Add el nekem ezt a tollat – hangzik el a Wall Street farkasában. A dolog lényege, hogy meg kell győzni a másik felet, hogy neki szüksége van az íróeszközre. Leonardo DiCaprio és emberei igazi nagydumások voltak, akik fel tudták tüzelni az embereket, rá tudtak sózni bármit bárkire. És kvázi a politika is ilyen: el kell adni „egy terméket”. El kell hitetni a néppel, hogy ő az igazi, akinek vezényletével az ország soha nem látott sikereket ér el, olyan magaslatokba jut az életszínvonal, amit sokáig fognak emlegetni.
2005-ben mutatták be az Our Brand is Crisis dokumentumfilmet, amelyben megmutatták, hogy amerikai tanácsadók segítségével Gonzalo Sanchez de Lozata behozta tetemes lemaradást a boliviai elnökválasztáson és a nép nagy része rá szavazott. George Clooney és producertársa, Grant Heslov érdemesnek találta az alapanyagot, hogy filmet készítsenek belőle.
A történet úgy indul, mint egy akciófilm. Az egykori nagyágyú visszavonultan, mindentől távoli helyen éldegél. Ám egy napon bekopogtatnak hozzá és közlik vele, hogy csakis ő tud segíteni, itt nem segíthet más, csak a szakértelme. És végső soron a politikai kampány nem más, mint egy csata, ahol ki kell ismerni az ellenfelet és sok múlik a taktikázáson is. Sandra Bullock alakítja a tanácsadót, rá hárul a feladat, hogy a vesztésre álló jelöltből győztest faragjon.
Érdekes, meg kell hagyni érdekes. Eléggé vicces, ahogy felvázolják a tuti stratégiát. Mit kell tenni ahhoz, hogy a választópolgárok felfigyeljenek egy illetőre és milyen lehetőségek vannak, hogy a jobban kedvelt ellenféltől elforduljanak. A különféle eszközök, irányelvek, a „bevetett trükkök” ismerősek lehetnek, hiszen a hazai választási kampány során szinte mindegyik visszaköszönt már. Ígérni kell, minden hihetőbben az elkeseredett embereknek, be kell adni, hogy válság van, amiből csakis az XY párt indulója tudja kirángatni az országot. Nem tartja be a fogadalmakat? Üsse kavics, kit érdekel, nem? Hiszen nyert. Olykor be lehet dobni az ellenfélről valami kitalációt. Próbálja bizonyítani, hogy nem igaz, a polgárok akkor is gyanakodni kezdenek.
Bullocknak abszolút jól áll a mogorva karakter, aki folyamatosan idéz valamelyik hírességtől és folyamatosan szórja az ötleteket és a gondolatokat. A többiek úgyszólván csak asszisztálnak neki, próbálnak ellentmondani neki vagy éppen ámuldozva meresztik szemeiket a nagy ötletek hallatán. Anthony Mackie és a Zoe Kazan is a háttérbe szorul, utóbbi felbukkanásakor még úgy tűnik, hogy esetleg még jobb lesz a sztori, de végig szürke marad. Egyedül Billy Bob Thornton – Bullock ellenlábasaként tud némi színt vinni a filmbe.
Senkit ne tévesszen meg a film mellé odabiggyesztett vígjáték. Habár lehet rajta mosolyogni, esetleg nevetni, de sokkal inkább húz a drámai oldal felé. És a vége felé is inkább a komolyabb hangvétel mellett teszik le a voksukat az alkotók, ami nem lenne túl nagy probléma, ha elfogadható befejezést tudtak volna kitalálni. 70 %
imdb: 6,0
rottentomatoes: 33 %
Büdzsé: 28 millió dollár
Amerikai bevétel: 7,00 millió dollár
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Több szempontból egzaltált és elnagyolt film, de jól mutatja a posztmodern tömegdemokráciák mélységes erkölcsi korruptságát.