21

Pi élete (Life of Pi)

CampE_LOP_B1_ONLINE

Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint bogaras. Elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni, hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét – Piscine Molitor – egy párizsi uszodáról kapta. Egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. Az állatkert nem jövedelmező a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel valamint egy mentőcsónak rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna  és egy bengáli tigris, Richard Parker. Olvasd tovább

6

A Horrorra akadva 5 előzetese

scarymovieA Wayans család és baráti körül 2000-ben érkezett a Horrorra akadva paródiával, majd a nagy sikerre való tekintettel megcsinálták a második részt is. A folytatást már több negatív kritika érte, ezért a stúdió elvette Wayanséktől a franchise-t és inkább David Zuckerre és Pat Proftra bízta. Nekik többek között a Top Secret és Csupasz pisztoly paródiákat köszönhetjük, de jó ideje (talán az Osztály vigyázz óta?) nem tettek le semmi érdemlegeset az asztalra.

A Horrorra akadva 5-öt szintén ők írták, de Zucker helyett már Malcolm D. Lee, a Soul Men alkotója dirigálhatott a forgatáson. Anna Faris ezúttal kimarad a mókából, Ashley Tisdale és Heather Locklear próbálhat mosolyt csalni a nézők arcára. Charlie Sheen, Lindsay Lohan, Jerry O’Connell és Mike Tyson felbukkanására is számíthatunk. Kisülhet ebből bármi jó is?

  Olvasd tovább

2

The Place Beyond the Pines előzetes

Derek Cianfrance először 1998-ban jelentkezett a Brother Tied filmmel, de alkotása nem sok vizet zavart. Egy ideig dokumentumfilmekkel foglalkozott, majd ledirigálta a Blue Valentine-t, ami előtt a kritikusok többsége leborult. A rendező a forgatáson összebarátkozott Ryan Goslinggel, aki boldogan benne volt még egy közös munkában.

A The Place Beyond the Pines-ban Gosling karaktere motoros kaszkadőrként ténykedik, de nem dúskál a pénzben. Bankrablásra adja a fejét, mivel azt szeretné, hogy gyereke semmiben sem szenvedjen hiányt. Bradley Cooper játssza azt a zsarut, aki mindenképpen el akarja kapni.

Cianfrance korábban azt találta mondani, hogy A szarvasvadász (Deer Hunter) és A keresztapa (The Godfather) ötvözetének nevezték a Ben Coccio-val és Darius Marderrel közösen írt forgatókönyvét. Amerikában március 29-én mutatják be. Olvasd tovább

1

A Django elszabadul sokadik előzetese

Amerikában kedden debütál a Django elszabadul (Django Unchained) western, Weinsteinék még gyorsan közzétettek egy újabb előzetest.

Érdekesség, hogy a stúdió az elején még megpróbálta rábeszélni Quentin Tarantinot, hogy két részletben küldjék a mozikba a produkciót, de a rendező nemet mondott, mivel úgy vélte, hogy ezúttal nem működött volna a dolog. Az előzetes megtekintése 18 éven aluliaknak nem ajánlott.

Olvasd tovább

0

Szeretők, utazók feliratos előzetes

almodovarNem túlzok, ha azt mondom, hogy a tavalyi év egyik legjobbja Pedro Almodovarnak köszönhető. A bőr, amelyben élek thriller döbbenetesen jól sikerült, ráadásul öröm volt ismét látni Antonio Banderst egy remek filmben.

A rendező jövőre egy vígjátékkal érkezik, 80-as évek Almodóvar filmjeit idéző frenetikus komédia, amelyben egy bajba jutott repülőgépen az életüket féltő utasok legbensőbb titkai kerülnek napvilágra. Az Almodovar által írt és rendezett vígjátékban olyan színészek tűnnek fel, mint Paz Vega (Beszélj hozzám!), Lola Duenas (Volver, Megtört ölelések), Penélope Cruz

0

Wolverine nem csak cameozni fog A jövendő múlt napjaiban

Javában zajlanak az X-Men: Az elsők folytatásának előkészületei, amiben Wolverine is szerepet fog kapni. Az adamantiumkarmú mutáns felbukkanását hivatalosan is megerősítették és Hugh Jackman twitterén közzétette, hogy ezúttal nagyobb szerepe lesz.

“Ezúttal nem csak 4 órát fog igénybe venni a munka a stábbal.” – írta. Az előző részbe Xavier és Lensherr mutánsokat keresnek csapatukba, Wolverine egy kocsmában üldögél szivarozgat és iszogat, mikor a két férfi köszön neki, de ő egyszerűen elküldi őket a fenébe, majd kér még egy italt.

 

1

Hivatalos kép a The World’s Endből

Miután Edgar Wright, Simon Pegg és Nick Frost kifigurázta a horror-és akciófilmeket a sci-fi-katasztrófafilmek kerülnek sorra. A rendezői székben ismét Wright üldögélhetett, kamerája előtt Pegg és Frost szórhatja a poénokat. A történet szerint 5 jó barát ismét találkozik egy piamaraton erejéig, ám legnagyobb sajnálatukra mégsem tudnak azzal foglalkozni, hogy folyamatosan magukba döntsék a szeszes italokat, az emberiség jövője forog kockán.

0

Aftershock előzetes – Roth és Osvárt a földrengés sújtott Chilében

Chilében megvan minden, ami kellhet a jó szórakozáshoz: csodálatos tájak, dögös csajok, finom borok és vad bulik. Gringo (Eli Roth), az amerikai turista két chilei haverjával (Ariel Levy, Nicolás Martínez) összefut három jó nővel (egyiküket Osvárt Andrea alakítja), elkísérik őket Valparaísoba, ahol egy éjszakai mulatozóban kötnek le. Azonban a vigasságnak el hamar vége szakad, mivel egy földrengés gyakorlatilag a paradicsomi hangulatú városkát romba dönti.

Nicolás López és Eli Roth fejéből pattant ki a gondolat, hogy kellene egy igazán durva és véres produkciót készíteni, a duót a 2010-es chilei 8,8 erősségű földrengés ihlette meg.