NETFLIX
Ásatás (Dig) (12) 112 perc
Sorozatokból sokat, sokszor, sokféleképp fogyasztunk. Habzsoljuk őket, mint a szórakoztatóipar bármely más termékét, de néha jogosan érezhetjük úgy, hogy az egyszerű, passzív fogyasztásnál több történik eközben velünk: valódi művet élvezünk. Bár egyre nehezebb tájékozódni a sorozatipar tartalompiacot elárasztó dömpingszériái között, időnként mégis rátalálunk egy-egy olyan sorozatra, amelyre szívesen szánunk minőségi időt. De mi az, ami megragad minket egy sorozatban? Mi köt össze időben és témában egymástól távol eső szériákat? Hogyan reflektálnak a korszellemre a készítők és hogyan kísérlik meg befolyásolni azt? Hol húzódik a határ az esztétikai és a marketingszempontok között? Mikor válik propagandaeszközzé egy széria és mikor használja a nézőt észrevétlenül? Egyáltalán, meg tudjuk-e találni azokat a minőségi sorozatokat, amelyek mondanak is számunkra valamit, nem csak megerősítik azt, amit eddig is tudtunk? A Spoiler című esszékötet ilyen és ehhez hasonló kérdések körbejárására vállalkozik. (Forrás)
Zsolnai György: Spoiler – Esszék a minőségi sorozatok világáról, Szépirodalmi Figyelő, 152 oldal, 2020, 2500 Ft
Új szerző mutatkozik be nálunk: Csabi87, a Horror-filmek.hu ura.
Fogadjátok szeretettel első írását!
Talán már veled is előfordult, hogy picit úgy érezted, a munkahelyed igazi horror! Nyaggat a főnök. Ott vannak a határidők. A plusz feladatok és a túlórák, miközben a fizu nem szökik az egekbe. Viszont most bizonyítjuk neked, hogy a munkahelyed egy igazi főnyeremény. 10+1 horrorfilmet gyűjtöttünk össze, ahol a melóhely tényleg egy igazi rémálom, ahonnan nem igazán van menekvés. Tizenegy horrorfilm, amelyben a munkahely tényleg maga a pokol. Ha pedig egyébként is elbővülnek a horror filmek, akkor kattints a linkre, ahol további ötleteket és toplistákat is találsz.
írta Nikodémus
Izzadjon bármekkora szerverpark a hollywoodi nagystúdiók tőszomszédságában, a mozicsodához nem elég a szoftver rideg számítása: az csak akkor születik meg, ha emberi kreativitás és verejték tapad hozzá. Míg a jórészt számítógépes vizualizációval készült kortárs képregényfilmeket elnézve úgy érezzük, rájuk férne egy alapos hozamkorlátozás, Tomm Moore rendező következetesen jár az ellenkező úton, hogy kézműves animációval készült tündérvilágokat nyisson meg számunkra. A tavalyi Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, majd több mozis premierdátum után végül az AppleTV+-nál bemutatkozó Wolfwalkers (Farkasjárók) már most az év egyik legvarázslatosabb filmélménye.
