4

30 éves a Predator

predator30ev

Val Verde (fikciós ország) dzsungelének közelében landol egy helikopter. Marcona alakokat hozott. Sokat látott, profi csapat. Nem rettennek meg senkitől és semmitől, félelem nélkül gyalogolnának be a világ bármely háborús zónájába. Gyakorlatilag felkelőket reggeliznek, a napalm szagát pedig élvezik. Fontos feladatot bíznak rájuk, be is vetik magukat a vadonba, ahol ezúttal alaposan fel kell kötniük a gatyájukat és elő kell venni a „nagypapát”. Lehet, hogy le tudnak tarolni egy fél erdőt, de új ellenfelük felettébb kemény dió. A földönkívüli lény ráadásul élvezi is a dolgot, számára eljött a vadászidény. 30 éves a Predator, minden idők egyik legjobb sci-fi akciófilmje. Olvasd tovább

1

A végtelenbe és tovább! – A Pixar-sztori – 2. rész

írta Nikodémus

2017-06-Pixar-sztori

Mivel ezen a héten mutatták be a Verdák 3-at, a Pixar animációs stúdió 18. egészestés filmjét, félredobjuk a kerek évfordulókat, időgépbe ülünk, és bemutatjuk, miként vált a Pixar egy garázscégből Hollywood legegyedibb vállalkozásává, amin úgy tűnik, nem fog sem a box office-, sem a kreatív átok. A múlt hét után most megnézzük, milyen utat járt be a stúdió önmagától önmagáig, illetve Disneytől Disneyig.

Olvasd tovább

0

35 éves az E.T.

etfoldonkivuli11982-ben landolt a Földön Steven Spielberg űrlénye, a hatalmas szemű földönkívüli ugyan nem volt valami szép és talán sokan el sem tudták képzelni a film elején, hogy a játékidő során szimpatikus lesz, de mégis belopta magát az emberek szívébe és nagyon is lehetett érte szorítani. Csak azért nem írtam bele, hogy „világszerte megszerette mindenki”, mivel el kellett telnie úgy 5-6 évnek, mire a legtöbb országba eljutott. Nálunk úgy másfél évvel az amerikai premier után, 1983 decemberében került a vászonra. Olvasd tovább

4

A végtelenbe és tovább! – A Pixar-sztori – 1. rész

írta Nikodémus

2017-06-Pixar-sztori

Mivel hamarosan bemutatják a Verdák 3-at, a Pixar animációs stúdió 18. egészestés filmjét, félredobjuk a kerek évfordulókat, időgépbe ülünk, és bemutatjuk, miként vált a Pixar egy garázscégből Hollywood legegyedibb vállalkozásává, amin úgy tűnik, nem fog sem box office-, sem kreatív átok. Az első részből kiderül, Walt Disney szelleme még mindig kísért, és az is, hogyan lett egy balkézből digitális forradalom.

Olvasd tovább

0

Könyvajánló – Két Twin Peaks-kötet

0tp1A Twin Peaks egy legenda. David Lynch és Mark Frost tévétörténeti jelentőségű sorozata 25 évvel ezelőtt arról szólt, hogy egy amerikai, középkorú, kisvárosi apa évekig szexuálisan molesztálja, majd megöli gimnazista korú lányát. Vagy mégis valami más volt a lényeg? Talán arról mesélt a Twin Peaks, hogy mindenkinek vannak súlyos titkai, amelyek annyira torzíthatják a személyiségét, hogy végül szörnyeteggé válik? Vagy arról szól, hogyan küzdjünk meg a bennünk élő gonosszal? Esetleg arról, hogy az amerikai őslakosok istenségei és démonai ma is uralják a Sziklás-hegységtől nyugatra fekvő hatalmas, sűrű erdőségeket? A hamarosan induló harmadik évad előtt az olvasók kézbe vehetik a sorozat hivatalos könyvét, egy lebilincselő, színes illusztrációkkal kiegészített titokfeltáró regényt, amely egyrészt választ ad az első két évad nyitott kérdéseire, másrészt elmeséli az elmúlt huszonöt év fontos Twin Peaks-i eseményeit, harmadrészt pedig bevezeti az új évad alapkonfliktusait. Miközben megismerhetjük az amerikai miszticizmus titkos történetét. Lehet, hogy a baglyok nem azok, amiknek látszanak… de mégis kényszerítő szerepük van: ők emlékeztetnek rá, hogy nézzünk bele a sötétbe. (Forrás) Kritika: Index, Geekz, Puliwood

