Love (2011)

írta Nikodémus

Ha Aronofsky Forrását untad vagy érthetetlennek találtad, ne próbálkozz William Eubank Love című filmjével – tiszta időpocsékolás. A baj az, hogy a megkavart narratívájú tudatfilmeket kedvelőknek se nagyon tudok mást mondani. A fiatal rendező ugyanis túl sokat akart markolni, ám a nagy igyekezetben stílus- és ritmusérzéke is elhagyta (ha ugyan volt neki).

A szűk másfél órás film nem teketóriázik, egyből Snyder módjára lassított képekkel és fátyolos hangon előadott bölcsességekkel indít. Hogy a naplójából tart felolvasást annak írója, arra csak a cselekmény derekán jövünk rá. Közben unionisták elkeseredett kitörését látjuk az amerikai polgárháború poklában. A tábornok pedig megbízza a közlegényt, hogy keressen fel egy távoli helyet, ahol valami földönkívüli objektumra bukkantak.

Snitt, egy űrhajóban vagyunk. Lee Miller kapitány (Gunner Wright) szokásos napi rutinját végzi: tisztogatja a kísérleti berendezéseket, futógépen edz, adatokat cserél a földi irányító-központtal, és ellágyul szerettei videóüzenetén. Aztán megszakad a kapcsolat, innentől kezdve pedig hősünk fokozatosa becsavarodását kísérhetjük figyelemmel. Sokszor látott ötlet, s a film képben és hangban egyaránt megidézi a sci-fi klasszikusokat, de a rendezőnek sajnos nincs annyi stílusérzéke, hogy elérje: unott sóhajtás helyett elismerően csettintsünk az hommage-ok láttán. Ahogy az egy tisztességes tudatfilmhez illik, álom és valóság szép lassan összekeveredik, de – bevallom – nem tudtam követni William Eubank asszociációit. A végkifejlet pedig, melyből a cím származik, egyenesen kiábrándító.

Nem állítom, hogy rendezőnk nem rendelkezett markáns elképzelésekkel, sőt, azt sem, hogy nincs konzekvencia a film utolsó félórájában. Az viszont biztos, hogy bármilyen elgondolása volt, nem sikerült filmre vinnie. A polgárháborús nyitány sokáig a levegőben lóg, s mire talajt ér, teljesen érdektelenné válik. Az indie-slágerekkel kísért űrutazás pedig a végletekig közhelyes. Látszik, hogy a rendező sok mindet megpróbál beemelni (érintjük a reinkarnáció, a szubjektivizmus és a pszichoanalízis gondolatkörét is), de ezek a morzsák nem szervesülnek – még annyira sem, mint mondjuk a Mátrixban (pedig az is jórészt eszmetörténeti hordalékból készült). Fakó utánzat marad – tömeggyártott egyentermék.