5

Röviden…

Hulk vs Wolverine: Hulk lerombolt egy falut, ezért azt hívják, aki leginkább kézre tudná keríteni őt, aki a legjobb a szakmában, ez pedig Rozsomák, aki végeredményben a főszereplő is, Hulk kicsit a háttérbe szorul. A jó öreg mutáns meg is leli a nagy zöld óriást, meccselnek egy keveset, majd mindkettejüket elkábítják Rozsi régi társai, név szerint Kardfog, Deadpool, Halálcsapás és Omega Red. Persze a mogorva, szőrős ismerősünk kiszabadul, majd Hulkkal lerendezi a társaságot. A Hulk vs Thorban Loki Asgard ellen küldi a zöld behemótot, aki felbőszülve szét is vágja szépen ezt a helyet.

Mindkettőben van bunyó rendesen, mondhatni csak erről szól a két rövid mese, szóval nagy agyatlanság az egész, részemről 60 %, a Marveltől láttam már jobbat is, az Ultimate Avengers vagy a Doctor Strange élvezetesebb lett, igaz a Hulknál csak a gyepálásra koncentráltak.

2008hulkwolverine

Dragon Hunters: Klasszikus mesét vettek alapul az alkotók, , csak kicsit átrendezték benne a figurákat, így akár paródiaként is felfogható ez a mese. Adott egy királyság, amely szó szerint szétesőben van, a környéken sárkányok garázdálkodnak, nincs egy jó vitéz, ki helyretenné őket. Majd megjelenik egy erős figura buta szemekkel, meg a kis nyüzüge társa akik jó pénzért megtisztítják a környéket. A kis csapathoz tartozik egy kicsi tűzköpő mogorva eb is, hozzájuk csapódik a királylány is, aki még jócskán a tini korban jár.A megvalósítás, a látvány, a humor teljesen jó, viszont néhol kissé túl bugyuta és unalmas, de élvezhető mesét hoztak össze a franciák. 70 %

2008dh

Olvasd tovább

0

Csak röviden…

A házinyuszi (The House Bunny): Shelley (Anna Faris) 27 éves lett, ezért el kell hagynia a Playboy villát. Talál hamarosan új otthont magának, a Zéta koli háziasszonya lesz. Az ott élő néhány lánykának secperc alatt új arculatot varázsol.

Minden srác ült már lányok társaságában, tehát tudhatjátok milyen érzés ez. A csajok csacsognak mindenféléről, ebbe férfiember bele nem tud szólni, annyit tehet, hogy csóválja a fejét és élvezi a hallottakat. A film is hasonló érzést keltett bennem, de az itt zajló dolgokat kevésbé tudtam élvezni.. Csajoknak jó szórakozás lehet, a srácok pedig talán csak a villában szaladgáló csajok látványát élvezhetjük. Néhány poén akadt azért, oh és Hugh Heffnert is láthatjuk.. Részemről 30 %.
Előzetes

THE HOUSE BUNNY

A meztelen dobos (The Rocker): Fish (Rainn Wilson) a Vesuvius dobosa, szépen, egyenesen haladnak a világhír felé, de a csapat a siker kapujában kompromisszumot kötött és kitették a szűrét. Évek teltek el azóta, Fish nem tudja feldolgozni az esetet. Egy gimis bandába ugrik be dobosként, majd Fish a tagokat arra bíztatja, hogy lépjenek még fel együtt.

Rainn Wilsonnak nem esik nehezére a meztelenkedés, totál természetes módon tűnik fel a filmben egy szál alsógatyában (az MTV díjátadón még az se volt rajta, csak egy virágcsokrot tartott ott, Megan Foxnak akarta adni). Fellépése kicsit Jim Carreyre hajaz, de Wilsonnak nem jött össze a siker. A film csöppet sablonos, ami nem túlzottan baj, az viszont igen, hogy néhol fárasztó, a poénok nem mindig ütnek, pedig van belőlük elég sok.

Leginkább Christina Applegate-et sajnálom, akinek nem jön össze a siker, csináljon bármit is. 55 %-ot adok a filmre.
Előzetes

2008therocker

Olvasd tovább

4

Csak röviden…

0moh

A boldogító talán (Made of Honor): Tom falja a csajokat, különféle szabályokat állít fel, de mindenkivel őszinte. Egy nap véletlen Hannah ágyában köt ki, a lány pedig nem tolerálja túlzottan ezt, de eme konfliktus után a legjobb barátok lesznek. 10 év múlva Hannah kezét megkéri egy skót férfi (Kevin McKidd), Tom pedig ráébred, hogy ő is szerelmes a csajba.Sajnos nem jön át a romantika a filmen, valahogy nem látszik a nagy szerelem Tom részéről sem. Nem is nagyon drukkolunk neki, valamiért a McKidd által alakított fickó szimpatikusabb, pedig nem is nagyon szerepel. Mosolyogni lehet ugyan néhol, de ez is kevés. Nem egy rossz film, csak elrontották. Értékelés: 40 %

Olvasd tovább

1

Csak röviden…

Nem fogadott hívás  (One Missed Call): Az év legrosszabb filmjével volt dolgom (A kis Vukkot még nem láttam). Az Ismeretlen hívásban egyetlen pozitív dolog volt és ez pedig az, hogy videón jelent meg nálunk és nem küldték moziba. A történetben néhányan kapnak egy telefonhívást, amiben a saját halálukat hallják. Egy halálrajelölt nyomozni kezd. Érdekesnek, de ugyanakkor tök átlagosnak hangzik.

Shannyn Sossamon olyan filmekkel kezdte, mint a 40 nap 40 éjszaka és a Lovagregény. Néhányan nagy jövőt jósoltak neki, kevesebben már tehetségesnek is tartották. Aztán lesüllyedt a színvonal. A legutóbbi Katakombák horrorja is már nézhetetlen volt, így nem volt nagy meglepetés, hogy megint egy hasonló szintű művet láttam tőle. Ed Burnsért viszont kár. Kerülje messzire mindenki 0 %

A rottentomatoes-on egyébként 0 %

2008omc

Határtalan indulat (Conspiracy): Val Kilmer is lejjebb adta. Ő már régen nem tartozik az élvonalba, de sikerült jól választania a kisebb költségvetésű produkciók közül. A spártai, a Drogtanya vagy a Durr, durr és csók egész jó, hangulatos filmecskék voltak. A Conspiracy-ban Kilmer egy katonát alakít, aki egy akcióban megsérül, ezért többet úgymond nem tudja ellátni a feladatát. Egy barátja segítséget kér tőle, de mire odaér (amolyan ahol a madár se jár falucska ez), már nem találja. A falu főnöke se nézi jól szemmel, hogy odatévedt ez a jóember és nyomozgatni kezd.

Kilmer most nem tenyerelt bele semmi jóba, ez a film rossz. Remélem magára talál legközelebb és nem hagyja el magát, mert itt eléggé pufi volt. 10 %

Plakát

2008conspiracy

Az utolsó légió (The Last Legion): még tavaly augusztusban mutatták be ezt a filmet, hozzánk a tékákban landolt egyből. Ennek oka, hogy odaát nagyot bukott Az utolsó légió. Rómát elfoglalják a barbárok, Aurelius (Colin Firth) útnak indul, hogy megkeresse az utolsó légiót, amellyel visszafoglalhatja a várost és elűzheti a barbárokat.

A 60 milliós költségvetés nem látszik meg a vásznon egyáltalán, tipikus esti tévéfilmnek tűnt már első ránézésre, így a csatajelenetek sem grandiózusak és a díszletek sem túl látványosak, még a Róma sorozat is kenterbe veri. Azért teljesen nézhető film, hangulatos  volt, engem lekötött. 70 %

2007tll

1

Plasztik szerelem és Wilderness

Plasztik szerelem (Lars and the Real Girl): Lars egyedül éldegél, csendesen. Eléggé szerencsétlenül fest. Sokan aggódnak is érte, néhányan mondják is neki: barátnőre van szüksége. Nosza rendel is egyet a neten, méghozzá gumibabát. Beszél hozzá, öltözteti, gondoskodik róla. A rokonsága és a falubeliek persze nem akarják megbántani Larsot, ezért ők is élő személyként próbálnak a guminőre tekinteni. Nincsenek kemény, vagány csávók, akik kiröhögik, szerethető, szimpatikus karektereket mutat be a film, korrekt alakítást is nyújt mindenki. Ezt a sztorit többféle irányba is elterelhették volna, ha akarják. Lehetett volna akár harsány, kacagós poénáradat, esetleg ilyen gusztustalanság határát feszegető aberrált film is. Ehelyett kaptunk egy drámai filmet, vígjátéki elemekkel fűszerezve. Nem fogjuk a térdünket csapkodni a nevetéstől, de elég sok helyen vigyorgunk percekig és bizony nem guminős vicceken. Kellemes szórakoztató film, esetleg depis hangulatot okozhat egyeseknél. Ryan Goslingot Golden Globe-ra jelölték, nem véletlenül. 80 %

A filmről Elanor is írt.

2007latrg

A vadász (Wilderness): Javítóintézetben az egyik bentlakó öngyilkosságot követ el. A felügyelő nevelő büntetésképpen egy túrára viszi őket egy kihalt helyre. Egy idő után azonban hullani kezdenek, valaki vadászik rájuk, az öngyilkos srác bosszúszomjas kommandós apucikája. Nyilazgat, vérszomjas kutyákat uszít a „táborozókra”. A szereplők közül azonosulni senkivel sem lehet, mindenki egy köcsög, nyomorult kis genyó. A See No Evillel párhuzamba állítható, ott is börtöntöltelékeket mészárolt a hotelben egy sorozatgyilkos. Slasher rajongóknak ajánlott, sőt ajánlom is. 70 %

2006wilderness

0

Hajlakk (Hairspray, 2007)

2007-hajlakk

Táncikálós-éneklős filmet kéne csinálni. Hogy is lehetne hozzákezdeni? Legyen remake, hisz az divat mostanság, a Hairspray jó lesz. John Travolta legyen az egyik főszereplő, a kövér kislány kövér anyja. Ha Martin Lawrencenek és Eddie Murphynek bejön a felhájasítás és a kövér női szerep. Meg különben is van már tapasztalata a tánc-és éneklésben, ott volt a Grease vagy a Szombat esti láz például. Tegyük bele Zac Efront a High School Musicalből, biztos örülne ha egy mozifilmben játszhatna. Christopher Walken meg szintén bizonyított már, elég csak megnézni Fat Boy Slim videoklippjében hogy ropja, no meg egy ideje csak vígjátékokban nyomja. Ráadásként Michelle Pfeiffer, aki 50 évesen is tündököl, a Grease második részében is szerepelt. James Marsden pedig az X-Men szemüvege nélkül is jól elvan, énekelni is tud, a Bűbájba is leszerződtették.

Olvasd tovább

0

Harmadik Shrek (Shrek The Third)

Néhány éve egy nagy zöld ogre tombolt a mozikban jó néhány ismert mesehős társaságában. A sikert persze próbálták másolni, no nem ogréval, hanem úgy hogy belepakolnak a meséjükbe sok sok mese szereplőt. Ebből született egy jó (Pirosszka) és egy nagyon rossz (Fedőneve: Pipő) mese. No a nagy zöld barátunk nem kerülhette el a sorsát és immár harmadjára tűnik fel a vásznon. A békakirály elhalálozik, Shrekre száll a trón… de ő nem túl boldog és felkerekedik Szamárral és a Csizmás Kandúrral, hogy megkeresse Artúrt, aki helyette a helyére ülhetne. Eközben a Szőke megfűzi a gonosz mesehősöket,hogy nem mehet ez így tovább és izibe befoglalják a királyságot, de szerencsére a mesehős „lányok” is drágán adják az életük.
Olvasd tovább
2

Kígyók a fedélzeten (Snakes on a Plane)

“I’ve had it with these motherfucking snakes on this motherfucking plane”

Akad néhány olyan film, aminek már a bemutató előtt a közönség csinál kampányt.

Egyik példája az Elemi ösztön 2, ezt még le se forgatták, de már akkor az terjedt róla(mint a szél), hogy rossz. És az is volt.

A másik oldal a felfuttató rajongói marketing, amivel elérhető, hogy a már jóval a film bemutatása előtt erről beszéljenek. A Blair Witch Project volt az egyik olyan film, aminek oly hatalmas reklámkampányt csináltak az emberek a neten, hogy mikor bemutatták a tömegek tódultak a moziba. Hasonló kampány indult a Kígyók a fedélzeten körül is. Mikor kiderült,hogy ebből film lesz valamiért sorra nyíltak a rajongói oldalak. Ráadásul Samuel L. Jackson is bekerült a szereplők közé. Nélküle biztos, hogy a videótékák polcain landolt volna egyből ez az alkotás. Sőt, gyakorlatilag a rajongók kedvéért raktak bele jó pár jelenetet, ami miatt a film 18 éven felülieknek kategória lett.

Olvasd tovább

0

Rocky Balboa

Let’s start building some hurting bombs.

2006rb
A 80-as években a legjobb akcióhős címért folyt a küzdelem Schwarzenegger és Stallone részvételével. Bevetettek, amit csak tudtak filmjeikben, leszámoltak terroristákkal, drogbárókkal, néha ráfanyalodtak a mezei gengszterekre, tolvajokra is. Azonban mindannyian tudjuk, hogy az első Chuck Norris volt mindig is és csak azért versenghetett a két izomkolosszus , mert csak legyintett rá. Aki nem ért ezzel egyet az könnyen egy körbepörgőrúgás középpontjában találhatja magát.
0

Csak röviden…

Vadidegen (Perfect Stranger): Milyen lehet az a film, amihez 3 befejezést is forgatnak? Thriller esetében elég rossz, főleg , hogy a “bűnös” személyét még véletlenül se találhassuk ki. Így még csak össze se tudja magában rakni a dolgokat az néző, ha mégis összeállna, akkor is ott marad: dehát 3 befejezés volt… Ekkor még marad az, hogy legalább jól szórakozzunk, izguljunk a filmen, de az sem megy, mert unalom száll ránk.

2007ps

Olvasd tovább

0

Dreamgirls – kritika

Siker, pénz , csillogás a mozivásznon”

2007dreamgirls1

Ha éppen nincs jobb ötlet, akkor mit csináljon az egyszerű hollywoodi rendező vagy producer? Egy általa kedvelt musical filmváltozatába vágja a fejszéjét. Láthattunk már jó (Moulin Rouge), nézhető (Az Operaház fantomja) és rosszabb (Chicago) filmeket a műfajban. Az alkotók a  Dreamgirls-t nézték ki maguknak, a jogok azonban David Geffen birtokában voltak, aki a Dreamworks stúdió egyik tulajdonosa. Kész álom gondolhatná bárki. A Dreamgirls  Dreamworks felügyelete alatt. Ebből csak siker születhet.

A történetben egy autókereskedő(Jaime Foxx) lecsap a Dreamettes lányegyüttesre egy tehetségkutatón és sikeresen beszervezi őket háttérénekesnek Jimmy „Thunder” Early (Eddie Murphy)mögé, később már önállóan is fellépnek és zajos sikert aratnak.  De azonban mindenki tudja, hogy nem mind arany ami hörcsög , ezért idővel felmerülnek gondok, bajok, bánatok.

Olvasd tovább