8

Horrorfilmek 2013-ban (+18)

Rengeteg horror volt idén, bár többsége inkább B kategóriás, szóra sem érdemes förmedvény volt. Mennyire lesz jobb a helyzet jövőre? Átböngészve a felhozatalt elmondható, hogy elég nehéz megtippelni, hogy melyik lesz élvezetes. Egyáltalán nem meglepő, hogy jövőre is érkezik jó pár “only dvd” kiadás. Ember legyen a talpán, aki mindet összeszedi, de azért úgy gondolom, hogy az alábbi listából is lehet válogatni.

John Luessenhop, a Tökéletes bűnözők (Takers) rendezője készíthette el a Texas Chainsaw Massacre  folytatást, amiben a tervek szerint többek között harmadik dimenzióban láthatjuk, ahogy lesújtanak egy húsklopfolóval és a célpontnak kirepül a foga. A történetet eleddig homály fedte, de most ez is kiderült. A film napjainkban játszódik, a hatóságok a dühös lakókkal együtt törnek be a Sawyer  házba, mivel Bőrpofát gyanúsítják több gyilkosság elkövetésével. Hooper sheriff igazságos tárgyalást szeretne, azonban Burt Hartman polgármester inkább azt részesítené előnyben, hogy ott helyben fellógassák a fickót. Egyik embere elő is készíti a kivégzést, ráadásképpen egy Molotov koktélt is bevág a házba, aminek lakói Bőrpofa apjával, Draytonnal (Bill Moseley) az élen elégnek. Miután az egész Sawyer családot elemésztette a tűz minden visszatér a megszokott kerékvágásba. Ám a gyilkosságok újra elkezdődnek, Hooper pedig úgy véli, hogy Bőrpofa valamiképp életben maradt és így áll bosszút. Ide érkezik Heather néhány barátjával, hogy átvegye örökségét, ugyanis Bőrpofa a lány unokatestvére volt. A nőnek megvan a maga sötét oldala, de ugyanakkor nem teljesen gonosz, a jó is megtalálható benne, ellentétben elhamvadt rokonaival. Belekeveredik a nyomozásba, megpróbál rájönni, hogy ki állhat az újabb gyilkosságok mögött. Olvasd tovább

3

Love (2011)

írta Nikodémus

2012-12-Love-plakát

Ha Aronofsky Forrását untad vagy érthetetlennek találtad, ne próbálkozz William Eubank Love című filmjével – tiszta időpocsékolás. A baj az, hogy a megkavart narratívájú tudatfilmeket kedvelőknek se nagyon tudok mást mondani. A fiatal rendező ugyanis túl sokat akart markolni, ám a nagy igyekezetben stílus- és ritmusérzéke is elhagyta (ha ugyan volt neki).

Olvasd tovább

5

Rendezőportrék: David Fincher

David Fincher a klipszakmából érkezett a filmvilágba, rögtön egy sikeres űrhorror franchise-zal indíthatta mozis karrierjét, de a negatív tapasztalatok után nem rohant vissza zenés videókat gyártani, félretette sértődöttségét, két kultalkotást is produkált és azt vallja sok rendezővel ellentétben, hogy nem kismillió lehetőség van egy jelenet felvételére, hanem csupán kettő, ezek közül az egyik rossz.

1962 augusztus 28-án született Denverben, 2 éves volt, amikor családja San Andelemoba költözött. 8 éves volt, amikor megnézte a Butch Cassidy és a Sundance kölyköt, a western nagy hatással volt rá, fogta 8mm kameráját és forgatni kezdett. Később a Korty Filmsnél helyezkedett el, ahol lóti-futi melókat bíztak rá, majd az ILM -hez szegődött, George Lucass effektcégénél többek között a Jedi visszatér és az Indiana Jones második részén dolgozhatott. 1984-től már reklámfilmeket készített az American Cancer Societynek, ami felkeltette néhány producer figyelmét, így adódott, hogy a The Beat of the Live Dream doksifilm rendezői székében találta magát. Majd jött szép sorban a többi reklámfilm, dolgozott a Nike-nak, a Pepsinek, a Sonynak és a Converse-nek. Hamarosan belecsöppent a klipszakmába. Olvasd tovább

2

Bikanyak (2011) / Revans (2008)

írta Nikodémus

Szerencsére nem áldozott le még végleg a lassú, ráérős történetmesélésnek, ám most nem a hollywoodi produkciók grandiózusságot tolakodóan sejtető építkezésére gondolok, teóriámat két friss európai film igazolja. A Bikanyak és a Revans egyaránt a sebzettség gyilkos erejéről mesél, egyaránt szikár és kíméletlen, és egyaránt másnak indul, mint amivé végül válik. Duplakritika.

