0

UIP hírek

Folytatódik a Carey Mulligan dráma

Mint arról korábban hírt adtunk, nagyon fölzaklatta Carey Mulligant (Egy lányról – Oscar-jelölés), hogy a Variety című filmes szaklap kritikusa negatívan írt róla. Dennis Harvey-nak általában tetszett az Ígéretes fiatal nő című bosszúdráma, de szerinte Mulligan nem volt elég erőteljes és szexuálisan kihívó a főszerepben. A színésznő a The New Timesnak panaszolta el, mennyire sértőnek találja ezt az értékelést. A Variety legott bocsánatot is kért az inszinuáciért. Nem sokkal ezután jött a váratlan fordulat! Az amerikai Filmkritikusok Országos Szövetsége megvédte Harvey-t, és azt követelte, a Variety vonja vissza a bocsánatkérést.
Korábban nem fordulhatott volna elő, hogy egy filmkritika ekkora hullámokat verjen, de az Ígéretes fiatal nő olyan fájó témát boncolgat, hogy most hegyek mozdultak meg. Ez a téma a nők alávetett helyzete a mai társadalomban. A #metoo mozgalom élesen vetette fel ezt a kérdést, és az Ígéretes fiatal nő a maga módján továbbviszi ezt a vonalat sok fekete humorral megfűszerezve. A filmet már jelölték egy szekérderéknyi díjra: négy Arany Glóbuszra (legjobb dráma, legjobb színésznő, legjobb rendező, legjobb forgatókönyv), valamint a kritikusok és a független szcéna különféle kitüntetéseire, és szinte biztosra vehető, hogy az Oscar-jelölés is meglesz. Az a tény, hogy az egyik legjelentősebb szaklap bocsánatot kér egy kritika miatt, heves vitát indított el arról, meddig terjed az ítészek szabadsága. Ráadásul a veterán kritikus Harvey is megsértődött amiatt, hogy Mulligan nőgyűlölőnek tartja, pedig ő csak a véleményét írta le, ahogyan eddig is. (Igaz, Harvey még a brit színésznő nem egészen tökéletes amerikai kiejtésébe is belekötött.) A kritikus a brit The Guardiennek nyilatkozva bizarrnak tartja, ahogyan Mulligan a dolgozatát interpretálja.
Amíg a felek a sajtóban üzengettek egymásnak, az amerikai kritikusok megfogalmazták egyöntetű álláspontjukat: ha a Variety szerkesztői úgy találták volna, hogy Harvey kijelentései sértők, együttműködhettek volna vele, hogy szalonképesebbé tegyék a szöveget. Ha nem tették, akkor sem kellett volna azonnal megfutamodni, hanem válaszolhattak volna Mulligan észrevételeire, elismerve, hogy hibáztak. Ezért kell visszavonni a bocsánatkérést.

(Promising Young Woman – hazai bemutató: hamarosan!)

Olvasd tovább →

0

Sound Of Metal / Another Round

írta Nikodémus

Önfeledtség és önelvesztés között, noha nyelvtanilag hasonlónak gondolnánk őket, bizony komoly a különbség: az egyik valamiféle elemelt, de mindenképpen pozitív állapot, utóbbi épp ennek ellentéte. A két kifejezés azonban veszélyesen közel is kerülhet egymáshoz, ahogy ezt két, mozi helyett sajnos csak az internetről elérhető film is tanúsítja, melyek hősei – egy fokozatosan megsüketülő dobos és egy alkohollal veszélyes táncba kezdő tanár – egyaránt megtapasztalják a mámor felemelő és romboló hatását.

