12

Animációs filmek: Gru 2, Turbo, Escape From Planet Earth

Nem ártana egy elemzést írni róla, hogy az animációs filmek hova jutottak. Szomorú is lett volna, ha régen inkább arra figyeltek volna, hogy a varázsszőnyeg minden egyes rojtját külön megcsodálhassuk az Aladdinban vagy tegyük fel, hogy azzal büszkélkedett volna a Disney, hogy az Oroszlánkirályban az animátorok az állatok szőrével milyen csodálatos munkát végeztek. Történet? A pazar képi világ nem elég? Anno még foglalkoztak a sztorival is, illetve az animációs filmek nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is örömteli szórakozás, kikapcsolódás volt. A 2013-as évben egyszerűen pocsék a felhozatal, egyedül az újra a régi minőséget szállító Pixar tudta megugrani a szintet.

gru2A Gru világraszóló sikere és a plafonon a pezsgődugók által keletkezett nyomok kijavítgatása után az Universal kiadta a parancsot: kell egy folytatás, lehetőleg tegnapra. A noszogatásnak meg is lett az eredménye, összehoztak egy totálisan átlagos, félig-meddig ugyan élvezhető, de abszolút ötlettelen új részt. Mit is kezdjen az egykori minyonokkal körülvett gonosztevő, akinek a napjai immáron nem a sötét tervek szövögetésével, hanem a három lány nevelésével telik?

Egy ultratitkos szervezet, az AntiGonosz Liga fejese, Kosülep arra kéri Gru-t, hogy segítsen megtalálni az ellopott kísérleti mutációs szert, mert annak új tulaja nem a jó szolgálatában akarja bevetni. A nyomok egy plázába vezetnek, ki kell deríteni, hogy melyik bolttulaj lehet az emberük.

Eredetiséget nyomokban sem tartalmaz. Kémfilmekre jellemző helyzeteket és pillanatokat kapunk, mindezt persze humorral társítva. Gru a Liga egyik ügynöknőjével együtt lopózik és szimatol, az akció közben persze a kopasz férfi és a tettrekész hölgy gyorsan egymásba habarodnak, de már az is kissé esetlen, hogy megkedvelik egymást. De a 6 éveseket bizonyára ez nem is igazán érdekli. Biztos, ami biztos alapon a kis sárgaságokat megpróbálják minél több jelenetben szerepeltetni, feltehetően a közelgő Minyon spin off kedvéért. De ezek a figurák kifejezetten mellékszereplőként tudnak vigyort csalni az ember arcára, ha túlerőltetik őket inkább fárasztóvá válnak, mint ahogy a Gru 2 végére tényleg sok lesz belőlük. 55 %-nál többet nem lehet rá adni.

turboÉrdekes, hogy nem mondták meg a Turbo történetének kiötlőjének, hogy inkább menjen és igyon valahol egy fincsi szörpöt és gondolkodjon máson. Érdekes, hogy nem merték megmondani, hogy ez így ebben a formában totálisan nem működőképes. De a DreamWorks számára az is elegendő lehetett, hogy „a Halálos iramban, csak a főhős egy gyors kerti csiga” sztoriként írta körül David Soren elképzelését. És a stúdió jó ideje gondolkodik azon, hogy meglovagolja a Vin Diesel franchise sikerét (hoppá, hát ők készítik a Need for Speedet is).

Hősünk, Theo egy átlagos kerti csigusz, aki esténként a tévé előtt az Indy 500-as versenyeket és annak sztárját lesi. Arról ábrándozik, hogy ő is hatalmas sebességre tesz szert. Nem nagy öröm számára, hogy nap, mint nap paradicsomokat szüretel társaival. Majd egy különös véletlennek hála változás áll be a szervezetében. Immáron nem percek alatt „fut” le pár centit, hanem több száz km/órával képes száguldani, szemeivel képes világítani és még a rádióállomásokat is fogja. Végre, kijuthat az Indy 500-asra.

A zöld uraiban bizonyítottak a csigák: mellékszereplőként valóban viccesek. A Turbó viszont megmutatja, hogy nem a legjobb ötlet őket a középpontba helyezni. Ásítozós, unalmas animációs filmet kapunk, de akkor csóválhatjuk csak igazán a fejünket, amikor Theo a rajtvonalhoz áll Totálisan idegen közeg számára, abszolút nem illik oda, teljesen félresikerült az egész elképzelés. Esetleg ha még az állatok között rendezett gyorsasági versenyen jelenne meg…vagy mondjuk az öreg Józsi bácsi elől szaladna el, aki épp csigát szed. Egy animációs filmben az a szép, hogy bármit és bárhogyan meg lehet mutatni, az alkotók kiélhetik fantáziájukat. Soren durván melléfogott.

