Ha soha nem futottál bele még véletlenül sem az Angry Birds játékban, akkor is hallhattál róla az ismerőseidtől vagy esetleg olvastál róla az interneten. A mobilos program sok-sok milliárd letöltést élt meg, gigantikus bevételt termelt és a hozzá kapcsolt termékek szintén szépen fogynak a világpiacon. Vörös madárka, csúzli és zöld malackák. Na, igen, ebből is lehet készíteni valamilyen filmet. Ugye? Hollywood előtt nincs akadály. Ha a Torpedó társasból képesek voltak egy űrlényes akciót összehozni, akkor akár még egy átlagos kődarab is megihletheti a nagymenő producereket. Olvasd tovább
70 %
Megjött Apuci! (Daddy’s Home)
Minden mostohaapuci azon van (már ha kellőképpen naivan és igazán pozitívan állunk hozzá), hogy ne csak az asszonykája szeresse, hanem a gyerekek is odalegyenek érte. Nyilván nem mindig megy egyszerűen, olykor sok időbe telhet, mire a kicsik elfogadják, tanácsokat kérjenek tőle és eléggé megkedveljék A jóember ilyenkor a legjobban mit sem kívánna a háta közepére, mint az igazi apu felbukkanását.
Brad (Will Ferrell) kedves, aranyos és legfőképpen türelmes. Ő az a típus, aki gondoskodik szeretteiről, odaadó és mindenhez kellő optimizmussal áll hozzá. Már annak is örül, ha mostohalánya a család lerajzolásakor nem hullaként ábrázolja. Felettébb rosszul érinti, amikor kiderül, hogy egy ideig náluk fogja meghúzni magát nejének exe, Dusty (Mark Wahlberg). Ráadásul mindenben az ellentéte. Igazi keménylegény, aki után megfordulnak a nők, izmos, abszolút laza és jó megfigyelő. Olvasd tovább
A válságstáb (Our Brand Is Crisis)
Add el nekem ezt a tollat – hangzik el a Wall Street farkasában. A dolog lényege, hogy meg kell győzni a másik felet, hogy neki szüksége van az íróeszközre. Leonardo DiCaprio és emberei igazi nagydumások voltak, akik fel tudták tüzelni az embereket, rá tudtak sózni bármit bárkire. És kvázi a politika is ilyen: el kell adni „egy terméket”. El kell hitetni a néppel, hogy ő az igazi, akinek vezényletével az ország soha nem látott sikereket ér el, olyan magaslatokba jut az életszínvonal, amit sokáig fognak emlegetni.
2005-ben mutatták be az Our Brand is Crisis dokumentumfilmet, amelyben megmutatták, hogy amerikai tanácsadók segítségével Gonzalo Sanchez de Lozata behozta tetemes lemaradást a boliviai elnökválasztáson és a nép nagy része rá szavazott. George Clooney és producertársa, Grant Heslov érdemesnek találta az alapanyagot, hogy filmet készítsenek belőle. Olvasd tovább
Pawn Sacrifice
A sakknak is megvannak a maga rajongói, a tömött nézőtéren lélegzetvisszafojtva várják, hogy mi lesz a következő lépés. Hosszú percekig, olykor fél vagy órán keresztül sem történik semmi, majd az egyik játékos előrébb tolja a bábúját.
Családtagként vagy esetleg rajongóként esetleg el tudom képzelni, hogy feszülten várjam az újabb megmozdulást. De igazság szerint a sakk pont az a sportág, ami egy átlagos szemlélőnek unalmas, talán túlságosan is az. Két ember ül egy tábla mellett, kattognak az agykerekeik, a profik pedig jó előre kigondolnak több lépést és belekalkulálják az ellenfél várható válaszát. Éppen ezért lehetett akármekkora meccs 1972-ben, eléggé szkeptikusan álltam hozzá, hogy ebből egy jó filmet ki lehet hozni. Ráadásul úgy, hogy Bobby Fischerrel sem lehet könnyedén azonosulni? Ha valaki úgy érez, mint én, akkor kellemesen csalódni fog. Olvasd tovább
Aljas nyolcas (The Hateful Eight)
Kevesen múlt, hogy nem készült el. A forgatókönyv – amely egyébként a Django elszabadul folytatásaként indult, de Quentin Tarantino belátta, hogy a címszereplő nem nem passzol ebbe a sztoriba – kikerült a világhálóra. Ezt követően a rendező-író dúlt-fúlt, különösképpen rosszul érintette, hiszen elvileg hozzá közel álló személy volt a felelős ezért. Inkább regényként adta volna ki – a Django 2-t eleve ebben a formában akarta kiadni – de később megenyhült, változtatott egyes helyeken a történeten, majd elindulhatott a forgatás. De azért az alkotók megint bosszankodhattak egy sort, hiszen a film jó minőségben kikerült a világhálóra és a bevételt még a Star Wars is beárnyékolta. Olvasd tovább
Röviden: BeSZERvezve (American Ultra)
Épp most öltem meg két fickót, volt nálam egy kanál és az egyiket kanállal csináltam ki. A zsarukat meg nem hívhatom, hiszen tele van fűvel meg gombával – valami effélét hadar barátnőjének Mike Howell (Eisenberg).
A srác egy kisvárosban tengeti életét, abszolút jól elvan a csajával, unalmasan telnek a napok és betépnek, ha csak tehetik. Egyik este két férfi támad rá, meglepő módon hidegre teszi őket. Maga sem érti, hogy mi történhetett, majd lassan összeáll a kép. Egy titkos program résztvevőjeként gyakorlatilag szupergyilkost neveltek belőle, majd emlékei manipulálásával elérték, hogy ne tudja, hogy valójában mire képes.
Mindenkiből lehet akcióhőst faragni. Így Eisenbergből is, aki nem csak a mondatokat hadarja egymás után, hanem ha kell bárkit padlóra küld. Akciójelenetekből nem akad túl sok, de ha akad, azokat sikerült egészen élvezetesen prezentálni. A hangulatot eléggé jól sikerült eltalálni, Eisenberg és Kristen Stewart között működik a kémia, Topher Grace mintha azt az utasítást kapta volna, hogy túljátssza szerepét. Vicces, ahogy a főszereplőnek fogalma sincs mi történik, mégis könnyedén odasóz bárkinek. Röhejes ahogy Walton Goggins egyre lestrapáltabban teszi a dolgát. Nem csupán a humor és az akció dominál, de dráma is akad, még ha azt sután is sikerült tálalni. 70 %
Dinó tesó (The Good Dinosaur)
Az ember magára marad a vadonban. Találkozik egy távolságtartó állattal. Habár az elején még ellenségesen méregetik egymást, később összebarátkoznak és végül együtt küzdik át magukat az ügyes-bajos helyzeteken. Ismerős helyzet? Láttuk már, igen. A Pixar viszont csavart a felálláson, az ősidőkbe helyezve a történetet az emberből dinó lett, a vadállatból (farkasból) pedig ember.
Ahhoz, hogy ez megtörténhessen a bolygónkat el kellett kerülnie annak a bizonyos meteornak. Megtörtént! A hatalmas kődarab eltévesztette a Földet, a dinók pedig tovább éldegéltek. Arlo egy apatoszaurusz, akinek minden vágya, hogy a családjáért tudjon tenni valamit, hogy a testvérei és szülei előtt is bizonyíthasson. Sajnos egy alkalommal eléggé távol kerül otthonától, a családi fészektől és egy kis izgő-mozgó ősembergyermekkel közösen próbálja túlélni a viszontagságokat. Olvasd tovább
Kémek hídja (Bridge of Spies)
Manapság már nem hozza úgy lázba az embereket Steven Spielberg neve, mint régen. Habár a közel 70 éves direktornak már nem igazán kell mit bizonyítania, de sokszor eltéveszti az arányokat. Megteheti, hiszen tudja, hogy gyakorlatilag mindent elért és stúdiófőnökként úgy forgat filmet, ahogy neki tetszik. Sajnos a Hadak útján giccsbe fulladt, a Lincoln-t pedig Daniel Day Lewis húzza ki a középszerből. Karrierje során többször került kapcsolatba háborús filmötletekkel, némelyiket megvalósított, volt, aminek búcsút intett (Amerikai mesterlövész). Ezúttal a hidegháborús paranoiás időszakba kalauzolja el a nézőt, ahol az amerikaiak legszívesebben eltörölnék az oroszokat a Föld színéről és ez fordítva is igaz. Spielberg megtörtént esetet mutat be, szerencsére nem túl szentimentálisan, visszafogja a patetikus zenét és nem Tom Hanks vállainak kell elbírnia a film súlyát. Olvasd tovább
Libabőr (Goosebumps)
R.L. Stine-t a gyerekkönyvek Stephen King-jének nevezik. Tehát horrorisztikus, szörnyekkel megrakott, borzongató regényeket ír, csak éppen fiatalokra szabva. Temérdek történetet adott ki kezei közül, ennek megfelelően igen sok lény ijesztegethette a főhősöket a cselekmények során. A szerző eléggé termékeny volt, ráadásul még felettébb népszerű is, a filmben meg is említik, hogy 400 millió példány kelt el a könyveiből. Ami azért egészen szép teljesítmény. De vajon melyik rémséget kellene bemutatni egy adaptációban. Ott van a vérszomjas jeti, a brutálsáska, apró, de halálos robotok, idegen lények. És mi lenne, ha egyszerre indulnának pusztítani? Olvasd tovább
Hotel Transylvania 2. – Ahol még mindig szörnyen jó (Hotel Transylvania 2)
Szörnyek! Animációban előfordult már, hogy fő(bb)hősnek megtettek egy-egy fura lényt vagy érdekes teremtményt. De talán a Pixar volt az első, ahol vették a bátorságot, hogy egész csapatra való mumusból vicces, alapvetően barátságos és szimpatikus figurákat varázsoljanak. A dolog működött, kétszer is. És miközben az Universal éppen azon erőlködőik, hogy rebootolja élőszereplős szörnyuniverzumát, a Sony-nál a Dexter laboratóriumát és Szamuráj Jacket készítő orosz rendezőre bízták, hogy terelje össze az ismertebb horrorisztikus karaktereket. Genndy Tartakovsky-ra hárult a feladat, hogy tegye őket humorossá, ha kell figurázza ki őket. De azért pár ismertetőjegyüket hagyja meg, illetve kellene egy olyan sztori is, amely mindenki számára élvezetes. És természetesen legyen animációs. Az ötlet kedvezően sült el a Sony számára, ami egyet jelent a folytatással. Olvasd tovább
Röviden: Cooties
Clint (Elijah Wood) alaposan kifogta. Regényíróként van még mit fejlődnie, sőt, miután édesanyja elmondja, hogy odavolt a történetéért, nagy vonalakban ki is vesézi a hibákat. A fiatalember élete nem túl vidám és saját maga is beismeri, hogy helyzet eléggé elkeserítő, amikor begurul a nyári iskola parkolójába, ahol helyettesítő tanárként dolgozhat. Egyik-másik kollégája eléggé morcos és a nebulók sem nevezhetőek éppen cukorfalatnak. Eléggé rosszul indul a napja, de ez még mind semmi, mivel a gyerkőcök többségéből vérengző zombi lesz.
Alapvetően több irányba is elindulhattak volna az ötletelés telén. Egy helyszínen játszódó moralizálós sztoritól kezdve gyermekhentelésen át sok lehetőség volt. De mi történik, ha a Glee sorozat szülőatyja (Ian Brennan) és Fűrész franchise elindítója (Leigh Whannell) összeül egy kis brainstormingra? Egy humoros, néha kissé idióta, véres sulihorror.
Az alkotók erősen rámentek, hogy kifigurázzák a sztereotípiákat. A karakterek többségének viselkedése ismerős lehet a suliból. A mogorva tahó, az aranyos tanárnő és az okoskodó alak. A szerepválasztás meglepően jó, Elijah Wood nagy, szomorú vagy éppen „Mi bajod van velem?” szemekkel mered mindenkire (még egy Gyűrűk ura poén is belefér), de akad itt harcművész japán gondnok és a matériákban, agyakban turkáló elemző tanár is.
És ha nem is kifiguráznak, de humorosan érintenek pár dolgot. Így viccet űznek a 9/11-gyel vagy éppen generációk közti különbséggel és a kezdő képsorok során szépen megmutatják, hogy mi történik, ha ellenőrizetlen étel kerül az ember elé. A végeredmény egy szórakoztató, itt-ott kissé gyomorforgató horror-vígjáték. 70 % Olvasd tovább
Cop Car
Újabb példa arra, hogy egy karakterorientált minimális összegből készült film is elég, hogy felfigyeljenek a rendezőjére. Colin Trevorrow is fejest ugrott a mély vízbe a Kockázatos túra után és az év egyik legtöbbet hozó filmjét tette le az asztalra a Jurassic World-del. Most pedig Jon Watts került közelebb a húsos fazékhoz, hiszen a Cop Car egészen a Pókember következő rebootjának rendezői székébe katapultálta. Nicolas Windign Refn pedig vakarhatja a fejét. Olvasd tovább









