2

Rövidfilmek, amelyeknek elkészül az egészestés verziója

0mm

A hétvégén mutatták be Amerikában a Guillermo Del Toro produceri felügyelete alatt készült Mama horrort, amely egy 2 és fél perces alkotás alapján készült. A rövidfilmet Andrés Muschetti dirigálta, az egészestés verziót szintén ő vezényelhette le. Van még jó néhány rövidfilm, amelyhez várható, hogy megcsinálják a mozis változatot, íme egy összeállítás az io9 cikke alapján.

Aaron Sims karakterdizájnerként dolgozik Hollywoodban, többek között az új Majmok bolygója és a Nagy hal műveken is dolgozott. Ráérő idejében eleddig három rövidfilmet készített, ezek közül a legutolsó szép nézettségre tett szert. John Davis producer fantáziáját is megmozgatta az Archetype, amiben egy ember kihallgat egy robotot. A jogokat gyorsan bezsebelte és azt szeretné, ha Sims ülne a rendezői székbe, a forgatókönyvet Guy Busick és Ryan Murphy írják. Sims mostanság tele van melóval, nagyobb költségvetésű filmekhez veszik igénybe szakértelmét, így nem tudni, hogy mikor lesz valami a filmből valami, de a projekt nem halt be. Van twitter oldala is. Olvasd tovább

3

Ázsiai rendezők Hollywoodban

Idén Park Chan-wook és Kim Ji-woon teszi le névjegyét Hollywoodban. Ha a Stoker és az Erőnek erejével szép számokat fog produkálni bizony könnyen elképzelhető, hogy a magasságos producerek marasztalni fogják még őket egy darabig. Legalább addig, míg kifacsarják őket, mint egy citromot, aztán majd néhány bukta után hazaengedik őket. Lássunk néhány ázsiai rendezőt, akit nem az Álomgyárban kezdték pályafutásokat, de végül útjuk csak odavezetett.

woovandammeJohn Woo stílusos akciófilmekkel alapozta meg hírnevét, védjegyévé váltak lassítva felröppenő galambok, pompás, lassított akciójelenetek, amelyek alatt klasszikus zene szól (és még lehetne sorolni). A Szebb holnap, A bérgyilkos és A fegyverek istene művei után megkapta belépőjét Hollywoodba. Szokás mondani, hogy Jean-Claude Van Damme hívására érkezett, ám ez nem igaz. Woo eleve Amerikába akart menni, mindenképpen hollywoodi filmet akart csinálni, több forgatókönyv is átfutott a kezén, mire elolvasta a Tökéletes célpont szkriptjét, a főszerepet Kurt Russellt szerette volna adni, ám a színész nem ért rá, így jött a képbe Van Damme. Az Universal nem igazán bízott a rendezőben, nyakára küldték Sam Raimi-t azzal az utasítással, ha úgy látja, hogy nem halad a forgatás, illetve nem úgy mennek a munkálatok, ahogy elvárható lenne, akkor lépjen a helyére. A Tökéletes célpont hozta a vártakat, Woo nem okozott csalódást, jöhetett a többi produkció, köztük a 90-es évek egyik klasszikus akciófilmje, az Ál/Arc, illetve kasszát robbantott a Mission Impossible folytatásával. Ám az ezredforduló után sorozatos kudarcok érték, A fegyverek szava háborús film csúnya bukta volt és a Lost in Space sorozatának is csak az első része készült el (amit be se mutattak), majd A felejtés bére után fogta a batyuját, elutazott Kínába, ahol rábízták a két részre bontott, nagyszabású Vörös szikla történelmi alkotást, idén pedig a Love and Let Love drámával jelentkezik. Egyelőre nincs tervbe vett amerikai filmje, de legutóbb azt mondta, hogy az Expendables harmadik felvonását boldogan bevállalná. Olvasd tovább

