12

Animációs filmek: Gru 2, Turbo, Escape From Planet Earth

Nem ártana egy elemzést írni róla, hogy az animációs filmek hova jutottak. Szomorú is lett volna, ha régen inkább arra figyeltek volna, hogy a varázsszőnyeg minden egyes rojtját külön megcsodálhassuk az Aladdinban vagy tegyük fel, hogy azzal büszkélkedett volna a Disney, hogy az Oroszlánkirályban az animátorok az állatok szőrével milyen csodálatos munkát végeztek. Történet? A pazar képi világ nem elég? Anno még foglalkoztak a sztorival is, illetve az animációs filmek nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is örömteli szórakozás, kikapcsolódás volt. A 2013-as évben egyszerűen pocsék a felhozatal, egyedül az újra a régi minőséget szállító Pixar tudta megugrani a szintet.

gru2A Gru világraszóló sikere és a plafonon a pezsgődugók által keletkezett nyomok kijavítgatása után az Universal kiadta a parancsot: kell egy folytatás, lehetőleg tegnapra. A noszogatásnak meg is lett az eredménye, összehoztak egy totálisan átlagos, félig-meddig ugyan élvezhető, de abszolút ötlettelen új részt. Mit is kezdjen az egykori minyonokkal körülvett gonosztevő, akinek a napjai immáron nem a sötét tervek szövögetésével, hanem a három lány nevelésével telik?

Egy ultratitkos szervezet, az AntiGonosz Liga fejese, Kosülep arra kéri Gru-t, hogy segítsen megtalálni az ellopott kísérleti mutációs szert, mert annak új tulaja nem a jó szolgálatában akarja bevetni. A nyomok egy plázába vezetnek, ki kell deríteni, hogy melyik bolttulaj lehet az emberük. Olvasd tovább

4

Gru 2 (Despicable Me 2) – írta NY124

gru2

Az animációs filmek különleges helyet foglalnak el a filmkészítés világában, ugyanis míg alapvetően gyermek célközönséggel rendelkeznek, a felnőtteknek is meg kell felelniük, nem kevésbé a kritikusoknak illetve a mozgóképgyártás alapkövetelményeinek. A 2010-es Gru (Despicable Me) mindezt hozta, az év egyik kellemes meglepetése volt, az apróságoknak és a nagyoknak is kedvére tett. Nem mellékes a nagy haszon, a Universal Pictures legnagyobb örömére, így a második rész várható volt, a bevételek alapján pedig sikerre van ítélve, de vajon a fent említetteknek is maradéktalanul megfelel? Olvasd tovább

0

Új poszter és előzetes a Gru 2-nek

Az Universal nagyot nézhetett, amikor a Gru (Despicable Me) 540 millió dolláros bevételt termelt ki világszerte, nem is gondolkodtak sokáig a folytatással kapcsolatban, sőt a Minyonokról szóló spin-offot is bejelentették. Eddig a konkrét történetét nem tették közzé a 3D-s animációsnak, annyit lehet tudni, hogy felbukkan Gru ősellensége, akinek Al Pacino kölcsönzi hangját.

Olvasd tovább

2

Újabb előzetes a Gru folytatásához

Ugyan miért jelenne meg egy animációs film előzetese Halloween idején? Nem néztek el semmit, az időzítés pont jó.

Jövőre jön a Gru (Despicable Me) folytatása, amiben a minyonok ismét kellemes és vidám pillanatok szerezhetnek nekünk, ráadásképp elkészítik a spin offot is. A Halloweenre időzített trailerben is a kis sárga lények állnak a középpontban.