1

A Fűrész 4 X-kategóriás lett

Hollywoodban már javában az ötödik részt tervezik, nálunk még nem mutatták be a Fűrész negyedik részét. Eredetileg január 10.-én tervezték, hogy Magyarországon a mozikba küldik, de ez nem történt meg. Az új dátum február 7. A Korhatár Bizottság a filmet X-kategóriába, az extrém erőszakos kategóriába sorolta. Az ilyen filmeket a törvény 25 %-os kultúrális járulékkal sújtja (ami alap esetben 3 %), tehát ez azt jelenti, hogy a film bevételnének a negyedét az államnak kell befizetni.”A KÖH Filmiroda indoklása szerint a Fűrész 4 erőszakossága olyannyira öncélú, hogy az nem tolerálható, ezért moziban még akkor sem lenne szabad bemutatni, ha a néző saját maga dönt arról, hogy mit nézzen meg.”

Emiatt a 25 % miatt a Fűrész 4 bemutatása kérdésessé válik, a Motel 2 is X-kategóriát kapott, az is csak dvd-n jelent meg. A Fűrész sorozat minden egyes darabját többen tekintették meg moziban, mint az előző részt, így a negyedikre is valószínű, hogy több ember menne el, mint a harmadikra. Egyelőre úgy néz ki, hogy egy-két mozi fogja csak vetíteni, a vidéki mozik pedig valószínű, hogy nem.

A Lionsgate pedig gőzerővel dolgozik az ötödik Fűrészen. Bemutató 2008. október 24.-én.David Hackl a rendező. Korábban felmerült, hogy az ötödik és a hatodik részt egybe forgatják le. Tobin Bell pedig újra visszatér Jogsawként.

(sg.hu)

3

A Ponyvaregényről pár szó

0pf
Tényleg pár szó lesz csak. 1994-ben láttam a filmet, a moziban a plakátot is megnyertem, ez volt a negyedik azt hiszem, aztán még nyertem vagy 70-et, mert gyorsan válaszoltam meg a filmek előtt a feltett kérdésre. Tetszik a plakát, ki is tettem, valamiért Rejtő Jenő jutott eszembe róla, Ő is ponyvákat írt.Szóval néhány napja kivettem a Kutyaszorítóban, már láttam ugyan, de gondoltam most hátha másmilyen élmény lesz. Mégsem. Nem jött be. Na mondom akkor a Ponyvaregénnyel is szerencsét próbálok. Az sem tetszett ugyanis. Elkezdtem nézni, megy a sok süket duma. Fél óra eltelt kikapcs. Ennyi. Mellesleg a Tarantino által rendezett filmek közül csak a Kill Bill első része tetszett.Lehet, hogy nagy arc az ürge, lehet, hogy hatalmas ötletei vannak és tarthatják felőlem kultfigurának is. Szerintem csak szófosása van és a filmekben éli ki.Na szóval nem akartam hosszan írni erről, csak egyvalamit akartam. A Ponyvaregény unalmas, nem tetszik.  Lőjetek.

4

Kis összefoglaló EZ+AZ

0droid3 hónapos a blog, írok egy kis összefoglalót.

Igyekszem!

Eddig több, mint 100 kritikát vagy annak tűnő irományt tettem ki a blogra. Sajnos ezeket nem nézem át (eddig sokszot), így előfordulhatnak hibák. Lehetnek stilisztikai hibák és a helyesírásba is bele lehene itt-ott kötni. Elnézést. Mea Culpa. Volt már olyan is, hogy nem volt értelmes a mondat, ez annak az oka, hogy több gondolat is száguld a fejemben, így ezek néha keverednek, így születnek meg ezek a mondatok. Tehát a jövőben ha megírok valamit azt átnézem legalább kétszer, hogy csökkenjen ezen hibák száma. Mint írtam is, igyekszem. Helyesírásom egyébként mindig is jó volt, az elgépelésben is jó vagyok:)

Olvasd tovább

1

Guillermo Del Toro rendezi a Hobbitot

Ugyan ez még csak pletyka, de del Toro azt reméli, hogy ő rendezheti majd a Hobbit két részét, mellesleg azt állítja magáról, hogy hatalmas rajongója Tolkien világának. A két film egyenként 150 millióba kerülne.