34

TOP 10 westernfilmek

il_fullxfull.356876379_suom

A héten mutatták be a Magyar mozik Quentin Tarantino legújabb filmjét, amelyben a western filmeknek állít emléket. A Django elszabadul kapcsán összeszedtük minden idők legjobb western filmjeit. Az nem is lehet kérdés hogy a szikla arcú Clint Eastwood minden idők legjobb western hőse, de vajon melyik film a legjobb? Sergio Leone klasszikus spagetti westernjei közül kerül ki a győztes? Vagy esetleg John Wayne valamelyik klasszikusa viszi el a pálmát? Most kiderül! A lista szubjektív! Ez csak az Én személyes véleményem, a saját listám. Szerintetek melyik a legjobb western film? Ki a kedvenc pisztolyhősötök? Melyik film/filmek maradtak le a listáról? A Ti TOP 10 listátok hogy néz ki? A kommentekben lehet vitázni. Olvasd tovább

6

A hobbit születéséről egy váratlan utazásig IV. rész

Pisti, az aragorn ismét egy hosszabb írással jelentkezett. Az előző három cikkéből (első , második  és harmadik) leszűrhettétek, hogy nagy Tolkien-rajongó. Köszönet neki az eddigiekért.

4. Újraírt történelem

0hobbit2Nehéz dolga van annak, aki A Gyűrűk Ura Függelékeiben található történelmi adatokhoz nyúlna filmes adaptációjához. Csak önmagában a Harmadkor eseményei több ezer évet ölelnek fel, így az ezeket felhasználó rendezőnek döntenie kell: vagy egy fiktív történelmi dokumentumfilmet gyárt Középföldéről, vagy kénytelen válogatni az eseményekből. De mivel J. R. R. Tolkien professzor komplex, egymásra épülő eseményláncolatokat dolgozott ki, a szelektálás esetén könnyen borulhat a történetek logikus sorrendje, összefüggései. Ezért A hobbit filmes adaptációjánál a pontos Középfölde-háttér sokszor inkább nyűg, mint segítség egy forgatókönyv számára.

A hobbit (pontosabban Bilbó kalandjának vége) és A Gyűrűk Ura történetének kezdete (Bilbó 111. születésnapi ünnepsége) között eltelik kb. 60 év, amely szintén igen eseménydús volt a Függelékek alapján. Nem véletlen, hogy annak idején Guillermo del Toro és Peter Jackson eljátszottak a gondolattal, hogy két filmet kéne készíteniük: az elsőt A hobbitból, a másodikat meg a két mű közötti eseményekből. Igen ám, de 60 év krónikája nem áll össze egy egységes történetté. Nem csak a sok szereplő, a sok helyszín és a sok esemény miatt: egyszerűen nincsen egy dramaturgiai ív, amely egy másfél-két-három órás mozifilmben összekötné Bilbó és Frodó történetét. Ezért döntöttek végül úgy, hogy magát A hobbitot bontják több filmre (először kettőbe, majd az utolsó pillanatban háromba), de feldúsítják egyéb eseményekkel, amelyekről a Függelékekben szó van: a történelmi háttérrel. Így a filmek nem csak Bilbó történetét mesélik el, de Gandalfét és a törpökét is ezzel párhuzamosan.

Viszont hogyan lehet mindezt úgy megtenni, hogy azok is értsék és követni tudják, akik nem ismerik a könyveket, csak betévednek a moziba? Hogyan lehet külön történelemleckék, túl sok visszatekintés és narráció nélkül elmondani több ezer év történelmét? Nos, úgy, hogy átírjuk egy kicsit Középfölde történelmét, és időben összehúzzuk az eseményeket, még ha innentől már lehet, hogy nem klasszikus adaptációról, hanem inkább fanfic-ről kellene beszélnünk. Olvasd tovább

9

A 2012-es év néhány nyertese és vesztese

Egy hevenyészett írás pár személyről, akinek kedvezett a tavalyi év és akinek nem.

