0

#vigyazzunkegymasra

A helyzetet tudjátok: a koronavírus jött, látott, és egyelőre úgy tűnik, térdre kényszeríti a világot. A filmvilágot is, amiről felületeinken folyamatosan beszámolunk rendületlenül. Elmaradnak bemutatók, filmfesztiválok, leállnak forgatások, promóciós körutak. Szeretjük a filmeket, szeretjük a mozizást, de nem mindenáron. Szeretteink, barátaink, ismerőseink egészsége, élete fontosabb. Nem buzdítunk erre vagy arra, csak felelős, körültekintő viselkedést kérünk – a filmnézést, filmrajongást illetően is. Vigyázzunk egymásra! 🙂

7

Változások jönnek

Miután Koimbra múlt októberben ideiglenesen felfüggesztette a blogolást az oldalon, pár gyors döntést meg kellett hozni. A legfontosabb, hogy bár nem látványos, immár új tárhelyen zümmögünk tovább, ahol sokkal jobbak a feltételek az oldal működéséhez. Mivel korábban érte pár támadás az oldalt, több lépésben megerősítettük a biztonságot (pl. zöld lakattal).

Ami a kinézetet illeti, szeretnénk frissíteni a blog megjelenésén, könnyebbé tenni a kommentelést (nehogy visszafogjátok magatokat!), s ehhez szívesen fogadjuk ötleteiteket, tippjeiteket, segítségeteket.

A tartalomhoz: látjátok, hogy ritkásabbak a posztok (a ráérés általános hiányában), de igyekszünk. Keresünk hírezőket és box office-írókat, de bárki, aki kedvet érez, jöhet egy-egy kritikával, top10-zel, elemzéssel vagy kulissza-cikkel!

Köszi, hogy kitartotok mellettünk.

Nikodémus

10

Tíz éves a FilmDroid

010

Ez a poszt most egy másik, sokkal bővebb és ünnepibb helyett áll, amit Koimbrának kellene írnia. Napra pontosan egy évtizede ő volt az, aki elindította a FilmDroidot, ami aztán megélt sok hullámhegyet és -völgyet. Túlélt egy blogköltöztetést, jópár arculatváltást, egy ideiglenes szívleállást (épp öt éve), írók és szerkesztők jöttek-mentek, de a lényeg ugyanaz maradt: pontosság, igényesség, filmrajongás. A blog megélte az írósztrájkot, a magyar filmfinanszírozás átalakulását, a képregényfilmek térhódítását és a hollywoodi stúdiórendszer átrendeződését; végigkövette, ahogy Hollywood végleg remake- és franchise-gyárrá válik, ahogy divatba jönnek a sorozatok, és amint a klasszikus moziélmény mellé egyre-másra zárkóznak fel alternatív filmnézési szokások.

Kicsit keserű a szám íze, hogy én írom e sorokat, de van mit ünnepelni (főleg ha belenéztek a rovatok archívumaiba). Mielőtt azonban teljesen bepárásodna a szemünk önmagunktól, Titeket kérdezünk: mi a legjobb és a legrosszabb emléketek a Droidról? Mi volt az az emlékezetes poszt, amin leginkább felhúztátok magatokat / amiért lelkesedtetek? Melyik rovatot szeretitek / utáljátok legjobban? Mit olvasnátok szívesen a blogon? S főleg: a hétvégén milyen filmet fogtok megnézni?

Jöhetnek az emlékek, vélemények, jóslatok és vallomások.

Olvasd tovább