Olvasd tovább →

0

Könyvajánló – A Netflix-sztori

Reed Hastings most megjelent könyve elsőként mutatja be a kulisszák mögül a világ egyik legsikeresebb vállalatának cégfilozófiáját. Az a szabály, hogy nincs szabály! Aki a Netflixnél dolgozik bárhol a világban, kellő teret, önállóságot kap a kibontakozáshoz, egy bajnokcsapat tagja, nem egy családé. A jó Netflix-vezető biztosítja az alkalmazottaknak a megfelelő információt, kontextust ad, nem pedig csak irányít. A legnagyobb kockázat nem az, ha hibázunk, hanem ha nem változtatjuk meg az irányt, amikor a piaci környezet változik. Ilyen és ezekhez hasonló vezetési elvekről vall először Reed Hastings elnök, a Netflix alapítója a már itthon is kapható könyvében. A történet izgalmas, személyes történeteken, több száz vállalati interjú alapján mutatja be azt is, hogy a szabad felhasználói élmény megteremtése mindent visz a vállalatnál. Hogyan lett egy postai dvd-kölcsönzőből a világ egyik legkeresettebb szolgáltatása? Mit is jelent a Netflix kultúra? Többek között ezek is kiderülnek a kötetből! (Forrás)

Reed Hastings, Erin Meyer: Az a szabály, hogy nincs szabály – A Netflix és a megújulás kultúrája, Barecz &Conrad Books, 256 oldal, 2020, 3950 Ft

0

Röviden: The Nest / The Good Liar / Wild Mountain Thyme

írta Nikodémus

The Nest – Verőfényes családi ház, elegáns fényképezés, ígéretes főcím… az ablak mögött egy sikeres üzletember telefonál, láthatóan feldobódva. Minden adott egy remek családi sztorihoz, az egyetlen zavaró tényező hősünk nyugtalanító nevetése – pontosabban vihogása. Jude Law mestere ennek a sármos, ugyanakkor felkavaró vihogásnak, s ez meg is adja az alaphangot filmünkhöz. Rory (Law) mindennap intim(nek szánt) gesztusok kíséretében kelti fel feleségét, Allisont (Carrie Coon), s egyik nap azzal hozakodik elő, hogy költözzenek vissza Angliába, mert ott hatalmas szerencse fog rájuk mosolyogni. A nő kicsit hezitál: nehezen hagyná ott bevált és szeretett hivatását, a lovakkal való foglalkozást, de párja megígéri, magával hozhatja szeretett elfoglaltságát. Az átcuccolás megtörténik, mi pedig elhűlve figyeljük az ódon, rideg, vaksötét kastélyt: ez volna az új otthon. Sem a szülők, sem a két gyerek nem találja a helyét, az iskolában nem úgy mennek a dolgok, és a férfi új munkahelyén sem. A bizalom lassan elapad, és helyébe lép az acsarkodás, melyet kitűnő érzékkel ábrázol Sean Durkin (Martha Marcy May Marlene): a kezdeti idillről fokról fokra derül ki, hogy csupán illúzió volt, s szinte minden beállításban találunk valami enyhén fenyegetőt. Szerencsére semmi sem ugrik elő a sötét sarkokból (rendezőnk okosan kerüli a horrort), és nincs részünk teátrális nagyjelenetekben sem (semmi olcsó Oscar-vadászat), helyette filmünk a lélektani folyamatokra koncentrál: milyen az, amikor eleve ingatag alapra épül egy család, melynek széthullásához elég néhány nem túl erős, de jól irányzott külső behatás. Az a vihogás… az pedig még bőven a stáblista után is kísért.

Olvasd tovább →

0

Mank

írta Nikodémus

Ha David Fincher filmet rendez, arra érdemes odafigyelni. Legyen szó nagyvárosi bűndrámáról, fekete humorú szatíráról vagy melankolikus életrajzi portréról, korunk posztmodern veszteségkrónikása rendre a magunk köré szőtt álvalóságok fojtogató szorítását, s a bennük való elveszettségünk okait kutatja. Ezúttal úgy tűnik, Fincher hat évnyi producerkedés és sorozatkészítés után könnyedebbre vette a figurát: legújabb nagyjátékfilmjében elhunyt édesapja hátrahagyott forgatókönyvéből meséli el nekünk Hollywood egyik legnagyobb mítoszát, Orson Welles Aranypolgárjának születését, mégpedig a forgatókönyvíró, Herman J. Mankiewitz szemszögéből.

