5

Zuhanórepülés (2007)

Akciófilm? Oké. Magyar? Mi van? Magyar akciófilm-így harangozták be. Érdekes, nem elterjedt kishazánk filmiparában, hogy akciófilm alkotásra adja valaki a fejét. A Dögkeselyű 1982-es filmet emlegetik ebben a kategóriában. Próbálkoztak persze azóta, az Európa Expressz meg is bukott, le is húzták a kritikák (szerintem nézhető volt), majd jött az Argo, ami sikeres lett, bár az inkább az amerikai akciófilmeket parodizálta ki.

 

A filmet igaz történet ihlette. Nagy Viktor forgatókönyvíró állítólag a saját élményeit írta le, úgy érezte vászonra való. Ismeri az alvilágot. Annak idején otthagyta a sulit és drogterjesztéssel foglalkozott, el is kapták, kapott másfél évet.

 

Theo (Nagy Zsolt) némi wécébeli affér után szabadul a börtönből. A sittre nem tér vissza soha-fogadkozik. Álma, hogy egy elmegy külföldre egy hajóra pincérkedni. Álmodik a nyomor-szokták mondani, nem is lesz ebből az elhatározásból semmi. Ott folytatja, ahol régen abbahagyta, beszippantja újra a drogok világa, a budapesti színes élet (színes alatt értsd: orosz, kínai, arab). Természetesen jön egy nő, akit meg kell szerezni és a szokásos visszautasíthatatlan ajánlat is befigyel a szép nagy droggal telített összképbe.

2007zuhanorepules

Szóval akciófilm. Egy nagy büdös lófüttyöt az, inkább gettódráma. Átvertek, így érzem. Tisztára mintha egy harlembeli drogdrámát néztem volna, csak itt nagy, kemény, kopasz, kitetovált négerek helyett nagy, kemény, kopasz, kitetovált magyarok vannak Az egyetlen pozitívum a színészek (?) terén akad, összeszedték az összes olyan arcot, akiről elhisszük első látásra, hogy rendelkezik bűnözői múlttal. Nincs benne se Ganxta Zolee, se Gesztesi Károly (aki nélkül már gyakorlatilag nincs magyar film). Gryllus Dorka feltehetőleg élvezi azt amit csinál, nem is tudom hányadik olyan film ez, amiben alvilági és/vagy prosti szerepet kap.

 

A produkció nem lett sikeres, megbukott. Egy ideig megint várhatunk (az Argo 2-őn kívül) más olyan magyar filmre, amire majd rásüthetjük az akciófilm jelzőt. A Zuhanórepülésen nem érződik szinte semmi profizmus, csak az amatőrség süt belőle. Felesleges, unalmas, elnyújtott jelenetek, az alkotás lassan csoszog előre. Ha megvágták volna rövidebbre, kihagytak volna ezt azt, akkor talán dokumentumfilmet is készíthettek volna, esetleg a Kék fénybe is eladhatták volna, hátha egy-egy eset ismertetésénél néhány részletet levetítettek volna.

 

Értékelés: 30 %

 

Itt pedig elolvashatod a film producerének, Kálomista Gábornak a kijelentését, miszerint vírussal fenyegeti azokat, akik letöltik a Zuhanórepülést.

5 komment

  1. sjbee, hozzád hasonlóan én is már kinéztem magamnak, de lehet, hogy most nem, majd egyszer később megtekintem, azért köszönjük a kritikát…:)

  2. nem értesz hozzá, már bocs. ugyan mondhatod rá, h nem érződik rajta a profizmus, mert ez ugye szubjektív, csak látszik h nem tudod mi van mögötte. az igaz, h kicsit hosszabb a kelleténél, de h nem profi, az nem.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *