10

TOP 100 Amerikai film

top-100-signMinden idők 100 legjobb amerikai filmje.

(Forrás: BBC; Hogyan határozták meg az amerikai filmek definícióját? Minden olyan film, amely amerikai támogatásban részesült, a rendezők nem feltétlenül az Államokban  születtek – a listából 32-en nem ott látták meg a napvilágot – és nem volt szükséges amerikai földön forgatni.)

No, lássuk!
Olvasd tovább

0

24 – 9. évad

liveanotherdayEmlékszem hogyan futottam bele a 24-be. A mozikban éppen nem adtak olyat, amiért boldogan fizettem volna és a tékában sem volt semmi érdemleges. Ebben az ínséges időszakban szétnézve a különféle fórumokon Jack Bauer munkásságát éltették igazán, így hát arra gondoltam, hogy belevágok a 4. évadba. Úgy voltam vele, letudok pár részt, amíg újra lesz valami néznivaló. Mire felocsúdtam a szezon felénél jártam. Beszippantott a széria, megunhatatlan volt és minden egyes rész után egyszerűen meg kellett nézni a következőt. A sokat megélt, Amerika biztonságát lelkén viselő ex-CTU-s ügynök nemrég újabb kemény órák elé nézett. Olvasd tovább

10

Elképzelhető, hogy Jack Bauer visszatér

Három évvel ezelőtt befejeződött a 24 címre hallgató sorozat, ugyanakkor a sorozat készítői és a Fox is hajlottak arra, hogy összehozzanak egy mozifilmet. Először úgy hírlett, hogy Tony Scott fogja megrendezni az alkotást, később Antoine Fuqua vette át tőle a stafétabotot. Ám Fuqua is lelépett és egy interjúban elmondta, hogy szerinte soha nem fog elkészülni a film, mert Kiefer Sutherland, a sorozat sztárja túlságosan elfoglalt és a költségvetésre sem bólintott rá a stúdió.

Ám a Fox nem hagyja, hogy Jack Bauer békésen éldegéljen és nyugodtan töltse hátralévő éveit. Azt szeretnék, ha lenne egy újabb évad a 24-ből, ami ezúttal nem 24 részes lenne. Inkább 12-13 epizódban gondolkodnak, de még az sem kizárt, hogy ennél kevesebb lesz. Egyelőre még nem született döntés, a felek csak egyeztetnek és elbeszélgetnek az ötletről, sőt, a 24 producere, David Fury is bekapcsolódott a tárgyalásokba. Nem tartom kizártnak, hogy a film forgatókönyvét használják fel a 9. évadhoz.

3

Mégsem lesz mozifilm a 24-ből

Jó ideje beszélnek a 24 mozifilmről, úgy volt, hogy Tony Scott lesz a rendező, majd Antoine Fuqua vehette kezébe a gyeplőt. A direktor a Támadás a Fehér Ház ellen (Olympus Has Fallen) akciófilm közelgő premierje kapcsán ad interjúkat, a Playlist pedig megkérdezte, hogy miképp áll a 24 tervezet.

“Nem lesz belőle semmi. Sőt, nem is hiszem, hogy egyáltalán lesz film, legalábbis velem biztosan  nem. Beszéltem Kiefer Sutherlanddel, a Fox is benne lett volna, de minden Kiefer időbeosztásától függött, aztán inkább lelépett, hogy a Touch sorozatára koncentrálhasson.” – mondta Fuqua, hozzátette, hogy a színész távozásával ő is más projektekbe vágott bele.

7

24, nyolcadik évad félidőben – sorozat

 

(Spoileres iromány)

Úgy indult a 24 nyolcadik évada, ami láttán a sorozat rajongói bizonyára sűrű pislogásba kezdtek. Megmondom mi zavarta őket: Eddig még nem láttuk Jack Bauert aludni. Hősünk békésen szunyál, unokája ébreszti fel, a nézők pedig tudják, hogy csak jó egy nap múlva tudja ismét álomra hajtani a fejét és biztosak lehettünk abban is, hogy nem az lesz a következő órákban a legnagyobb adrenalinpumpáló esemény, hogy vajon összedől-e a nagypapa és az unoka által felépített legóvár.

Bauer nyugodtan csomagolna, utazna lányával egy másik városba, ám egy régi informátora esik be hozzá és innen megint emberünkön múlik minden. Hamarosan már rakéta csapódik be a közelében, be kell épülnie egy bandába és golyóálló mellényben rohangál városszerte.

Olvasd tovább

4

A valaha készült 24 legjobb akció-horror

24. Párbaj (Duel, 1971): Mr. Mann (Dennis Weaver) egy kaliforniai úton autózik. Nyugodtan halad, van még ideje fontos üzleti megbeszéléséig. Megelőzi az előtte pöfögő kamiont, és visszaáll kényelmes autósebességére. De ekkor történik valami, amit Mr. Mann nem ért. A kamion üldözőbe veszi. A negyven tonnás szörnyeteg az életére tör. És Mr. Mann, a békés kertvárosi polgár hamarosan rájön, hogy harcolnia kell. Gép gép ellen, sofőr sofőr ellen. Kezdetét veszi egy különös, halálos párbaj…


Olvasd tovább

0

Rocky Balboa

Let’s start building some hurting bombs.

2006rb
A 80-as években a legjobb akcióhős címért folyt a küzdelem Schwarzenegger és Stallone részvételével. Bevetettek, amit csak tudtak filmjeikben, leszámoltak terroristákkal, drogbárókkal, néha ráfanyalodtak a mezei gengszterekre, tolvajokra is. Azonban mindannyian tudjuk, hogy az első Chuck Norris volt mindig is és csak azért versenghetett a két izomkolosszus , mert csak legyintett rá. Aki nem ért ezzel egyet az könnyen egy körbepörgőrúgás középpontjában találhatja magát.