Rengeteg horror volt idén, bár többsége inkább B kategóriás, szóra sem érdemes förmedvény volt. Mennyire lesz jobb a helyzet jövőre? Átböngészve a felhozatalt elmondható, hogy elég nehéz megtippelni, hogy melyik lesz élvezetes. Egyáltalán nem meglepő, hogy jövőre is érkezik jó pár “only dvd” kiadás. Ember legyen a talpán, aki mindet összeszedi, de azért úgy gondolom, hogy az alábbi listából is lehet válogatni.
John Luessenhop, a Tökéletes bűnözők (Takers) rendezője készíthette el a Texas Chainsaw Massacre folytatást, amiben a tervek szerint többek között harmadik dimenzióban láthatjuk, ahogy lesújtanak egy húsklopfolóval és a célpontnak kirepül a foga. A történetet eleddig homály fedte, de most ez is kiderült. A film napjainkban játszódik, a hatóságok a dühös lakókkal együtt törnek be a Sawyer házba, mivel Bőrpofát gyanúsítják több gyilkosság elkövetésével. Hooper sheriff igazságos tárgyalást szeretne, azonban Burt Hartman polgármester inkább azt részesítené előnyben, hogy ott helyben fellógassák a fickót. Egyik embere elő is készíti a kivégzést, ráadásképpen egy Molotov koktélt is bevág a házba, aminek lakói Bőrpofa apjával, Draytonnal (Bill Moseley) az élen elégnek. Miután az egész Sawyer családot elemésztette a tűz minden visszatér a megszokott kerékvágásba. Ám a gyilkosságok újra elkezdődnek, Hooper pedig úgy véli, hogy Bőrpofa valamiképp életben maradt és így áll bosszút. Ide érkezik Heather néhány barátjával, hogy átvegye örökségét, ugyanis Bőrpofa a lány unokatestvére volt. A nőnek megvan a maga sötét oldala, de ugyanakkor nem teljesen gonosz, a jó is megtalálható benne, ellentétben elhamvadt rokonaival. Belekeveredik a nyomozásba, megpróbál rájönni, hogy ki állhat az újabb gyilkosságok mögött. Olvasd tovább


Ryan Reynolds (mindegy is, hisz amúgy is magyar nyelven kerül a mozikba) szólaltatja meg a Turbo animációs film címszereplőjét. Ez a csiga mer nagyot álmodni, ő akar lenni a világ leggyorsabb csigája. Egy véletlen baleset folytán vágya valóra válik, képes hipergyorsan száguldani.
Első látásra úgy tűnik, mintha Guillermo Del Toro is beállt volna a Michael Bay-féle “minél nagyobb zúzás, annál jobb” iparosok közé, de hát csak Del Tororól van szó. Tehát a látványon kívül talán lesz történet is.
Bizonyára sokat csuklott Damon Lindelof édesanyja a Prometheus bemutatása után. Lindelof rendesen megkapta a magáét, de a bejelentett második rész szkriptjét is rá szerették volna bízni, ám sokak nagy megelégedésére végül visszautasította a felkérést.
Nem az Ítélet napja (bár holnap 21.-e lesz, ó jajj), hanem a Dredd bíró képregény alapján készült film, ahol a címszereplő szépen rendet tesz.
Baz Luhrmann újabb nagy költségvetésű filmjének a bemutatóját többször is eltolták, most úgy fest a helyzet, hogy 2013 májusában végre vászonra kerül a produkció.
Sandra Bullock az utóbbi időben komolyabb oldalát mutatta, de három film után (Rém hangosan és irtó közel, A szív bajnokai, Gravity) visszatalált a vígjátékok térfelére.