Ugyan még tart az írósztrájk, de a WETA, Peter Jackson cége már nekilátott a trükkök, effektek, maszkok készítéséhez. Jackson csak a produceri teendőket vállalja.

Az aintitcool oldal egyik írója pedig azt mondta, hogy Smaug hangjaként a legjobb lenne Ron Perlman.

0

SAG Awards

A 14. SAG Awards győztesei. Ezt a díjat a színészek szakszervezete hozta létre. A díjátadó előtt nem tüntettek az írók, ami nagy reményre ad okot, a megegyezés közel van.

Performance by a Male Actor in a Leading Role

WINNER: Daniel Day-Lewis, There Will Be Blood

Performance by a Female Actor in a Leading Role

WINNER: Julie Christie, Away From Her

Performance by a Male Actor in a Supporting Role

WINNER: Javier Bardem, No Country for Old Men

Performance by a Female Actor in a Supporting Role

WINNER: Ruby Dee, American Gangster

Performance by a Cast in a Motion Picture

WINNER: No Country for Old Men

Performance by a Stunt Ensemble in a Motion Picture

WINNER: The Bourne Ultimatum

TELEVISION

Performance by a Male Actor in a Drama Series

WINNER: James Gandolfini, The Sopranos

Performance by a Female Actor in a Drama Series

WINNER: Edie Falco, The Sopranos

Performance by a Male Actor in a Comedy Series

WINNER: Alec Baldwin, 30 Rock

Performance by a Female Actor in a Comedy Series

WINNER: Tina Fey, 30 Rock

Performance by an Ensemble in a Drama Series

WINNER: The Sopranos

Performance by an Ensemble in a Comedy Series

WINNER: The Office

Performance by a Male Actor in a Television Movie or Miniseries

WINNER: Kevin Kline, As You Like It

Performance by a Female Actor in a Television Movie or Miniseries

WINNER: Queen Latifah, Life Support

Performance by a Stunt Ensemble in a Television Series

WINNER: 24

2

A vietnámi veterán ötödjére is hentelni fog?

Harvey Weinstein máris nekiugrana a Rambo ötnek, ha lehetne. Azt mondta, hogy az Államokban 50 milliós végösszegre, összesen a külföldi bevételekkel együtt meg 150 millió dollárra számít.

A Rambo negyedik részét 50 millió dollárból hozták tető alá, hétvégén 18,2 millió dollárt hozott. Az imdb-n jelenleg 8,5 ponton áll, ami kifejezetten jó, a 195. legjobb film jelenleg.

Stallone Rockyt már sikeresen feltámasztotta tavaly, talán a Ramboval is sikerül ugyanezt tennie. Ez mindenképpen elismerésre méltó, hiszen mindenki aki egykor csinált egy sikerfilmet és utána lassan megfakult a dicsfény körülötte elkészítette annak a filmnek a folytatását, ami a legtöbbet hozott a kasszáknál. Általában ez nem igazán szokott bejönni. Sharon Stone bukottt az Elemi ösztön második részével, Van Damme a Tökéletes katona folytatásával, Steven Seagal Under Siege harmadik részét hiába tervezték, végül ment az ötlet a kukába, Bruce Willis viszont sikeresen tért vissza a Die Hard sorozatba.

(slashfilm)

0

Trailer: Pig Hunt

Megint egy beteg film, ezúttal James Isaactól. Nevéhez eddig olyan alkotások fűződnek, mint a Jason X vagy a nálunk még be nem mutatott farkasemberes Skinwalkers. A Pig Hunt erőszakban és vérben tobzódó film lesz. 40 éven felülieknek legalább. Szóval csak azok kattintsanak a linkre akiknek a tűréshatáruk magas.

PIG HUNT TRAILER