Olvasd tovább

3

A gombafelhő árnyékában

4 filmes ajánló 2012 12. 12. tiszteletére 🙂

1:) Mindenki legnagyobb megrökönyödésére atomrakéta csapódik Oroszországba, ahol automatikusan elindul a válaszcsapás Amerika felé. Az orosz elnök tájékoztatja jenki kollégáját, hogy gyorsan kiderítették ki felelős a történtekért és azt javasolja, hogy hasonló horderejű pusztításra adjon utasítást.

De vajon csak taktikáznak a ruszkik? Trükköznek? E közben szépen leradírozzák az Egyesült Államokat a térképről? Az amerikai válasz úton van a cél felé és mivel az Elnök akadályoztatva van más vállát nyomhatja a nehéz döntés súlya. A vezérkar és a tisztek egy része higgadtságra inti az új vezetőt, ám vannak, akik igenis oda akarnak sózni a Kremlnek. Olvasd tovább

4

Weinstein majdnem elvette Jacksonéktól a Gyűrűk urát

A Playlist egyik szerkesztőjének, Kimber Myers-nek alkalma nyílt arra, hogy a Hobbit sajtóvetítése után részt vegyen egy megbeszélésen, ahol Peter Jacksonék többek között azt is elmondták, hogy milyen nehéz volt elérni, hogy megszülessen a Gyűrűk ura trilógia, közel jártak ahhoz, hogy elvegyék tőlük a projektet.

„Elmentünk Harvey Weinsteinhoz a Mennyei teremtmények után és szépen előadtuk neki a Hobbit ötletét. Elképzelésünk ekkor még az volt, hogy megcsináljuk a Hobbitot, majd ha a film sikeres lesz, akkor belevágunk a Gyűrűk urába, amiből már két részt készítenénk és egyben forgatnánk le. Harvey gyorsan utánanézett a jogoknak, mivel nekünk fogalmunk sem volt arról, hogy éppen ki birtokolja ezeket. Arra kértük, hogy érdeklődjön a nevünkben, majd Harvey szólt, hogy a Hobbit kicsit komplikált lenne, mivel az MGM-nél volt a jogok egy része, a maradék meg Saul Zeantz cégénél. Viszont a Gyűrűk ura megvalósítása könnyebben menne, mivel itt már csak Saul Zaentz-cel kellett tárgyalni, az MGM-nek nem volt beleszólása a dolgok menetébe. Épp ekkoriban Harveyéknak volt egy ügyletük Zaentz-cel, közösen készítették el Az angol beteget. Tehát hatalmas szerencsénk volt hogy pont a megfelelő időben pont a megfelelő embert kerestük meg, mivel mi nem tudtuk, hogy éppen kinél vannak a jogok. Ráadásul Harveynek is nagyon megtetszett az ötlet és vele végre hozzáláthattunk a Gyűrűk ura előkészítéséhez. Olvasd tovább

6

Fantasy-és képregényfilmek 2013-ban

A képregényfeldolgozások korát éljük, jövőre is ringbe száll néhány nehézsúlyú Marvel hős, de végre a DC is érkezik egy produkcióval. E mellett lesz jó néhány fantasy is, kár, hogy ezek többsége általában élvezhetetlen, de hátha 2013-ban más lesz a helyzet. Reménykedjünk.

Jövőre lendül ismét akcióba a világbéke privatizálója, Vasember. Shane Black  dirigálásában készül a Vasember 3. része, amelyben a képregényhős kedvelői végre megkapják a hőn áhított Mandarint. A címszereplő fő ellenfelét Ben Kingsley fogja megformálni.  Úgy hírlik, hogy a sztori az Extremis történetből merít, amiben Stark nanotechnolgóiával kísérletezget, habár kezdetben szép eredményeket ér el, de végül csúnyán ráfarag. Olvasd tovább

3

Sci-fi filmek 2013-ban

Szemezgettem a 2013-ban megjelenő sci-fi filmek közül.

