12

Animációs filmek: Gru 2, Turbo, Escape From Planet Earth

Nem ártana egy elemzést írni róla, hogy az animációs filmek hova jutottak. Szomorú is lett volna, ha régen inkább arra figyeltek volna, hogy a varázsszőnyeg minden egyes rojtját külön megcsodálhassuk az Aladdinban vagy tegyük fel, hogy azzal büszkélkedett volna a Disney, hogy az Oroszlánkirályban az animátorok az állatok szőrével milyen csodálatos munkát végeztek. Történet? A pazar képi világ nem elég? Anno még foglalkoztak a sztorival is, illetve az animációs filmek nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is örömteli szórakozás, kikapcsolódás volt. A 2013-as évben egyszerűen pocsék a felhozatal, egyedül az újra a régi minőséget szállító Pixar tudta megugrani a szintet.

gru2A Gru világraszóló sikere és a plafonon a pezsgődugók által keletkezett nyomok kijavítgatása után az Universal kiadta a parancsot: kell egy folytatás, lehetőleg tegnapra. A noszogatásnak meg is lett az eredménye, összehoztak egy totálisan átlagos, félig-meddig ugyan élvezhető, de abszolút ötlettelen új részt. Mit is kezdjen az egykori minyonokkal körülvett gonosztevő, akinek a napjai immáron nem a sötét tervek szövögetésével, hanem a három lány nevelésével telik?

Egy ultratitkos szervezet, az AntiGonosz Liga fejese, Kosülep arra kéri Gru-t, hogy segítsen megtalálni az ellopott kísérleti mutációs szert, mert annak új tulaja nem a jó szolgálatában akarja bevetni. A nyomok egy plázába vezetnek, ki kell deríteni, hogy melyik bolttulaj lehet az emberük. Olvasd tovább

0

A Turbo következő előzetese

A DreamWorks idei első animációs filmje sikerrel vette az akadályt, 550 millió dollárt hozott eddig, ami egyáltalán nem rossz egy olyan produkciótól, amely nem folytatás, remake vagy adaptáció. A következő animációjuk a Turbo, ahol a főszereplő egy Ryan Reynolds hangján beszélő csigusz. Mindig is arról ábrándozott, hogy nagyobb sebességre lesz képes. Egy különös eset után álmai valóra válnak.

0

Turbo szinkronos előzetes

Minden álom valóra válhat. Minden álmodozó elérheti, amiről álmodik. Csak nagyon gyorsnak kell lennie.
Turbó hisz a saját vágyai megvalósulásában: a sebesség megszállottja, a száguldás szerelmese, és tudja, hogy a versenypályán a helye. Még akkor is, ha a csigák nem a gyorsaságukról híresek, és a többnyire lassú és visszahúzódó csiga-társadalom nem is nagyon érti pörgős csigatársát. Ő azonban nem adja fel, és amikor egy furcsa baleset még jobban felgyorsítja, nekifut élete – és minden csiga – legnagyobb vállalkozásának: indulni akar az Indianapolis 500-on.
Esélytelennek látszik, mégis a győzelem felé száguld: nem csoda, ha filmsztár válik belőle.

A Dreamworks Animation stúdió legjobb munkatársait: a Shrek, a Shrek a vége, fuss el véle, a Cápamese és a Túl a sövényen alkotót állította csatasorba legújabb animációs vígjátékának elkészítéshez.

 

1

A Turbo következő előzetese

A DreamWorks a hétvégén megpróbálja becsalogatni a családokat a mozikba a Croodék (Croods) animációs filmmel, majd júliusban a Turbóval érkezik. A Turbo főszereplője egy csiga, emberemlékezet óta nem volt olyan animációs film, amelyben efféle puhatestűért izgulhattunk volna. De most itt az alkalom és remélhetőleg a stúdió nem csak a csiguszt bírja nagy sebességre, a humoros pillanatok is hasonló gyorsasággal futnak be.

 

0

Turbo poszter

A DreamWorks animáció filmjének a főszereplője egy csiga, aki arról ábrándozik, hogy egy szép nagy begyorsul és Indianapolisban versenyezhet. Aztán a dolgok úgy alakulnak, hogy képes lesz nagyobb sebességre kapcsolni és álmai valóra válhatnak.

0

Turbo előzetes – Suhanj csiga, suhanj

Ryan Reynolds (mindegy is, hisz amúgy is magyar nyelven kerül a mozikba) szólaltatja meg a Turbo animációs film címszereplőjét. Ez a csiga mer nagyot álmodni, ő akar lenni a világ leggyorsabb csigája. Egy véletlen baleset folytán vágya valóra válik, képes hipergyorsan száguldani.

David Soren  dolgozott a ToonStruck számítógépes játékon, részt vett a Túl a sövényen és a Cápamese elkészítésében és ő dirigálhatta a MadagaszKarácsony tévés produkciót. Soren élete legnagyobb lehetőséget kapta meg, hogy egyedül dirigálhatta le a Turbo-t, amelynek forgatókönyvét Darren Lemke és Robert D. Siegel társaságában.