0

Könyvajánló – Novák Erik: Betyár

0betyarNovák Erik filmrendező (Nyócker!, Zuhanórepülés, Fekete Leves) első könyv formájában megjelenő forgatókönyve a Betyár című kötet. A történet fő cselekménysorozata a Rózsa Sándor-féle betyársereg részvétele a délvidéken dúló háborúban, Kossuth nekik címzett amnesztiájával. Bemutatja a nagyformátumú betyárvezér életének ezt a meghatározó részét, amikor az üldözött törvényen kívüliből a szabadságharc legális harcosa lehet, tisztára mosva ezzel saját és társai nevét. „A most következő történetet filmvásznon nem fogja látni a közeljövőben. Ezért egy másfajta filmnézésre invitálom, a belső moziba, az olvasás közben megelevenedő filmélmény élvezetére, a fantáziájára bízva a rendezést, az operatőri munkát, a vágást és a zeneszerzést. A könyv a Magyar Nemzeti Filmalaphoz leadott teljes pályázati anyagot tartalmazza, azaz a forgatókönyvet, a rendezői és operatőri koncepciót, valamint a főbb szereplők karakterleírását. Kiadónk a korai impresszionista festők mintájára – akik a hivatalos művészeti fórumról, a Salon-ból kiszorulva létrehozták az elutasítottak szalonját, a Salon des refusés-t – a szerintünk filmvászonra érdemes forgatókönyveket, amelyek a jelen rendszerben nem kerülhetnek forgatási szakaszba, tehát nem lesz film belőlük, ezen a módon szeretné a filmszerető és olvasni szerető közönség elé tárni. Sorozatunk első darabját, A betyár című forgatókönyvet tartja a kezében a kedves olvasó. Jó szórakozást és belső moziélményt kívánunk!” (Forrás)

Novák Erik: Betyár – Forgatókönyv, Konkrét Könyvek, 242 oldal, 2017, 2890 Ft

0

Másodvélemény: Nincs bocsánat (Unforgiven, 1992)

írta Nikodémus

2017-08-unforgiven-1c

Mesteri záróakkord, keserű számvetés és valami egészen új elindítója – huszonöt éve, 1992. augusztus 7-én mutatták be a Nincs bocsánatot.

Minden színészikon azt hiszi, búcsúzásakor választott filmműfaja is meghal egy kicsit. Különösen is így van ez az Amerika eredetmítoszát polírozó westernben: William S. Hart (Tumbleweeds, 1925), Randolph Scott és Joel McCrea (Délutáni puskalövések, 1962), John Wayne (A mesterlövész, 1976), Henry Fonda (Nevem: Senki, 1973) vagy Steve McQueen (Tom Horn, 1980) többnyire dicstelen búcsúja mellett A mennyország kapuja (1980) irtózatos buktája jelezte, hogy vége a pisztolyhősök aranykorának, s legkésőbb a hatvanas évektől valami egészen más veszi át a jó öreg vadnyugat-mitológia helyét a köztudatban. Jöttek egymásután a szubverzív westernek, hódított az italowestern: egy műfaj haldoklott grandiózus keretek között, de a temetés még hiányzott. Érdekes módon ezt az a Clint Eastwood adta meg a műfajnak, aki már első feltűnéseivel jelezte a klasszikus, gáncs nélküli pisztolyhős figurájának ellentmondásosságát, sőt, később saját rendezéseivel is – Fennsíkok csavargója (1973), A törvényenkívüli Josey Wales (1976), Fakó Lovas (1985) – komolyan hozzájárult a western közhely-készletének lebontásához.

Olvasd tovább

0

Clint Eastwood 25 éve mutatta be a Nincs bocsánat klasszikus westernt

unforgivencover

Sokszor és sok helyen temették már a westernt, de hiába dobálják rá serényen a földet, a műfaj csak nem akar kimúlni és minduntalan megmutatja, hogy van benne élet. Jobb és rosszabb darabok készülnek, néha pedig berobban egy rendkívüli darab is, amelyről ódákat zengenek. 1992-ben Clint Eastwood vadnyugati filmjének a bemutatóját várja a közönség. Nyilván már maga a rendező-színész neve is elég, hogy a figyelem ráirányuljon a Nincs bocsánatra, de amikor a kritikusok ódáitól telt meg az összes szaklap már sejthető volt, hogy remek western született. 25 éves a film, remek alaklom, hogy írjak pár érdekességet róla.  Olvasd tovább