2012 Channing Tatum éve volt. Nem sok színész mondhatja el magáról, hogy egy évben három 100 millió dollárt is meghaladó filmben szerepelt, Tatumnak ez sikerült. A Fogadom romantikus dráma után érkezett 21 Jump Street akció-vígjáték és a Magic Mike sztriptíz alkotás. Ráadásul a Paramount direkt ezért forgattatott le vele még néhány plusz jelenetet a G.I. Joe-hoz.

Nem mostanában volt a Hancock, Will Smith 2008-ban jelentkezett utoljára popcorn movie-val. Sok múlott a Men in Black harmadik felvonásán, habár a költségek rendesen megugrottak a félbehagyott forgatás miatt végül azért csak sikerült kitermelni 624 millió dollárt, ami enyhíti az amerikai buktát. A stúdió viszont elégedett, gondolkodnak a negyedik Sötét zsarukon. Olvasd tovább

6

Development Hell, azaz egyszer talán lesz valami belőlük

01devhell

Úgy tűnik, hogy Hollywoodban mindenre van pénz és lazán hozzávágnak sok milliót egy híresség vagy sztár által vázolt tervhez. Azonban rengeteg ötlet, tervezet csak csigalassúsággal valósul meg. Development Hellnek nevezik azt az állapotot, amikor egy filmterv megreked még az ötlet vagy az előkészítés korai szakaszában, de nem mondanak le róla, időről időre megpróbálnak előrébb lépni az ügyben, de hiába minden erőfeszítés, hiába állnak mellette ismert nevek egyszerűen nem lendül mozgásba a szekér. Ennek ellenére nem süllyesztik a fiók mélyére, nem mondanak le róla, tovább erőlködnek, hátha sikerül támogatókat találni. Nézzünk néhány projektet, amelyek a Development Hellben  sínylődnek.

Jurassic Park 4.: Mint ismeretes Steven Spielberg dinós produkciója hatalmas sikert ért el, több száz milliót vert az addigi listavezető E.T.-re, majd jött még két folytatás. A harmadik rész sokkal kevesebbet hozott, mint az előzőek, de a stúdió és Spielberg is benne lett volna a negyedikben. 2002-ben  Spielberg bejelentette, hogy a harmadikat is ledirigáló Joe Johnston ülhet a rendezői székben és 2005 nyarán érkezik a film.

Nem eszik azt olyan forrón… a forgatókönyv környékén komoly zűrök léptek fel, William Monahan írását nem övezte elégedettség. Miután Spielberg visszadobta az újabb próbálkozást a projekt lepihent. Bizonyos időközönként újra és újra szóba kerül a JP4, 2008-ban Michael Chricton halála után Frank Marshall producer úgy nyilatkozott, hogy az alapanyag szülőatyjának távozásával talán jobb, ha végleg jégre teszik a negyedik rész ötleteit.

Nem tartott sokáig a szomorúság, mellesleg már a Jurassic Park 3-hoz sem használták fel Chrichton regényét. A folytatás újra napirendre került, de kérdéses, hogy valaha el fog-e készülni. Az biztos, hogy a fegyverekkel felszerelt dinós ötletet elvetették, John Sayles szkriptjéhez még készült is néhány vázlat.  Olvasd tovább

0

Drámák 2013-ban

Így év végén visszatekintve az elmúlt hónapok filmtermésére azt kell hogy mondjam kevés drámát láttam. Pedig érdemes lenne, ha gyakrabban ülnék be rájuk és elmondhatnám, hogy több jó filmet tekintettem meg. Megpróbálom pótolni egy részüket, de 2013-ban is elég szép lesz a felhozatal.

F. Scott Fitzgerald 1925-ben kiadott regényéből jó néhány színpadi előadás született és megélt pár filmes adaptációt is. Néhány évvel ezelőtt Oliver Stone is megpróbálkozott összehozni saját változatát, de a Colin Farrell-lel elképzelt produkcióból nem lett semmi. 2008-ban Baz Luhrmann vette kezébe a gyeplőt, az ausztrál rendező elmondása szerint a tehetős emberek felelőtlen életvitelét akarja kritizálni alkotásában. 2010-ben Luhrmann családjával New Yorkba költözött, hogy meg tudja valósítani a filmet. 2011-ben a Sonytól a Warnerhez kerültek a jogok, ahol már nem gördítettek akadályt a forgatás megkezdése elé. Nick Carraway (Tobey Maguire) az amerikai álmot üldözve 1922-ben New Yorkba költözik, amit éppen a laza erkölcsök, a csempészek és a jazz uralnak. Nick Jay Gatsby (Leonardo DiCaprio) milliomos szomszédja lesz és szerelmes lesz Daisy-be (Carey Mulligan). Csakhogy a lányhoz úgy kerülhet közelebb, ha pénzt szerez, ezért bevállalja, hogy részt vesz Jay kétes és gyanús üzleteiben, így végre egyre több és több dollár kerül zsebébe. Ám a szeretett nő férjhez megy Tom Buchananhoz, a veszettül gazdag és durván befolyásos fickóhoz, ennek ellenére továbbra sem adja fel, mindent megtesz, hogy övé legyen a nő. Olvasd tovább

2

Geek Sarok – The Gamers (Dead Gentlemen Productions)

dg-group

Néhány fantasy kedvelő egyetemista kezdeményezésével megalakult a független Dead Gentlemen Productions. 1996-97 között ismerkedett meg, és kötött barátságot a társaság. Első alkotásuk az 1999-ben megjelent Demon Hunters, ami a fantasy és a horror műfajába egyaránt beletartozik. A Tacoma-i egyetemen nagy sikert aratott a kisfilm, akárcsak az egy évvel később bemutatott folytatás, a Demon Hunters: Dead Camper Lake is. 2002-ben mutatták be első nagyobb hangvételű filmjüket a The Gamers-t, ami szintén sikeres lett, de igazán nagyot ennek folytatása, a 2008-ban megjelenő The Gamers – Dorkness Rising szólt. 2010-ben egy tévésorozattal jelentkezett a produkciós cég, amely a JourneyQuest címet kapta. A sorozat 2012-ben tért vissza a második évaddal. A Dead Gentlemen más kisebb alkotásért is felelős, komédia vázlatok, kisfilmek, és többek között a Demon Hunters szerepjátékért. Az alábbi cikk a társaság két filmjével, a The Gamers-szel és annak folytatásával foglalkozik.

Olvasd tovább

1

Romantika és vígjáték 2013-ban

Sajnos 2012-ben nem igazán dolgoztatták meg rekeszizmainkat, de talán idén sokat mosolyoghatunk és lesz jó néhány térdcsapkodós poén. Szintén remélem, hogy ezúttal élvezhető romantikus alkotásokat fognak elénk tárni és esetleg megpróbálnak kievickélni a klisétengerből. Bár szerintem már annak is örülnénk, ha nem unnánk halálra magunkat a filmek nézése közben.

A bakancslista írója, Justin Zackham a Begolyózott gólyák (Going Greek) után ismét beállt a kamera mögé. A The Big Wedding vígjáték forgatókönyvét saját maga vetette papírra és eléggé illusztris szereplőgárdát sikerült összeverbuválnia filmjéhez. Robert De Niro, Diane Keaton, Topher Grace, Robin Williams, Susan Sarandon, Amanda Seyfried, Ben Barnes és Katherine Heigl játsszák a főbb szerepeket Don és Elli Griffin (De Niro és Keaton) régóta elváltak, de közeleg örökbefogadott fiúk esküvője. Megbeszélik, hogy újra eljátsszák, hogy mennyire szeretik egymást és továbbra is jól kijönnek egymással, nem akarják tönkrevágni a lagzit, úgy tesznek, mintha minden rendben lenne. Ez kissé nehezen megy, de megpróbálják nem egymásnak torkának esni. A helyzet fokozódik, amikor fiúk igazi anyja is felbukkan a ceremónián. Olvasd tovább

50

TOP 10 – 2012 legjobb filmjei


The-Dark-Knight-Rises-Trailer-3

Ahogy minden évben, úgy idén is összeszedtük az idei év legjobb filmjeit itt a Filmdroidon. Érdekes volt 2012, hiszen lezárult a Sötét Lovag trilógia, megérkeztek a Bosszúállók a mozikba és minden idők legjobb Bond filmjét is megnézhetjük. Idén is akadtak emlékezetes filmek bőven, ám azt be kell ismernünk 2012 egy kicsit szürkébbre sikerült filmek tekintetében. Minden estere itt van a Mi 10-es listánk. Hangsúlyoznám ez egy szubjektív lista, így kéretik ezt így is kezelni. Ez csak az Én személyes véleményem, a saját listám. Szerintetek melyik volt idén a legjobb film?? Melyik film/filmek maradtak le a listáról? A Ti TOP 10 listátok hogy néz ki? A kommentekben lehet vitázni. Olvasd tovább

84

TOP 10 – 2012 legrosszabb filmjei

ghost-rider-2-l-esprit-de-vengeance-wallpaper_338644_33769

Elérkezett az év vége és ahogy ilyenkor lenni szokott számba vesszük az év filmtermését. Ma a legrosszabb, holnap pedig a legjobb filmeket vesszük számba. Sajnos az idei év is tartogatott jó pár pocsék filmet, tényleg nehéz közülük válogatni. Persze a filmek listázásánál szabályt kellett hoznunk, hiszen a tízes listánkat simán meg tudnánk tölteni az Asylum stúdió idei filmtermésével. Szóval azokat a filmeket vettük figyelembe, amelyek a moziba kerültek 2012 január 1-e és 2012 december 31-e között Magyarországon. (Itt is van kivétel hiszen az Ezer szó nem került hivatalosan mozis forgalmazásba, ám több moziban is lejátszották a filmet.) Jöjjenek tehát az év legrosszabb filmjei! Az alkotások abc sorrendben vannak. Felhívnám mindenki figyelmét, hogy ez egy szubjektív lista! Ez csak az Én személyes véleményem, a saját listám. Szerintetek melyik volt a legrosszabb film 2012-ben?? Melyik film/filmek maradtak le a listáról? A Ti TOP 10 listátok hogy néz ki? A kommentekben lehet vitázni.

Olvasd tovább

6

A messzi dél vadjai (Beasts of the Southern Wild)

írta Nikodémus

2012-12-beats-of-the-southern-wild

Minden évben, valamikor a nagy Oscar-versengés környékén megkapjuk a mi kis „szerethető filmünket”, mely legyen bár mélybe rántó vagy felemelő, kicsinek-aranyosnak eladva tülekedik a nagyok között, az amerikai stúdiórendszeren kívüliként illegetve magát. Négy éve a Gettómilliomosnak bizonyára besegített Obama megválasztása, a Precious egy évvel később azonban olyannyira igyekezett porba sújtani a gyanútlan nézőt, hogy az már-már paródiát kiáltott. Finomabban, elegánsabban tette mindezt a Winter’s Bone 2010-ben, s persze tavaly is megérkezett az ügyeletes varázslat-film az Életrevalók képében. Idén sem maradunk titkos esélyes nélkül, hiszen A messzi dél vadjai ugyanazokkal az elemekkel játszik, mint imént említett elődei. Emiatt akár unhatnánk is Benh Zeitlin filmjét, erről azonban szó sincs, hiszen az elsőfilmes rendező olyan virtuózan keveri a kártyákat, hogy azt bármelyik Oscar-vadász vén róka megirigyelhetné.

Olvasd tovább