25

M. Night Shyamalan, avagy a klasszikus lejtmenet esete

shyamalanM Night Shyamalant körbedicsérték A hatodik érzék után (The Sixth Sense), csillaga a Sebezhetetlen (Unbreakable) után is szépen ragyogott, bár a stúdió némileg több bevételben reménykedett. Sokan ezt tartják a rendező utolsó jó filmjének, ám még a Jeleket is rengetegen kedvelték. Ezt követően indult meg a lejtmenet minőség terén, majd hiába rukkolt elő ígéretesnek tűnő ötletekkel, a kezdeti lelkesedés után a közönség gyorsan hátat fordított újabb művének, amely körül leginkább csak negatív vélemények voltak hallhatóak. Will Smith mégis őt választotta a Föld után (After Earth) sci-fi ledirigálására. Mi járhatott a színész fejében? Egy biztos, a film állítólag pocsék lett.

Shyamalan Indiában született 1970-ben, édesapja orvos, édesanyja szülész-nőgyógyász. Szülei lányuk világra jövetele után az Államokba költöztek. Habár Shyamalan hindu, mégis egy római katolikus iskolába járt, majd később az Episcopal Academy középiskolába íratták be. Ösztöndíjat nyert a New York University Meritre. Tanulmányai alatt vette fel középső nevét, a Night-ot. Olvasd tovább

6

Érdekességek a The Guardians of the Galaxyről

guardiansofthegalaxyJames Gunn éppen a Guardiand of the Galaxy Marvel filmet készítő elő, a The Wrap pedig néhány érdekes információval szolgált a tervezettel kapcsolatban.

Rocket Raccoon (a mosómedve) társával, Wal Russ-szal a Keystone Quadrant intergalaktikus börtönben dolgozik őrként, ide zárják a különösen veszélyes őrülteket.

Michael Rooker játssza Yondu Udontát, aki a képregényekben a Galaxis Őrzőinek az alapító tagja, ám itt a főellenfél lesz.

Lee Pace szintén egy nagy ellenfelet kelt életre, ezt már eddig is tudtuk. Viszont karaktere átáll a jó oldalra és valószínűleg ezzel egy külön spin off filmet fognak felvezetni. A találgatások szerint Nova, Adam Warlock vagy Marvel Kapitány lesz ez a karakter. Olvasd tovább

2

Libanoni keringő (Vals Im Bashir, 2008)

írta Nikodémus

2013-05-Libanoni-keringo-01

Így, öt év távlatából eszmélek csak rá: bitang erős volt a 2008-as moziszezon. A képregényfilm műfaját egy hűvös angol úr újradefiniálta, elbúcsúztunk kedvenc pisztolyforgatónktól, az amerikai függetlenfilm új erőre kapott, s még közepes rendezők is összehoztak egy-egy jó filmet (na jó, Baz Luhrmannek nem sikerült…). A mainstream filmgyártáson túl pedig olyan gyöngyszemek születtek, mint a Libanoni keringő, mely animációs filmnek álcázza magát, aztán háborús dokudrámának, majd mélylélektani utazásnak a freudi tudattalan sötétjébe.

Olvasd tovább

6

Smackdown, avagy azonos témával bíró filmek párbaja

01-smackdown

Olykor a rivális stúdiók egymástól függetlenül kigondolnak egy ütősnek hangzó sztorit, majd amikor napvilágot lát, hogy a másik cég mit is szeretne készíteni nagyobb fordulatszámra kapcsolnak, megpróbálják beelőzni egymást. De az is előfordul, hogy a rivális projektet jégre teszik, így járt a Christopher Nolan-féle Jim Carrey főszereplésével betervezett Howard Hughes tervezet is, amikor kiderült, hogy Martin Scorsese munkálkodni kezdett az Aviatoron. De a fiók mélyére süllyesztették a Leonardo DiCaprioval betervezett Nagy Sándort is Oliver Stone hasonló témájú műve miatt. Ám olykor előfordul, hogy a két stúdió egymással versengve próbálja az azonos sztorival bíró filmet összehozni. Idén a Támadás a Fehér Ház ellen és a White House Down között zajlik a verseny. Gerard Butler akciófilmje nem úgy termeli a milliókat, ahogyan elvárták volna tőle, de talán Channing Tatum jobban teljesít. Lássunk néhány „VS.” produkciót, amelyek néhány hónap eltéréssel kerültek a mozikba.