Olvasd tovább →

1

Megérintettségünk esélyei

Kép és mozgókép, mozi és streaming dilemmái

írta Nikodémus

E sorok megjelenésekor már túlleszünk egy nehéz éven, melynek testi-lelki kihívásait jórészt a világot térdre kényszerítő koronavírus-járvány okozta. Egész iparágak, gazdasági szektorok álltak le, megtanultuk, mit jelent a karantén, a home office vagy a távolságtartás, s a járvány bizony a kultúra és a szórakoztatóipar világát sem hagyta érintetlenül. Hirtelen jött magányunk jó alkalom arra, hogy elgondolkodjunk, mit ad nekünk a film és a mozi.

Van képünk hozzá

Szokás korunkat a kép korának nevezni, melyet legjobban talán a mozgókép feltalálása, annak gyors elterjedése és nem múló divatja jellemez. Bonyolult előkészítő munkával megeleveníteni a létezést, majd azt bármennyiszer ismételhetően felvenni és lejátszani: mágia, amitől a hagyományos XIX. századi társadalom embere óvakodott. S valóban, boszorkányságnak tűnik a valóság egy darabját objektív hűséggel leképezni, hiszen lelket lopunk vele: az elkapott pillanat vegyi anyagok segítségével őrződik meg, megsemmisítve a történés spontaneitását. Bő egy évszázaddal később, képtúlterheléses jelenkorunkban már észre sem vesszük ezt a finom különbségtételt: a szórakoztatóipar gondosan piackutatott befolyásolással tereli figyelmünket az eladnivaló áru felé.

Olvasd tovább →

0

Könyvajánló – Egy galaxissal odébb

Tudta, hogy a kiborgok már köztünk járnak, sőt valószínűleg az ön családjában is él legalább egy? Hogy a tálib terroristák olykor magyarul beszélnek? Hogy az idegenek közelebb vannak, mint gondolnánk? (Vagy mégsem?) Hogy a jövő igenis megjósolható? (Vagy mégsem?) És azt, hogy mi köze a Pókembernek a fake newshoz, a sötét zsaruknak pedig a koronavírus-járványhoz? A sci-fi politológiája, a Fantasztikus világok, a Nevelj jedit! és a Párhuzamos univerzumok című ismeretterjesztő kötetek szerzői sokszorosan cáfolták azt a hiedelmet, hogy komoly tudós nem foglalkozik mesékkel. Az Egy galaxissal odébb tizenegy neves szerzője az asztrofizika, a robotika, a jövőkutatás, az irodalomtudomány, a politológia, a szociológia vagy éppen a neveléstudomány szemszögéből vizsgálja olyan közkedvelt sci-fik és fantasyk világát, mint a Star Wars, a Terminátor, a Men in Black, az Alapítvány-sorozat, a Warcraft, a Marvel-multiverzum vagy éppen a Különvélemény. A jó tudós tiszteli a tényeket, de nem hagyja, hogy azok a földhöz láncolják. Nemcsak a fantázia hat megtermékenyítően a valóság módszeres megismerésére, de a kívülről-belülről ismerősnek hitt képzeletbeli világok is egészen váratlan színben tűnhetnek fel, ha a tudomány eszközeivel közelítünk feléjük. (Forrás)

Filippov Gábor, Nagy Ádám, Tóth Csaba (szerk.): Egy galaxissal odébb – Fantáziavilágok valóságai, Athenaeum, 364 oldal, 2020, 4299 Ft

0

Ásatás (The Dig) / A kapitány küldetése (News of the World)

írta Nikodémus

A múlt sok mindenre jó, többek között elmerülni benne, vágyakozni rá, és pajzsként használni a gyakran szörnyűnek érzett jelen ellen. Nevezhetjük nosztalgiának vagy eszképizmusnak, a filmvilág gyakran él ezzel a trükkel, főként olyan időkben, amikor a kortárs társadalmi-kulturális viszonyok nem éppen a legideálisabbak. Feltehetnénk a kérdést persze, hogy ezek egyáltalán mikor voltak „ideálisak”, két filmünk azonban nem megy ilyen mélyre: az Ásatás (The Dig) és A kapitány küldetése (News of the World) nagyrészt megelégszik a felidézett kor feletti merengéssel, enyhe kultúrkesergés kíséretében.

Olvasd tovább →