Mark Frost: Twin Peaks titkos története, Athenaeum Kiadó, 368 oldal, 2016, 3999 Ft

Olvasd tovább

1

Christine / Miss Sloane (2016)

írta Nikodémus

2017-05-christine-moss-sloane-1

Könnyen áltatjuk magunkat azzal, hogy az individualizmus világméretű hódításának ellenére mi azért figyelünk embertársainkra – egy-egy odafordulással, jó szóval, lelkiismeret-könnyítő apró gesztussal. Hogy mégis mennyire áthatja kapcsolatainkat a közöny, arra keserű példát ad két nő, Christine és Miss Sloane nemrég Bluray-en/DVD-n megjelent története.

Olvasd tovább

6

Kobra – 31 éves a klasszikus akciófilm

stallonecobraA Kobra hamisítatlan 80-as évekbeli akciófilm, a korszak megkerülhetetlen alkotása. Sylvester Stallone természetesen piszok kemény és nem volt ember, aki nem akarta utánozni a stílusát, ahogyan félhomályban bőrkesztyűben és napszemüvegben ollóval eszi a pizzát, szája szegletében pedig ott virít a fogpiszkáló. De természetesen a többség csak a fogpiszkálót tolta be a szájába, amit esetleg még szkanderezéskor rágcsáltak egyesek megfordított baseballsapkában, ami ugyebár a Túl a csúcson után vált népszerűvé. Persze a figura nem is lógott ki a sorból, a főhős kissé kívülálló, megvannak a saját módszerei, sokan morognak rá, de mindenképpen eredményesnek mondható pályafutása. Van, amihez pont ő kell és hát a film elején éppen rá van szükség. 31 éves a klasszikus, ezért is készült az érdekesség-iromány.  Olvasd tovább

1

Rongyosra néztük régen a Star Wars-trilógiát

40 éve mutatták be a Star Wars-t, két évre rá augusztusban pedig itthon is vetítették a mozik. Erről enyhén szólva is lemaradtam, gondolom az olvasóközönség többsége sem látta akkor a filmet. De a 80-as évek második felében már kaphatóak voltak a videókazetta-lejátszók, és bizony akkoriban szépen be is szivárogtak a másolt VHS-ek. Nyilván a tévében leadott Bud Spencer-Terence Hill összes és a kőkemény hollywoodi akciósztárok munkássága mellett helyet szorítottunk George Lucas művének és folytatásainak.

starwarsnewhope1

Még egy kis nosztalgiázás itt.

Olvasd tovább

0

Könyvbeharangozó – Jubileumi Star Wars-antológia érkezik

0sw40Az első Star Wars-film, az Egy új remény megjelenésének negyvenedik évfordulójára egy negyven művet számláló antológiát ad ki a Del Rey Books. A kötet címe Star Wars: From A Certain Point Of View lesz, és az első film mellékkaraktereinek és helyszíneinek háttértörténetébe enged majd némi bepillantást.