Olvasd tovább

3

Frost/Nixon (2008)

írta Nikodémus

2013-05-Frost-Nixon-01

Akkor, amikor a magyar filmgyártás kortárs politikai film címén ezzel bír előrukkolni, érdemes Hollywood felé fordulni az ügyben. Tudom, szokatlan az álomgyárat emlegetni távolságtartó, több szempontot mérlegelő és árnyalt beszédmódú közéleti filmek kapcsán, ám a Frost/Nixon tulajdonképpen nem is igazán amerikai film – és ez jót tesz neki. Peter Morgan 2006-ban színházi darabot írt David Frost Richard Nixonnal vívott tévécsatájából, s Ron Howard bölcsen a forgatókönyvet és az előadás színészeit is tőle kölcsönözte. S csak menetközben derült ki, hogy mindebből valami sokkal több is kisülhet.

Olvasd tovább

1

Kettős játszma (Shadow Dancer, 2012)

írta Nikodémus

2013-05-Kettos-jatszma-01

Szégyellem, de nem láttam az ír-angol konfliktust megéneklő filmműfaj újabb remekeit, sem a Síró játékot, sem a Véres vasárnapot, sem az Éhséget. Talán ezért ért kellemes meglepetésként a Kettős játszma, amelyben tulajdonképpen semmi különös nem történik – de az legalább jól mutat. Ez, és a film eleji BBC-logó garantálja, hogy egyszeri nézésre minimum alkalmas legyen a produkció.

Olvasd tovább

10

Vasember 3 páncélgyorstalpaló

pancelok

A Vasember harmadik részét múlt héten kezdték vetíteni idehaza, Amerikában csak pénteken került a mozikba és hozott is szépen az első napon 70 millió dollárt. Nemzetközi szinten bőven túllépett már a 360 millió dolláron. Szép bevétel, ám ez nem jelenti azt, hogy mindenki elégedett vele. Az imdb-n sok felhasználó csalódottságának ad hangot, tegnap úgy négy oldalon keresztül csak negatív véleményeket lehetett olvasni. Mandarin és Ellen Brandt karaktere miatt sokan kiakadtak.

A bemutató előtt a Disney/Marvel kiadott néhány posztert a páncélokról, kezdetben úgy tűnt, hogy nem állnak meg két tucatnál, de valamiért mégis behúzták a kéziféket. Nézzük, hogy milyen Vasember cuccok kaptak saját posztert. Olvasd tovább

6

Akik az Asylum színvonaláig jutottak

theasylumManapság a mozifilmek és a sorozatok után előfordul, hogy valaki a DVD piacon próbálja megkeresni a betevőre valót. Sokan kikoptak már a vásznakról vagy a tévé képernyőiről és a házimozis forgalmazásra szánt alkotások vidékén császkálnak. Akad olyan is, aki eléri a mélypontot. Ebből a gödörből vagy ki tud mászni vagy esetleg jól érzi ott magát és nem zavarja, hogy oda került. Valamit csúnyán elcseszett, esetleg az ügynökének köszönheti vagy mondjuk annyira kell a pénz, hogy pár száz dollárért bármilyen filmet bevállal. Igen, az Asylum égisze alatt készülő alkotásokról bátran kijelenthetjük, hogy nem éppen minőségi darabok, szomorú látni, hogy egykor nagyobb ismertségnek örvendő színészek adják nevüket a néhány százezer dollárból készülő filmekhez. Mennyit kereshetnek vele? Egy biztos, nem túl sokat. Néhány ember pályafutása szépen indult, de eljutott arra a szintre, hogy Asylum termékekben vállal szerepet. Nézzük kiket sajnálhatunk. Olvasd tovább

9

The Master (2012)

írta Nikodémus

2013-04-the-master-01

Végre hozzánk is megérkezett – utolsóként a tavalyi Oscar-esélyes filmek közül – 2012 talán legkülönösebb filmje. A Master rendhagyó, merész alkotás, ugyanis minden egyértelműsítő szándéknak ellenáll: nem szcientológia-botrányfilm, nem mester-tanítvány óda, nem pszichológiai karaktertanulmány, nem szédítő utazás az emberi lélek mélyére – legalábbis kizárólagosan nem. A Master ugyanis minderről is szól egy picit, legfőképpen azonban az emberlét borzongató semmijéről. Vagyis – ahogy a jólértesült bölcsészek mondanák – egzisztencialista film. No de ez is csak egy leegyszerűsítő, végső soron hazug jelző, s Paul Thomas Anderson filmje épp azzal robban nagyot fejünkben, hogy makacsul leveti magáról e billogokat.

