3

Röviden: BeSZERvezve (American Ultra)

americanultraÉpp most öltem meg két fickót, volt nálam egy kanál és az egyiket kanállal csináltam ki. A zsarukat meg nem hívhatom, hiszen tele van fűvel meg gombával – valami effélét hadar barátnőjének Mike Howell (Eisenberg).

A srác egy kisvárosban tengeti életét, abszolút jól elvan a csajával, unalmasan telnek a napok és betépnek, ha csak tehetik. Egyik este két férfi támad rá, meglepő módon hidegre teszi őket. Maga sem érti, hogy mi történhetett, majd lassan összeáll a kép. Egy titkos program résztvevőjeként gyakorlatilag szupergyilkost neveltek belőle, majd emlékei manipulálásával elérték, hogy ne tudja, hogy valójában mire képes.

Mindenkiből lehet akcióhőst faragni. Így Eisenbergből is, aki nem csak a mondatokat hadarja egymás után, hanem ha kell bárkit padlóra küld. Akciójelenetekből nem akad túl sok, de ha akad, azokat sikerült egészen élvezetesen prezentálni. A hangulatot eléggé jól sikerült eltalálni, Eisenberg és Kristen Stewart között működik a kémia, Topher Grace mintha azt az utasítást kapta volna, hogy túljátssza szerepét. Vicces, ahogy a főszereplőnek fogalma sincs mi történik, mégis könnyedén odasóz bárkinek. Röhejes ahogy Walton Goggins egyre lestrapáltabban teszi a dolgát. Nem csupán a humor és az akció dominál, de dráma is akad, még ha azt sután is sikerült tálalni.   70 %

Olvasd tovább

1

Box Office: A nyár vége csendes, de a hip hop hangosan szól

sinister2kep20Észak-Amerikai box office
Új bemutatók:

Lassan beköszönt a szeptember, a stúdiók bemutatták az erre az időszakra időzített, nagy durranásnak szánt akció-kaland-képregényfilmjeiket és augusztust pár kisebb költségvetésű alkotással vezetik le.

A Sinister abba a kategóriába tartozik, amely viszonylag jó kritikákat kapott és a bemutatója Halloween előtt volt nem sokkal. A 18 millió dolláros nyitány után 48 millió dollárig jutott Amerikában. Mivel Blumhouse termékről van szó, így nagy profitról beszélünk. Itt a folytatás és az általános véleményeket elnézve valószínűleg úgy lehettek vele, hogy majd a cím eladja a horrort. 12 % a rottenen, az imdb-n 5.6. Ez bizony lehangoló. De nem úgy a bevétel terén. A nyitány nem túl rossz, de valószínűsíthetően gyorsan ki fog fulladni. Vajon a befolyt összeg elegendő lesz ahhoz, hogy összehozzák a harmadik felvonást? Olvasd tovább

0

Újabb előzetes az American Ultrának

americanultraposzterJesse Eisenberg Mike-ja egy látszólag szerencsétlen, célok nélküli éldegélő füvezgető fickó, aki barátnőjével egy kisvárosban éldegél. Majd hirtelen minden a feje tetejére áll. Mike nem is tud róla, hogy valójában egy profi és halálos alvó ügynök. Ám egy alkalommal előtör belőle az akcióhős és a Kristen Stewart által játszott barátnőjével menekülőre fogja.  Max Landis írta a forgatókönyvet, amiből a Project X rendezője, Nima Nourizadeh forgatott filmet. Bill Pullman, Walton Goggins, Topher Grace és John Leguizamo erősíti a stábot.

  Olvasd tovább

0

American Ultra előzetes

americanultraMike vígan füvezgetne, élné világát, persze csak ha hagynák. Kiderül, hogy valójában egészen profi gyilkológép, amiről ő nem is tudott. Azonban az ügynökség aktiválja. Barátnőjével kénytelen menekülőre fogni. Jesse Eisenberg és Kristen Stewart alakítják a párost,. Topher Grace,Walton Goggins, Connie Britton, Bill Pullman és John Leguizamo is felbukkan. Max Landis írta a forgatókönyvet, Nima Nourizadeh, a Project X rendezője készítette a filmet.  Amerikai bemutató augusztus 21. Olvasd tovább