Ma negyven éve, hogy bemutatták a mozikban George Lucas Star Wars című moziját, ami a film trilógiává, majd franchise-zá bővülése óta Egy új remény címen fut. A jeles alkalomra a Del Rey Books is készül, még pedig egy negyven novellát felsorakoztató antológiával, amelyben az első film ismeretlen fura alakjaira, hőseire és gonoszaira, illetve a helyszínek háttértörténetére vetnének némi reflektorfényt. A bejelentés szerint például meg fogjuk ismerni azokat a rohamosztagosokat, akik nem igazán találták meg a droidokat, akiket kerestek. Az októberben megjelenő kötet címe Star Wars: From A Certain Point Of View lesz, és az eddig bejelentett írók között ott van például Ken Liu, Nnedi Okorafor, Daniel José Older és Chuck Wendig. Az írok mind ingyen vállalták a felkérést, a honoráriumukat a First Book jótékonysági szervezetnek ajánlották fel. (Forrás: sci-fi.mandiner.hu, io9.com)

2

A nyolcadik utas: a Halál érdekességek

alien1979A 70-es évek végén a sci-fi éppen a nem közkedvelt műfajok közé tartozott. Eléggé vonakodva és nyögvenyelősen adtak zöld utat a stúdiók az efféle filmeknek. Eleinte a Fox sem igazán hitt A nyolcadik utas: a Halál sikerében. De az alkotók ettől függetlenül beleadtak mindent, végiggondoltak és megterveztek minden részletet. Majd a bemutató után mindenki megnyugodott a bevétel láttán és hamarosan kiderült, hogy sokkal többet tettek le az asztalra, mint egy jó, de gyorsan feledhető alkotást. Ridley Scott műve klasszikus lett, rengetegen próbálták utánozni és másolni, ráadásul a franchise továbbra sincs parkolópályán. Itt az újabb Alien film, jó alkalom arra, hogy röviden pár érdekességet megosszak.

Olvasd tovább

1

Könyvajánló – Kreativitás Rt. – A Pixar-módszer

0krA Pixar több mint 20 éve megkerülhetetlen az animációsfilm-készítésben. Könnyed történetmesélés, leleményes cselekményszövés és érzelmi hitelesség – a Pixar filmjei a kreativitás legjobb példái. Olyan közönségsikerek fűződnek a stúdió nevéhez, mint a Toy Story-trilógia, a Szörny Rt., a Némó nyomában, A hihetetlen család vagy a WALL-E, amelyek együttesen 30 Oscar-díjat is begyűjtöttek. Ed Catmull, a Pixar társalapítója és elnöke és a Disney Animation elnöke felfedi a cég hagyományokkal szembeforduló elveit és módszereit, amelyeknek alapelem a kreatív folyamat védelmezése. Elsőként nyújt betekintést a cég működésébe: megtudhatjuk, miként zajlanak a stúdió megbeszélései és a filmek bemutató utáni kiértékelései, valamint az Agytröszt ülései, ahol a filmtörténet számos sikeres alkotása formálódott. A Kreativitás Rt. azoknak a vezetőknek szól, akik beosztottaikkal együttműködve új csúcsokat akarnak meghódítani, ám haszonnal forgathatja bárki, aki eredetiségre törekszik.

„Sokan próbálták már szabályokba foglalni és kategorizálni az inspirációt és a kreativitást. Ed Catmull szerint a kreativitás nemcsak a rengeteg ötletről szól, hanem épp annyira fontos az emberek közötti együttműködés is. Ez a könyv azoknak szól, akik nem akarnak a saját fejlődésünk útjába állni, és kreatívan szeretnék ötvözni a művészetet, az üzletet és az innovációt.” (George Lucas) (Forrás)

Ed Catmull, Amy Wallace: Kreativitás Rt. – Az inspiráció útjában álló nehézségek leküzdése a Pixar módszerével, HVG Könyvek, 344 oldal, 2016, 4200 Ft

4

20 éves Az ötödik elem

otodikelem

Két évtizede mutatták be Az ötödik elemet, amely még nem csupán a látvánnyal próbált elkápráztatni, de voltak benne kedvelhető főhősök, Bruce Willis még tudta hogyan kell lazán, borostás lesz, ami lesz arckifejezéssel megmenteni a világot. Lus Besson utolsó igazán remek rendezésében helyet kapott néhány kiváló akciójelenet és fülbemászó muzsika. És hát ugye a szövegekről se feledkezzünk meg. Szóval ez a film úgy zöld, ahogy van.
Olvasd tovább