A tizedik Star Trek mozifilm csúnyán leszerepelt a kasszáknál, jó ideig nem jelentkeztek újabb résszel, majd J.J. Abrams vezénylete alatt bátran belevágtak egy költséges előzményfilmbe, amely egyben rebootként is megállta a helyét. A következő felvonást ismét Abrams dirigálja, egyelőre nem lehet tudni, hogy ki lesz a nagy ellenfél, de az biztos, hogy Benedict Cumberbatch játssza. Az Enterpirse legénységét hazarendezik, a Földre visszatérvén egy kegyetlen, megállíthatatlan erővel találják szembe magukat, amely a világot a káoszba taszította. A flotta hatalmas veszteségeket szenvedett, minden a porba hullott, amiért eddig harcoltak. Kirk kapitány személyes okoktól fűtve egy háborús zónán keresztül üldözi azt a férfit, aki egymaga felelős a tömegpusztításért. Hőseink az élet és halál nagy sakktábláján próbálnak talpon maradni, ahol a szerelmek próbára tétetnek és a barátokba vetett hit kérdőjeleződik meg. Ráadásul Kirknek súlyos döntéseket kell hoznia azokért, akiket családjának nevezhet: a legénységéért. Olvasd tovább

2

Animációs filmek 2013-ban

Íme a 2013-ban várható animációs filmek egy része.

A 3D-s Escape From Planet Earth animációs film története a Baab bolygón veszi kezdetét. Az itt élő kék bőrű lények nemzeti hőse Scorch Supernova, aki számos veszélyes küldetésből vette ki a részét. Most ismét egy újabb nehéz feladat vár rá, ám ezúttal a gonosz Shanker állított csapdát számára. Callan Brunker látta el a rendezői teendőket, most először készíthetett egészestés alkotást, korábban csak egy 20 perces animációt dirigált le. Olvasd tovább

6

Akciófilmek és thrillerek 2013-ban

Ahogy azt már minden év vége felé megszokhattátok ismét jelentkezem egy hosszabb összeállítással, hogy milyen alkotások várhatóak jövőre. Elsőként az akciófilmeket és thrillereket egy részét szedtem össze egy csokorba. Mit mondjak? Akad jó néhány ígéretes darab, de vajon melyiket fogjuk élvezni? Posztert és előzetest mellékelem (ha van).

Bruce Willis ötödjére is drágán adja az életét, ezúttal Moszkvában próbálja túljárni a terroristák eszén és megpróbálja túlélni a nehéz órákat. A történet:  Igazi New York-i zsaru: kopott, fáradt, de a humora és a bátorsága a legváratlanabb helyzetekben sem hagyja cserben. John McClane hadnagy (Bruce Willis) megtudja, hogy a fia, Jack (Jai Courtney) bajba került Moszkvában, és bár régóta nem beszélnek egymással, habozás nélkül a segítségére siet – és természetesen a küzdelem legközepében találja magát.
McClane többnyire véletlenül keveredik a terroristák útjába, a fia viszont mindig tudja, mit csinál: és ő sem ijed meg könnyen. Két generáció együtt száll szembe a lehetetlennel: New Yorktól Moszkváig és tovább, egészen Csernobilig… Olvasd tovább

0

Missing in Action: John McTiernan

1951 január 8-án született Albanyban, a Juilliard School elvégzése után a The American Film Institute iratkozott be. Édesapja operaénekes volt, így elég hamar betekintést nyerhetett a színház világába és a kulisszák mögötti munkálatokba. Többször is feltűnt egy-egy darabban apjának köszönhetően. A diploma letétele után a Manhattan School of Musicnál helyezkedett el dizájnerként és technikai rendezőként.

Karrier: Közel kétszáz reklámfilmet tudott le, mire lehetőséget kapott, hogy saját forgatókönyve alapján leforgassa a Nomádokat. Ekkortájt keresték meg a Foxtól, a Kommandó rendezői székébe csüccsenhetett volna bele, de elutasította. Ám miközben a Nomádok utómunkálataival volt elfoglalva ismét bekopogtattak hozzá egy Arnold Schwarzenegger projekttel. Mindenki legnagyobb örömére rábólintott a Ragadozóra. Ugyan első filmje a kasszáknál és a kritikusoknál is elvérzett, de az akció sci-fi szép sikert aratott és egyúttal egy klasszikussal lettünk gazdagabbak. Olvasd tovább