Ha mélyen magamba tekintek és megkérdezem a bennem rejlő 6 évest, akit mit sem érdekel a felnőttek véleménye azt mondanám, hogy jó szórakozás. Karácsonyra jöhet a fa alá. De sajnos az idősebb korosztálynak kínszenvedés lesz ez az animációs film.

escapefromplanetearthIgazság szerint az Escape From Planet Earth legnagyobb baja, hogy elsősorban gyerekeknek készült, méghozzá néhány helyen eléggé bénácska CGI-vel, csöppet egy pár évtizeddel ezelőtti rajzfilmre hasonlított. Valószínűleg Cal Brunker rendező élete első hollywoodi munkáján – a Bolondok dallamok : Újra bevetésen – dolgozva gondolkodott el rajta, hogy milyen szép lenne, ha egy egyszer ő maga dirigálhatna olyan animációs filmet, amelynek képi világa a régmúlt időket idézi.

A Planet Baab bolygón értelmes lények élnek, Scorch Supernova több veszélyes helyzetbe került űrbéli pályafutása során. Ám ezúttal a Földre érkezik és ott is ragad, no nem éppen önszántából. Ki kellene menteni, ki kellene hozni a kék bolygóról.

Talán valamelyest kedvelhető lett volna, ha néhány karakter motivációjának több értelme lett volna. Olykor eléggé érthetetlen módon viselkednek, ami sejthető módon a humorfaktort hivatott volna növelni, csak éppen sokszor még egy félmosolyra sem futja. A másik eléggé előnytelen dolog a reménytelenség. A Toy Story 3-ban a karakterek küzdöttek minden helyzetben, de ebben az animációs filmben nincsenek erős figurák… csak hülyék. A távolsági romantika pedig soha nem volt még ennyire rossz.

12 komment

  1. Azért azt lássuk be hogy a Shrek óta nem nagyon volt igazi animációs mese főleg nem olyan amit a felnőttek is élveztek volna!

      • Mondj kettőt!Ami vicces volt érdekes volt nem valami régi mese újra feldolgozása volt!Talán az így neveld a sárkányod elment!!

        • Egy vicceset és egy érdekeset se tudok mondani e témában, viszont a sztori mellett az is gond, hogy a látvány is alábbhagyott. Anno a Shrek 1 és a Jégkorszak 1 után minden stúdió azon kezdett dolgozni, hogy minél szebb filmet tegyenek le az asztalra. Ma ez már nem úgy tűnik. A legtöbb új animációs filmben egyszerű vonalakkal megrajzolt figurák vannak Pl: GRU. A stúdiók nem törekednek már többre, mert minek, ha egy ilyenre is elmegy mindenki a moziba? Sokuknál a 12 éves Final Fantasy is mérföldekkel szebb. Most komolyan, 2013-ban csak ennyire futja? A pc -s játékok átvezetői szebbek ezeknél. A régi rajzfilmek voltak a jók. Azok valahogy működtek. Még ma is megmosolyogtat egy-egy Tom és Jerry.

    • pl. Wall-E, Up, Jégkorszak, Ratatouille, Finding Nemo, Fantastic Mr. Fox… 🙂
      Azért készültek jó animációs filmek a Shrek óta, de alapjában véve egyetértek veled, valahol azután kezdődött a lejtmenet.

  2. Igazság szerint az Escape From Planet Earth legnagyobb baja, hogy elsősorban gyerekeknek készült…még jó hogy nem a felnőtteknek

  3. Idén egyetlen jó animációs film volt: A Szörny Egyetem.
    Engem totál hidegen hagy, hogy mennyire részletgazdag az animáció. A 15 millióba került Pirosszkán is szakadtam. Legyen jó történet, tudjam élvezni. Anno még tudták hogyan kell szórakoztatni kicsit és nagyot egyaránt. Most meg itt van ez a Turbó meg az Escape…hát köszönöm. 6 éven alul élvezhető, de gondoljanak már a felnőttekre.

    • Pirosszka nagyon jo volt, grafika igaz gatyi volt, de a történet,a szereplők szerintem végig lekötötték a figyelmet.

  4. Gru 2 nekem csalòdás volt, főképpen a gonosz miatt. Jellemtelen volt, igazán nagy szerepe nem volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *