4

A Chronicle egyik főszereplője lesz Harry Osborn

2014 nyarán Pókember ismét szőheti hálóját, a rendezői posztról ismét Marc Webb osztogathatja az utasításokat. Már tudjuk, hogy Shailene Woodley lesz Mary Jane, Jamie Foxx pedig Elektort testesítheti meg. Feltűnik majd Harry Osborn is, több fiatal színész is (Sam Claflin, Eddie Redmayne, Douglas Booth, Boyd Holbrook, Brady Corbet, Alden Ehrenreich) megpróbálta elérni, hogy megkaphassa a szerepet. Ám a karaktert Dane DeHaan játszhatja el, ezt Webb erősítette meg nemrég a twitterén.

DeHaan sorozatokban volt látható, majd Az erő krónikájával (Chronicle) elindíthatta mozis karrierjét is. Ebben a filmben különleges erőre tesz szert és előszeretettel használja is, nem éppen jó célra.

 

7

Poszter az Acélembernek

Izgulhat a Warner, izgulhat Zack Snyder is. A stúdió leginkább azért, mert valahogy végre el kell kezdeni felvezetni az Igazság Ligáját és a Superman filmnek profitképesnek kell lennie. Snyder pedig a 300 óta nem igazán jelentkezett kasszasikerrel.

a Supereman: Man of Steel poszterével együtt a nap pletykáját is megosztanám veletek: a 2015-ben érkező Igazság Ligájában Darkseid lesz a fő ellenfél.

Prometheus nyereményjáték

 

A Fantasmania  online bolt ismét játékra hív benneteket. Ezúttal is három kérdésre kell megválaszolni (6-án és 10-én jön a következő feladat). Mit nyerhettek? Nos, a szerencsés egy gyűjtői NECA Prometheus – Tervező /Engineer figura boldog tulajdonosa lehet.

A helyes választ a fantasmania.jatek@gmail.com címre küldjétek,  a levél tárgyába mindenképpen írjátok bele a ‘FILMDROID- Fantasmania Prometheus Nyereményjáték 1. kérdés’ szöveget. És most következzen a kérdés.

1:) Ki rendezte a Prometheus-t és mi annak a korábbi filmjének a címe,
amiben egy halott Tervezőt (avagy Űrzsokét) láthattunk? Olvasd tovább

1

Kép a The Necessary Death of Charlie Countrymanből

Eredetileg itthon forgott volna a  The Necessary Death of Charlie Countryman dráma, de a stáb végül a szomszédban, Romániában forgatta le a drámát. Shia LaBeouf játssza a főszerepet (aki a forgatás előtt lelépett, majd később mégis bevállalta a filmet), aki a repülőn találkozik egy magyar lánnyal, Gabival (Evan Rachel Wood). Kapcsolatukba beleszól Gabi volt férje, Nigel (Mads Mikkelsen), a férfi maffiavezér, tehát érti a dolgát, hogy miképp kell megfélemlíteni embereket.

4

Jurassic Park 3D feliratos előzetes

19 évvel ezelőtt mindenki dinó lázban égett, csak úgy tódult a nép Steven Spielberg Jurassic Parkjára. Jött még két folytatás és elvileg lesz negyedik is, de jövőre újra elhozzák a mozikba az első részt 3D-ben.

A történet szerint John Hammond megvalósítja régi álmát, a genetika segítségével életre kelti a dinoszauruszokat és egy mindentől távol lévő kis szigeten létrehoz egy őslényparkot. Úgy tűnik, hogy minden rendben van, kiváló a biztonság és nem lehet semmi baj, de aztán beüt a baj és jön a T-REX.

2

Ákos egy hollywoodi produkcióhoz kölcsönözte új dalát

Január 10-én kerül a magyar mozikba az 50 millió dolláros költségvetésből készült Dredd 3D, mely film nem az 1995-ös Sylvester Stallone főszereplésével készült Dredd bíró remake-je, hanem ugyanazon karakter köré felépítve egy másik, sokkal keményebb és sokkal inkább elgondolkoztató történetet mesél el. A sci-fi magyarországi moziforgalmazója, a PARLUX Entertainment kereste meg a december 15-i arénakoncertjére készülő Ákost, mivel a legutóbbi albumán, az egyébként is futurisztikus koncepciójú – immár aranylemez – 2084-en található egyik dal, a Régi jövő szinte egy-az-egyben megidézi a film hangulatát. Az Ákos-szám és a film üzenete is hasonló: a popzene illetve a film eszköztárával idéz meg egy lehetséges, nem éppen hízelgő, poszt-apokaliptikus jövőképet, amely könnyen valósággá válhat.

Ákos nagyszabású december 15-i koncerten is elhangzik majd a „Régi jövő”, mely alatt a koncertlátogatók a DREDD filmrészleteit láthatják a videókivetítőkön, mely így egyúttal a film exkluzív magyarországi premierje is lesz. A dalhoz klip is készül, mely természetesen a filmet hivatott megidézni.

3

Két kép a Seventh Son fantasyből

Itthon nem számít ismeretlen névnek Joseph Delaney, kiadták néhány regényét. A Seventh Son fantasy még nem került a hazai polcokra, de mivel közeleg a film számíthatunk rá, hogy pár hónapon belül kiadják.

A történet a jó és a rossz ősi küzdelméről szól, Jeff Bridges egy lovagot alakít, aki több gonosz teremtménnyel is elbánt.  Julianne Moore játssza  azt a boszorkányt, aki évszázadokkal ezelőtt bebörtönzött, azonban a nőnek sikerül megszöknie és bosszút akar állni. Bridges karakterének segítségre van szüksége a harcban, egy hetedik fiú hetedik fiát fogadja fel maga mellé. Benne ugyanis megvan a képesség, hogy szembe tudjon szállni a sötét mágiával. Az USA Today két képet hozott le a produkcióból. Olvasd tovább

6

Star Trek Into the Darkness poszter

A tizedik Star Trek mozifilm csúnyán leszerepelt a kasszáknál, jó ideig nem jelentkeztek újabb résszel, majd J.J. Abrams vezénylete alatt bátran belevágtak egy költséges előzményfilmbe, amely egyben rebootként is megállta a helyét. A következő felvonást ismét Abrams dirigálja, egyelőre nem lehet tudni, hogy ki lesz a nagy ellenfél, de az biztos, hogy Benedict Cumberbatch játssza.