7

Top 10 Stephen King adaptáció

Stephen King, a horror nagymestere – legalábbis így szokták hívni a szerzőt. Mégis, ha belegondolunk nem csak rémtörténetek köthetőek a nevéhez. Nyilván készült jó néhány ijesztő és klasszikus alkotás művei alapján, de azért A remény rabjai nem hiába egyik legnépszerűbb adaptáció. Hiába reméltük, a Setét torony nem fog a jobb King filmek közé tartozni, ettől függetlenül remek alkalom kínálkozik egy (szubjektív) toplista összerántására. A sztorileírásokat hanyagolnám és nem is állítanám sorba őket.

halalsoron

Olvasd tovább

0

Könyvajánló – Lichter Péter: A láthatatlan birodalom

0lbA könyv szerzőjének személyében olyasvalakit tisztelhetünk, aki egyszerre tudós szakértője és sikeres művelője tárgyának, a kísérleti filmnek. A téma alapos, az elnevezés nehézségeit is feltáró bemutatását, az informatív történeti leírásokat és az érzékeny műelemzéseket ezért a megszokottnál is erősebben hatja át a személyes érintettség szenvedélye. Ám e hozzáállás ezúttal jól illeszkedik a vizsgált jelenséghez, amelyben szintén fokozottabb mértékben van jelen az alkotómunka intim személyessége. Egy helyütt a következő, egyszerre pontos és poétikus meghatározással találkozunk: Az absztrakt film témája maga a filmanyag, vagyis a fény fantasztikus szépsége. Ez a fény Lichter Péternek köszönhetően most a láthatatlan birodalom fantasztikus szépségét teszi láthatóvá. (Forrás)

Lichter Péter: A láthatatlan birodalom – Írások a kísérleti filmről, Scolar, 175 oldal, 2016, 2500 Ft

0

Elválaszthatatlanok (Indivisibili, 2016)

2017-07-elválaszthatatlanok-1írta Nikodémus

Hajnalodik. A kamera lassan kúszik végig a tengerpart fövenyén. Néhány tábortűz pislákol, mellőlük szakadt öltözetű fiatalok kelnek föl. Őket követjük, s csakhamar egy félkész családi házba jutunk. Megismerjük a szobákat, végül pedig megpihenünk az utolsóban, ahol két lány fekszik az ágyon. Ők a főszereplői a nálunk június legvégén bemutatott Elválaszthatatlanok című olasz filmnek.

Olvasd tovább

5

30 éves a Halálos rémületben

livingdaylights

Az eltelt évtizedek során James Bond sok zűrös helyzeten verekedte át magát, illetve rengeteg hölgyet csábított el. 30 éve mutatták be a Halálos rémületben filmet, vagyis a franchise 15. részét, amelyben Timothy Dalton lépett Roger Moore helyére. Habár a kasszáknál tetszetős eredményt mutatott fel, de a kritikák és a rajongók kiemelték, hogy ezúttal a 007-es laza stílusa a múlté lett és kissé keményebb hőst láthattak. Olvasd tovább

0

Könyvajánló – Akcióhősök egymás közt

Két legenda, két kultikus életmű, egy filmtörténeti korszak: ikerkönyv készült a két, hetvenes éveikbe mostanság belépő akciósztárról.

0aschHa huszonöt évvel ezelőtt valaki azt állította volna, hogy Arnold Schwarzenegger, akkoriban a mozik ügyeletes izomhőse, egyszer még a legfőbb politikai hivatalt tölti be Kaliforniában, biztosan kinevették volna. Két évtizeddel később a stájerországi tölgy valóban eljutott a csúcsig. A vagyontalan fiúról szóló történetek, aki tányérmosóból dolgozta fel magát milliomossá, alaposan hozzájárultak Amerikának, a határtalan lehetőségek országának mítoszteremtéséhez. Schwarzeneggernek minden nehézség ellenére sikerült az állhatatosság és szerencse megfelelő arányú elegyítésével a magasra törni. Ez a könyv a filmjein keresztül nyújt betekintést a Schwarzenegger-életműbe, ami még a mai napig is folyamatosan bővül, állandóan újabb és újabb meglepetést okozva a világszerte hatalmas számú hálás közönségnek. (Forrás)

Henry Moore: Arnold Schwarzenegger – A színfalak mögött, JCS Média Kft., 288 oldal, 2015, 5999 Ft

