0

Holnaptól a mozikban…

0ag

Amerikai gengszter (American Gangster): Frank Lucas (Denzel Washington) sofőrből gengszterfőnök lesz, megszedi magát rendesen, köszönhetően az olcsón beszerzett drognak. Richie Roberts (Russel Crowe) pedig azon dolgozik, hogy megállítsa és lecsukassa. Holnap délelőtt nézem, várhatóan kora délután írok róla valamit.

Olvasd tovább

1

Show Must Go On: Oscar poszter

A Golden Globeból végül csak egy sajtókonferencia lett, az Oscar szervezői viszont megnyugtattak midnenkit: Lesz show, lesz díjátadás. Az biztos, hogy a szervezők szeretnék ha a WGA engedélyezné, hogy meg legyenek írva a szövegek. Majd kiderül mi sül ki belőle. Az tuti, hogy ha ez is besül az igen nagy veszteségként érné a szervezőket is, a televíziókat is. Na de állítólag lesz és már az Oscar hivatalos poszterét is nyilvánosságra hozták. Íme:

1

Missing in Action: Gene Hackman

1930. január 30.-án született San Bernardino-ban. Apja otthagyta a családját, amit Hackman nehezen tudott feldolgozni. 16 évesen otthagyta a sulit és tengerésznek állt. Miután leszerelt többek között kidobóként és sofőrként dolgozott. Majd nyugati partra költözött, ahol a Pasadena Playhouse társulatának tagja lett. 30 évesen határozza el, hogy színész szeretne lenni. Az egyetemen újságírást ,színészetet és televíziózást tanult. Dustin Hoffmannal együtt az évfolyam őket szavazza meg a várhatóan legsikerületlenebb karrier előtt álló komédiásoknak.

Olvasd tovább

0

Trailer: Doomsday

Neil Marshall (Dog Soldiers) rendezte a filmet, neki köszönhetjük a Descent barlang horrort, ami sokan az év filmjének tartottak (én meg az év legrosszabbjának).  Rhona Mitra és Malcolm McDowell főszereplésével mutatják be hamarosan ezt a posztapokaliptikus filmecskét.

 

No még bónuszként itt van pár kép is:

Olvasd tovább

0

Szereposztás: The Trial of the Chicago 7

The Trial of the Chicago 7 Steven Spielberg filmbe gyűlnek az ismertebb nevek. Sacha Baron Cohen már a legelején szóba jött, mint lehetséges szereplő. Majd később Philip Seymour Hoffman is bekerült a filmbe, pár napja pedig Jeff Daniels és Colin Hanks bővítette a névsort. Legutóbb pedig Will Smith csatlakozott a szereplőgárdához.

A gond csupán csak az, hogy a forgatókönyv még nincs kész, a sztrájknak ki tudja mikor lesz vége, így előfordulhat, hogy mire belevágnának az összegyűjtött színészek nagy része már más filmben domborít.