írta Nikodémus
Az éjféli égbolt (The Midnight Sky) – A Föld lakosságát egy globális katasztrófa pusztította el, az emberiség maradéka a talajszint alá kényszerül. Az egyetlen kivétel az agg Augustine (George Clooney), aki egyfajta utolsó hírmondóként a sarkvidéki kutatóbázison marad, ám hirtelen akad egy földi meg egy égi társa, utóbbi egy visszatérő űrhajó legénységének képében. Clooney és a scifi? Nem is áll távolabb egymástól a kettő, gondolhatnánk (bár a Gravitációt hősünk már diadalra vitte röpke 8 évvel ezelőtt…), ám a sikerregény (Lily Brooks-Dalton), a kurrens téma és a Netflix csábítása a szokásosnál is jobban elgyengíthette mindig vigyorgó amorózónkat: legfrissebb rendezése az ígéretes kezdet után a Noé, a Sarkvidék és a már emlegetett Gravitáció (avagy Mentőexpedíció?) vontatott keverékévé válik, s nagyjából a játékidő felénél elhagyja a logika utolsó cölöpjeit is. Felvonul itt minden: öregkori demencia/számvetés, a világ sorsa feletti búsongás, barát/bajtárs-halál, családi melodráma, hősi önfeláldozás, ám a premier plánban mutogatott, kisírt szemű karakterek egyikéről sem tudunk meg annyit, hogy érdekeljen a sorsuk. A hosszan elnyújtott, könnyzacskó-durrogtató finálé kínos egyértelműséggel szavalja el nekünk, nézőknek a kortárs kultúrbal trendi világmegfejtését: tisztelj minden kisebbséget, vigyázz a bolygóra, és persze hajrá, vegánok! Clooneyt sajnos elhagyta rendezői arányérzéke, és nem először.
írta Nikodémus
Közösségben – ez volt a mottója a tavaly immár huszonharmadik alkalommal megrendezett Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázatnak, s e kifejezésnek 2020-ban különleges többletjelentést adott az egész világot térdre kényszerítő koronavírus-járvány. A november 18-21. között online megrendezett fesztiválra csaknem 400 filmes és 100 fotópályázat érkezett.
Nem volt tehát könnyű dolga a zsűrinek (Pavel Lungin, Radu Jude, Nagy Dénes, Lázár Kovács Ákos), amikor meg kellett birkóznia a mintegy félezer beadott munkával: a jezsuita háttérrel megrendezett szemle eddigi történelme kiváló példa a türelmes építkezésre, melynek jutalma az évről évre emelkedő művészi színvonal. A szemle az idők során az egyik legfontosabb rövid- és dokumentumfilmes eseménnyé nőtte ki magát, ahol rendre új tehetségeket lehet felfedezni a fiatal alkotók között.
Tényleg másra készültünk: az egész világ. Nem tudtuk, hogy egy aprócska, ám annál kiszámíthatatlanabb vírus a valóságban is előidézi a posztapok-filmek hangulatát; egy egész civilizáció tanulta lassanként, hogyan kell egymásra vigyázva úrrá lenni a pánikon, a nehéz gyászon és a hétköznapi kényelmetlenségeken. A filmvilág ebben szinte elhanyagolható szelet, ám nekünk és millióknak mégiscsak rendkívül fontos. Az éves mozi- és fesztiválszezon gyakorlatilag elmaradt, Hollywood pedig kétségbeesve keresi az új filmforgalmazási utakat. A koronavírus-kikényszerítette trendekkel foglalkoztunk már (s még fogunk is), de most következzen a mi saját, szokatlan toplistánk – illően egy szokatlan évhez.
Régebbi évvégi top10-es listáink:
2019, 2018, 2017, 2016, 2015, 2015 legjei, 2014, 2013, 2012 (legjobb),
2012 (legrosszabb), 2011, 2010, 2008, 2007 (Miecs), 2007 (Koimbra)
David John Moore Cornwell, azaz John le Carré (1931–2020). A koronavírussal terhelt idei év egyik legnagyobb vesztesége, aki megreformálta a kémirodalmat, angolosan pesszimista képet festett az ember esendőségéről, és kivívta nem csupán a nagyközönség, de írótársai csodálatát is. Nem csoda, hisz pályatársával, az általa kevéssé szívlelt James Bond-figura megalkotójával, Ian Fleminggel szemben ő tényleg tudta, miről ír – tizenhat évig a brit titkosszolgálat kötelékében dolgozott. Regényeinek filmadaptációit a legenda szerint egy mosolygós angol úr eleganciájával és határozottsággal felügyelte, s amint írott mondataira, filmográfiájára is büszke lehet. Íme tíz le Carré-kémfilm időrendben és némi bónusz, a legnemesebb forrásból.