2

Pawn Sacrifice

pawnsacrifice

A sakknak is megvannak a maga rajongói, a tömött nézőtéren lélegzetvisszafojtva várják, hogy mi lesz a következő lépés. Hosszú percekig, olykor fél vagy órán keresztül sem történik semmi, majd az egyik játékos előrébb tolja a bábúját.

Családtagként vagy esetleg rajongóként esetleg el tudom képzelni, hogy feszülten várjam az újabb megmozdulást. De igazság szerint a sakk pont az a sportág, ami egy átlagos szemlélőnek unalmas, talán túlságosan is az. Két ember ül egy tábla mellett, kattognak az agykerekeik, a profik pedig jó előre kigondolnak több lépést és belekalkulálják az ellenfél várható válaszát. Éppen ezért lehetett akármekkora meccs 1972-ben, eléggé szkeptikusan álltam hozzá, hogy ebből egy jó filmet ki lehet hozni. Ráadásul úgy, hogy Bobby Fischerrel sem lehet könnyedén azonosulni? Ha valaki úgy érez, mint én, akkor kellemesen csalódni fog. Olvasd tovább

2

Gyalogáldozat előzetes

pawnsacrificeA profi sakkversenyek több órán keresztül zajlanak és az egyszerű szemlélő akár halálra is unhatja magát rajta. Igazi agyas játék, a résztvevőknek több tucatnyi lépést kell megfontolniuk, illetve az sem árt, ha jól előre kigondolják a következő lépest és megpróbálják kitalálni az ellenfél mozdulatát. És egyúttal nem könnyű ebből filmet készíteni.

A Pawn Sacrifice – avagy ahogy itthon futni fog: Áldozat –  a hidegháborúban játszódik, Bobby Fischer és Borisz Szpasszkij összecsapását mutatja be. Amerika vs Oroszország, bár Fischer úgy fogalmazott, hogy őt egyáltalán nem érdekli a politika. A produkció inkább az amerikai sakkmesterre fókuszál, aki olykor eléggé furcsán viselkedett és egyes játszmák előtt érdekes követelésekkel állt elő (pl a nézők hátrébb ültetése, a kamerák kitiltása).

Tobey Maguire játssza Fischert, Liev Schreiber alakítja Szpasszkijt, Peter Sarsgaard, Lily Rabe, Robin Weigert láthatóak a mellékszerepekben. Steven Knight forgatókönyvéből Edward Zwick forgatott filmet. Amerikai bemutató szeptember 18. Olvasd tovább

0

Az MI5 írója dolgozik DiCaprio számára egy orvvadászos történeten

DiCaprioLeonardo DiCaprio, Tobey Maguire és Tom Hardy lesznek a producerei, illetve ha sikerül helyet szorítaniuk a naptárukban talán a főszereplői egy állatkereskedelemmel foglalkozó, Traffichoz hasonlított drámának. A forgatókönyvet Will Staplesre, a Mission Impossible 5 írójára bízták.

A történet az állatok különféle szerveivel kereskedő alvilági alakok világában játszódik, a szervek Kína feketepiacán jó áron kelnek el. Láthatunk cápaorvvadászokat és dzsungelben tevékenykedő különleges élőlényeket kereső embereket. Több karaktert is bemutatnak, az egyszerű vadásztól kezdve a kőgazdag vállalati főnökig.

Hary a Warner berkein belül egy másik állatvadászattal kapcsolatos produkcióban is játszani fog. A színész a Különleges Erők egyik tisztjét alakíthatja, aki a rangereket képzi ki, hogy legyen esélyük az orvvadászokkal szemben.

5

Schreiber és Maguire a sakkmesterek

És akkor egy kis sakk. Ideje volt már, hogy valaki érdekfeszítő és izgalmas filmet készítsen a témában. Vajon Edward Zwicknek sikerült? Majd kiderül. A Pawn Sacrifice megtörtént esetet regél el, a történet a hidegháború ideje alatt zajlik. Bobby Fischer Amerika leghíresebb mestere volt, kemény ütközetet vívott a szovjetek legjobbjával, Borisz Szpaszkijjal.

Liev Schreiber és Tobey Maguire feszül egymásnak a sakktábla mellett. Steve Knight, az Eastern Promises – Gyilkos ígéretek (Eastern Promises) írója tette le az asztalra a forgatókönyvet.

pawnsacrifice

1

Chloe Moretz a The 5th Wave-ben

moretzManapság Hollywoodban egyre népszerűbbek a fiatal felnőtteknek szóló besteller regénysorozatok. Bár jó néhány filmes adaptáció elhasalt, Jennifer Lawrence és Shailene Woodley bizonyította, hogy igenis van igény az efféle sci-fi fantasy filmekre. Ezúttal Chloe Moretz-en a sor, hogy megmutassa egyedül is el tud vinni a hátán egy efféle alkotást. Leszerződött a Sony falai között formálódó The 5th Wave sci-fi-re, amely Rick Yancey könyvtrilógiájából készülhet.

Emberszerű idegenek rohanják le a Földet, Cassie Sullivan szerencsésnek mondhatja magát, hiszen túlélte az űrlények támadásának 4 pusztító hullámát. Öccsével próbál minél biztonságosabb helyre jutni, majd találkoznak egy rejtélyes fiatalemberrel, akinek segítségére a későbbieknek nagy szükségük lesz.

Susannah Grant, az Erin Brokovich írója dolgozott a forgatókönyvön, J Blakeson ülhet a rendezői székben. Az egyik producer Tobey Maguire lesz.

2

Pókember 3 (Spider-Man 3) – kritika

2007sp3
A 90-es években minden Pókember rajongó nagy örömmel olvashatta, hogy James Cameron készíti el a a Hálószövőről a mozifilmet. Aztán Cameron ment, de a film jött, a rajongók pedig csalódtak. De mint tudjuk a remény hal meg utoljára, bizakodunk, hogy majd a következő. Ezt könyörtelenül ki is használják, így a Pókfej harmadik kalandját köszönthetjük a vásznakon. Sajnos.

Olvasd tovább