Olvasd tovább

20

5 remek és 5 elbaltázott paródia

01parody

Sajnos manapság nem készülnek jó paródiák, pedig minden évben befut legalább 3-4 alkotás, de csak kevés esetben lehetünk biztosak, hogy megéri leülni és megnézni. Amerikában már vetítik a Horrorra akadva újabb részét, de vélemények alapján leszűrhető, hogy nem egy minőségi darab került a mozikba. Lássunk néhány jobb és rosszabb darabot, tény, hogy lehetne még folytatni a sort, de én csak 5 igazán jó és 5 veszett rossz paródiáról ejtek szót, majd a hozzászólásokban lehet folytatni a sort.

A 70-es években élte virágkorát az Airport katasztrófafilm-sorozat, a ZAZ-trióként (David Zucker – Jim Abrahams – Jerry Zucker) emlegetett csapat pedig kihasználta az alkalmat, bár talán kevesen tudják, hogy valójában az 1957-es Zero Hour!-t figurázták ki a készítők. A három úriember első munkája hemzsegett a jobbnál jobb poénokban és humoros szituációkban, mellesleg az addig drámai szerepeket játszó Leslie Nielsen is megvillant párszor a produkcióban. Egyes mondatokat a mai napig idéznek. Olvasd tovább

3

Vad csajok

01springbreakers

A Disney lányok alaposan kivetkőztek önmagukból, vagy úgy is mondhatnám, hogy nem vettek fel túl sok ruhaneműt a Spring Breakers – Csajok szabadon filmben. De még mielőtt azt hihetnénk, hogy csak a bikiniben való császkálás a specialitásuk gyorsan kiderül, hogy ezen túlmenően nem áll tőlük messze a féktelen buli és szépen belesimul markukba a pisztoly. Ráadásul egy drogdíler és fegyverkereskedő veszi őket pártfogásba. Sajnos felettébb ritka, hogy a stúdiók kemény csajbandákat állítson a film középpontjába, lássunk tehát néhány alkotást, ahol a férfiak helyett az elvileg gyengébbik nem kapott bizonyítási lehetőséget. Olvasd tovább

0

Érdekességek a Roger nyúl a pácban filmmel kapcsolatosan

0rr1Idén ünnepli 25. születésnapját a Roger nyúl a pácban (film) és úgy hírlik (pletyka szinten), hogy valószínűleg el fog készülni egy folytatás, amiben a címszereplő Miki egér oldalán lesz látható. Az eredeti produkció a 40-es évek Los Angeles Firkanegyedében játszódik, a környéket különös gyilkosság tartja lázban, a fő gyanúsított Roger nyúl, aki egy magánnyomozó segítségével akarja tisztázni magát a vádak alól. Kiváló film, hatalmas szórakozás! A Playlist nemrég összeszedett néhány érdekességet a produkcióval kapcsolatban, íme:

1981-ben adták ki Gary K. Wolf könyvét, a Who Censored Roger Rabbit jogait azonnal be is zsákolta a Disney. Azonban a film csak kevéssé hasonlított az alapanyagra, ugyan a főbb karaktereket átvették, de a történések döntő többségét jelentős mértékben átdolgozták. Az egyik változtatás az volt, hogy Wolf művében a firkák vicces képregények (comic strips) szereplői voltak és úgy kommunikáltak, hogy a fejük felett megjelenő szövegbuborékban közölték mondanivalójukat. A regényben többek között Dick Tracy, Hagar, a viking és Snoopy is cameozott. Volt megoldandó gyilkossági ügy is, de a sztori sokkal komorabb és félelmetesebb volt és mivel a Disney-ről van szó, még szép, hogy inkább egy családi alkotást faragtak belőle. Olvasd tovább