Táncikálós-éneklős filmet kéne csinálni. Hogy is lehetne hozzákezdeni? Legyen remake, hisz az divat mostanság, a Hairspray jó lesz. John Travolta legyen az egyik főszereplő, a kövér kislány kövér anyja. Ha Martin Lawrencenek és Eddie Murphynek bejön a felhájasítás és a kövér női szerep. Meg különben is van már tapasztalata a tánc-és éneklésben, ott volt a Grease vagy a Szombat esti láz például. Tegyük bele Zac Efront a High School Musicalből, biztos örülne ha egy mozifilmben játszhatna. Christopher Walken meg szintén bizonyított már, elég csak megnézni Fat Boy Slim videoklippjében hogy ropja, no meg egy ideje csak vígjátékokban nyomja. Ráadásként Michelle Pfeiffer, aki 50 évesen is tündököl, a Grease második részében is szerepelt. James Marsden pedig az X-Men szemüvege nélkül is jól elvan, énekelni is tud, a Bűbájba is leszerződtették.
John Waters 1988-as filmjét dolgozták fel valószínűleg a fenti gondolatmenetet követvén. A 2007-es remakeből azért kihagyták pár dolgot, ezt-azt megváltoztattak. mivel Waters otthon volt a botrányokban és kegyetlenül ironikus volt. De nem tettek kárt ezek a megváltoztatott dolgok a Hajlakkban, kifejezetten élvezhető lett. Tánc, éneklés minden mennyiségben, a dallamok bekúsznak az ember fülébe és ott az agytekervényeken végigszáguldanak. Jó a hangulata és pár paródia elem is megtalálható benne.
A történet az 1960-as években játszódik, a tévében megy a rock and roll és a tánc. Tracy Turnblad kicsit kövér, kicsit testes és minden vágya hogy bekerüljön a Corny Collins Show-ba. Azonban pár fejesnek nem tetszik a gondolat, hogy kövérek is táncikálhassanak a showban, ugyanígy vélekednek a négerekről is, bár nekik megvan a havi egyszeri szereplési lehetőségük. De Tracy nem adja fel a vágyait…
Idén érkezik a Mamma Mia, ami egy musical alapján készült, én már látatlanban is megszavazom neki, hogy az év egyik legjobbja lesz.
Értékelés: 70 %
Előállítási költség: 75 M $
Amerikai bevétel: 118,8 M $
Összbevétel: 200,5 M $
Az viszont biztos, ha egy ilyen Jonh Travolta-féle hajlakkbeli figurával találkoznék este sikítva menekülnék.
Szereplők:
John Travolta (Edna Turnblad)
Nikki Blonsky (Tracy Turnblad)
Amanda Bynes (Penny Pingleton)
Christopher Walken (Wilbur Turnblad)
Zac Efron (Link Larkin)
Elijah Kelley (Seaweed J. Stubbs)
Queen Latifah (Motormouth Maybelle)
Michelle Pfeiffer (Velma Von Tussle)
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.