0ssSylvester Stallone maga a megtestesült amerikai álom: alacsony sorból jött, és a világ legjobban fizetett színésze lett. Azonban az üstökösszerű felemelkedése mellett lenyűgözőek a bukásai is, továbbá ahogy a rendkívül szimpatikus sztár a saját hibáit és az időnkénti visszaeséseit kezeli. Forgatókönyvet ír, rendez és többnyire a főszerepet is maga játssza. Hány színészkollégája tudja elmondani magáról, hogy ennyire kézben tartja a filmjeit? Stallone nemcsak karizmatikus színész, hanem szenvedélyes filmkészítő is, világos víziókkal. Hatásos visszatérése, és az a mód, ahogy ez hatvan évesen sikerült neki, nem mindennapi történet, és egyben a Stallone-mítosz következetes folytatása. A szupersztár felemelkedése, hanyatlása és visszatérése a film több mint száz évének egyik legérdekesebb története, és még egyáltalán nincs vége. Ezen könyv időszakokra tagolva tárgyalja Stallone filmjeit, és azokhoz kötődve esik szó az életrajzi eseményekről is. (Forrás)

Sylvester Stallone – A színfalak mögött, JCS Média Kft., 288 oldal, 2015, 5999 Ft

0

A nulladik napon – Zero Days (2016)

írta Nikodémus

2017-07-zero-days-1

Miközben életünk annyi más területén vesszük mind komolyabban a tudatos szemléletmódot, van egy színtér, melyen úgy tűnik, még mindig riasztóan naivak vagyunk. Alex Gibney Oscar-díjas amerikai dokumentumfilmes legújabb munkája, a Zero Days rémálomszerű képet rajzol a kiberháború legújabb stációjáról, melyben az átlagpolgár csak dróton rángatott bábu lehet.

Olvasd tovább

0

20 éves az Air Force One

airforceoneHarrison Ford éppen 20 éve alakíthatta az elnököt, miután Oroszországban tapsvihar fogadja beszédét, felszáll az Air Force One-ra, amelyen terroristák vannak és némi idő elteltével aktivizálják is magukat. A film bátran helyet kaphat a patrióta alkotások felsorolások élvonalában, hiszen Amerika első embere csak látszólag old kereket, de bátran szembeszáll a fenyegetéssel. Wolfgan Petersen hollywoodi pályája csúcsán tette le az asztalra ezt a szórakoztató akciófilmet Olvasd tovább

2

Könyvajánló – Timothy Zahn: Thrawn

0tzThrawn főadmirális a Galaktikus Birodalom történelmének egyik legravaszabb és legkegyetlenebb hadvezére. A kék bőrű, vörös szemű stratégiai lángelme Timothy Zahn mára már klasszikussá vált regényében, A Birodalom örököseiben mutatkozott be először, és hamar egyike lett a Star Wars univerzum legkedveltebb karaktereinek. Ám Thrawn korai éveit és felemelkedésének történetét mindeddig homály fedte. Timothy Zahn legújabb, a napokban magyarul is megjelent regénye ebbe az időszakba kalauzol el bennünket.

Miután birodalmi katonák kiszabadítják a száműzetésből, Thrawn halálos találékonysága és rendkívüli taktikai érzéke hamar felkelti a császár figyelmét. Küldetései során csempészeket füstöl ki, kémeket ejt csapdába, kalózokkal küzd meg és győzedelmeskedik minden egyes alkalommal. Habár szokatlan módszerei nem mindig nyerik el felettesei tetszését, birodalom szerte egyre többen csodálják. Egyik előléptetés követi a másikat és Thrawn egyre magasabbra emelkedik a ranglétrán, ám ennek ellenére tovább tanítja hűséges segédtisztjét Eli Vanto zászlóst a háború, a hadvezetés és a győzelem kivívásának titkaira. És bár Thrawn egyértelműen uralja a csatatereket, kiderül, hogy még sok tanulnivalója van a politika színterén… Mindezen leckék egy végső próbatétellé állnak össze, amikor Thrawn admirálisi rangra emelkedik és fel kell használnia az összes eddig megszerzett tudását, különleges képességét és a parancsnoksága alatt álló erőket egy olyan lázadás ellen, amely nem csupán a Birodalom létét fenyegeti, hanem az ő személyes terveit is keresztülhúzhatja.

Timothy Zahn: Star Wars – Thrawn, Szukits, 420 oldal, 2017, 3990 Ft

3

30 éves a Robotzsaru

robotzsaru1987A jövőben járunk Detroitban. A városban tombol az erőszak, az OCP vállalat kezében lévő rendőrség alig rendet tartani. És pont zsarunak lenni irtózatosan nehéz, gyakorlatilag megszakadnak, hogy feladatukat végre tudják hajtani, ráadásul szinte minden nap kicsinálnak valakit közülük. Mit lehet tenni? „A rendőr nem sztrájkol, inkább meghal.” – mondják ki a film elején. Pont kapóra jön, hogy Murhpy-t kvázi kivégzi az egyik bűnbanda, testének maradékát fel tudják használni a szuperzsaru programhoz. Belőle lesz a Robotzsaru. Olvasd tovább