2

Rendezőportrék: Steven Spielberg – 3. rész

írta Nikodémus

2015-06-20-steven-spielberg-filmek

Épp negyven éve, 1975. júniusában mutatták be a mozikban a modernkori blockbuster kísérleti ragadozóját, A cápa című filmet. Következik a nagy Spielberg-sztori harmadik része, melyből kiderül, hogyan lehet tengerparti homokozással az álomgyár agyára menni, miközben művészi elismerésre vágyunk.

1977. májusa, Hawaii, Mauna Kea szálloda, tengerpart. Két férfi üldögél a földön, s homokvárat épít. Egyikük csak nyaralgat, élvezve a frissen jött gazdagság áldásait, másikuk szorong: magnum opusa, a végig balszerencsével kísért űrfantasy vajon siker lesz-e vagy bukás? (a bemutató hetében járunk) A fiatalabbik hangosan morfondírozik azon, hogy a komolykodás helyett ezúttal valami könnyedebb, James Bond-szerű filmet szeretne csinálni (be is próbálkozott Albert Broccolinál, de elutasították), mire a másik megszólal: „Nekem van egy jobb ötletem. Hallottál már az elveszett frigyládáról?” „Szívesen megcsinálnám, ha te úgy döntesz, hogy nem akarod.” „Phil Kaufmannal dolgozom rajta, de ha neked tetszik, a tiéd. Én nem rendezek többet. Visszavonultam.” Így kezdődött a legenda szerint Spielberg és Lucas együttműködése, amely alapjaiban rengette meg a már akkor is rogyadozó hagyományos hollywoodi stúdiórendszert. A két szakállas suhanc ugyanis ügyvédek, producerek és egyéb sündörgő hoppmesterek nélkül kötött egyezséget egy filmre, melynek összes kreatív döntését ők hozták meg, sőt, a film- és merchandising-bevételekből is ők részesedhettek elsőként. A nagy stúdióknak csak a marketing, a terjesztés és a remélhető nyereség további része jutott. Ők persze dühöngtek, de belementek.

2015-07-04-steven-spielberg-3-1980-indy-1

Indiana Jones alakja Lucas fejében a 30-as, 40-es évek filléres matinésorozatai alapján fogant meg, és a későbbi kirobbanó siker igazolta a könnyed, kissé képregényes és abszolút logikátlan kalandműfaj létjogosultságát. Jellemző a film kiszámított megtervezésére, hogy Lucas és Kaufman a szkriptet 60 db kétoldalas jelenetre osztotta fel, melyeknek mind megvan a kezdőpillanata és a saját csúcspontja. Töredezett, sorozatszerű dramaturgiát kapunk így, amely az összeillesztéseknél erősen lötyög (végül Lawrence Kasdan öntötte végső formába a forgatókönyvet). A cél immár tudatosan egy új márkanév létrehozása volt, mely kitermeli a saját rajongóit, ellenségeit és geekjeit. Ezt szolgálja a cselekményt tűzdelő rengeteg baki is: Az elveszett frigyláda fosztogatói (és a folytatások) valóságos tárháza a történelmi, földrajzi és logikai marhaságoknak (nácik ásatnak a brit fennhatóság alatt álló Egyiptomban egy általuk megvetett nép ereklyéje után? Indy végigutazza a Földközi-tengert egy tengeralattjáróra kapaszkodva a víz alatt? stb.).

Lucas rábólintott Spielberg kérésére, hogy Angliában forgassák a filmet, s figyelmeztette, hogy a sivatagi jeleneteket körültekintően, saját kosztos stábbal és nyugodt környezetben forgassák (a szakállas ugyanis csúnyán ráfaragott ezekre a Star Wars tunéziai készítésekor). A főszereplő-kiválasztás sztoriját mindenki ismeri, azt azonban kevesebben tudják, hogy gyakorlatilag a véletlenen múlt Harrison Ford befutása: Tom Selleck nagyon tetszett mindenkinek, Fordot már-már ejtették, de a Magnum váratlan sikere közbejött, s Sellecket nem engedte el a CBS. A durcás Ford végül mégis elvállalta, de átíratta a főhős jellemét és 7 %-ot kért a haszonból. Mindkettőt megkapta, és folytonos akadékoskodása ellenére beindult a forgatás, észvesztő tempóval. A készülő filmhez Lucas külön produkciós céget alapított (Lost Ark), és a stáb, de még a színészek fele sem tudta, miről is szól valójában a készülő film. Ha tudták volna, fellázadtak volna az általános idiotizmus láttán. Az Indy-filmek ugyanis egy ámuló-bámuló kisfiú szemével láttatják a világot, ahol a hős mindig menetel valamilyen cél felé, hetyke és merész, vicces és elszánt, a látvány kiglancolt, a cselekmény meg kit érdekel (jellemző, hogy a szerelmi szálak is inkább kamaszos játszadozásoknak tűnnek érett karakterábrázolás híján).

A kígyókkal való problémázás ellenére (Stanley Kubrick lánya jelentette fel a filmet az állatokkal való kegyetlen bánásmódért!) Spielberg határidőn és büdzsén belül befejezte a filmet, és az 1981. június 11-iki bemutató első hétvégéjén a film visszahozta költségeinek csaknem felét. Jeffrey Katzenberg (ő még előkerül később) ujjongott a Paramount képviseletében, Lucas és Spielberg jól megtömte magát a nyereséggel. Indy pedig elindult a maga útján, melyet rajongói klubok és rengeteg epigon – A smaragd románca (1984), Salamon király kincse (1985) és A múmia-franchise – övezett. Spielberg azonban másra vágyott.

2015-07-04-steven-spielberg-3-1982-etA Columbia a Harmadik típusú találkozások folytatásával nyaggatta, őbenne viszont egyre inkább összeolvadt az inváziós sci-fi egy elveszett kisfiú szomorkás történetével. Allen Daviau-t kérte fel operatőrnek, John Williams filmzenét, Melissa Mathison forgatókönyvet jött írni, és maratoni válogatás után megtalálta kis főhősét is Henry Thomas személyében. A lánytesó Drew Barrymore lett, a depressziós anya Dee Wallace, a félszeg csókkal jutalmazott osztálytársnő Erika Eleniak. Az E.T., a földönkívüliben szinte összesűrűsödik rendezőjének egész személyisége – nem véletlen, hogy az előkészítés alatt belelkesedve mindvégig szívügyének tekintette a film elkészültét. Truffaut jótanácsa bevált: saját élményeit építette be a forgatókönyvbe, olyannyira, hogy az iskolai békaboncolás, a sörkóstolás és az a bizonyos tétova puszi mind valós emlékein alapul. S persze leginkább az a varázsos, mégis szomorkás alaptónus, amit egy gyerek érez akkor, ha válófélben lévő szülei magára hagyják.

A lény megformálása is hasonló megfontolások alapján történt: legyen minél szelídebb, szeretetreméltóbb. Carlo Rambaldinak úgy magyarázta el a 900 éves, itt ragadt botanikus alakját, hogy egy kisbaba arcára rátette Carl Sandburg költő egy fényképének szemeit, hozzáadta Hemingway és Einstein homlokát és orrát – ilyen egy igazi, jóságos pótapa. Kettejük vesszőfutása az idegen és ellenséges Földön, rendületlen otthonkeresésük mindenkit megrendített – ezt már a tesztvetítések is igazolták, s az 1982. júniusi bemutató valóságos kasszarobbantás lett. A nézőközönség együtt szipogott a kissráccal, E.T. popkulturális ikon lett, a film „Holdba kerekezős” jelenete pedig a gyártó Amblin Entertainment logójává vált. Spielberg azonban nem hatódott meg saját magától, az érzelmes, már-már giccses történet sikerét könyörtelenül kihasználta: E.T. filmvilágbeli „fellépései” attrakciókká váltak (ilyenkor rendszerint egy gyermek vagy egy manó-színész bújt a műanyagba), Michael Jackson figura iránti rajongásáról cikkek százai zengedeztek, a játékfigurák piacán pedig rekordot döntött a kis kalapácsfejű. Mindent el lehetett adni vele a zabpehelytől a Hershey-csokiig (egyetlen bukás volt csupán: az ATARI a film karaktereiből megalkotott játék-kísérlete).

Az E.T. három szempontból is döntő darab Spielberg életművében: egyrészt alaposan megkésett „így jöttem”-film (hisz generációjának többi rendezője már mind letette névjegyét egy-egy emblematikus, csak rá jellemző filmmel), másrészt itt szivárog be először Spielberg kelléktárába a későbbiekben végleg eluralkodó melodramatikus hangnem, harmadrészt pedig az E.T. kötötte meg a békét véglegesen a Hollywoodra kezdetben fenyegetést jelentő videókazetta-piaccal. A film ezirányú utóélete ugyanis az első komoly kereskedelmi siker a home video-fronton. Egyvalami hiányzott még a vitrinből: a művészi elismerés. Spielberg tehát ennek rugaszkodott neki.

2015-07-04-steven-spielberg-3-1982-et-bicycle

Pártfogoltjaira hagyta immár az épp saját filmjei hatására megindult rém- és kalandfilm-divat újabb darabjait (Tobe Hooper: Poltergeist, 1982; Homályzóna – A mozifilm, 1982; Joe Dante: Szörnyecskék, 1984; Robert Zemeckis: Vissza a jövőbe, 1985; Chris Columbus: Reszkessetek, betörők!, 1990), és becélozta az Oscart. Lucasnak szívességből azért megrendezte az Indy három további részét, pedig egyre lanyhult az érdeklődése irántuk (főleg a Végzet temploma sötét szkriptjét olvasva fogta el ez az érzés), de új vágytárgyat talált magának. Ekkoriban már stúdiók között szinte teljesen szabadon mozgó mogullá vált: fél Hollywood hozzá könyörgött melóért, a másik fele pedig neki dolgozott. Legendák keringtek róla mint csapongó kamaszlélekről és könyörtelen üzletemberről, ám az igazság valószínűleg félúton van: miközben számító pénzember, képes érzelmileg is elköteleződni saját projektjei iránt. Amblin-béli munkatársai pedig istenként tekintenek rá. Utóbbiból persze még sok baj lehet, amit már jelzett a Homályzóna forgatásán bekövetkezett tragédia (egy helikopter zuhant az égő díszletbe, ketten meghaltak) rossz kezelése. Spielberg és Lucas mindazonáltal halál-nyugodtan igent mondtak kéz- és lábnyomuk megörökítésére a Hollywood Boulevard-on. Halhatatlanok lettek – legalábbis a showbiznisz mércéje szerint.

2015-07-04-steven-spielberg-3-1985-the-color-purpleA Parnasszus-hódítási projekt első lépcsője a Bíborszín volt: megvette a regény jogait, el is olvasta (ez elég szokatlan volt tőle, s majd így tesz A nap birodalma és a Schindler listája alapműveivel is), ám ragaszkodni nem ragaszkodott hozzá. Valahogy úgy filmesítette meg, mint A cápát: „spielbergiesítette.” Kis felpuhítás, meleg tónusú képek, érzelmi túlhúzás, némi cukrozás, és már meg is van az Oscar-mozi. A meghurcolt fekete rabszolganőről szóló levélregény minden flancot megért: neves színészek, káprázatos díszletek, nagyívű forgatókönyv. Spielberg valahogy mégsem hitt benne igazán, és ez látszik is a végeredményen: jellemábrázolás volt a feladat, nem akciórendezés, és Spielberg kudarcot vallott. Az egész film egy Walt Disney-s, hallmarkos szépelgés lett, s amikor 1985. karácsonyán bemutatták, a kritika epét hányt. Spielberg friss apaként és férjként (Amy Irwing tért vissza hozzá egy hosszú szakítás után) csak a közönségben bízhatott, amely viszont kíváncsi volt a Régi-Hollywoodot idéző melodrámára. A Bíborszín végül öt jelölést kapott a Vissza a jövőbe és az Ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa mellett, de Spielberg semmit sem kapott: Sydney Pollack Távol Afrikától-ja tarolt.

2015-07-04-steven-spielberg-3-1987-empire-of-the-sun

Rendezőnk ugyanígy járt két évvel később A Nap birodalmával, majd az Örökké-vel is: miközben az egyre terebélyesedő Amblin egyre-másra ontotta magából a változatos minőségű kamaszfilmeket, főnöke művészkedni akart, egyre növekvő elszántsággal. Elég felidézni A Nap birodalmának hívószavait: világháború, Japán, kamasz, kallódás, rendíthetetlen akarat – s mellé J. G. Ballard regényíró, Tom Stoppard forgatókönyvíró, Norman Reynolds díszlettervező, John Williams zeneszerző, Allen Daviau operatőr, illetve John Malkovich és az ifjú Christian Bale sorakoztak fel a siker érdekében. A különös műgonddal, ezúttal már sötétebb hangvételben készült film végülis sikeres volt, ám csupán technikai díjakra jelölték az Oscaron. Közben az Akadémia érezte a nyomást, és 1987 tavaszán adott Spielbergnek egy Irving Thalberg-díjat „következetesen magas színvonalú filmalkotói teljesítményéért.” De mindenki érezte, hogy ez azért nem ugyanaz. Belevágott hát a Guy named Joe-remake-be, kiélve a pilótahős-figurák iránti vonzalmát. Richard Dreyfuss újra a fedélzeten volt, hogy eljátssza a bátor, technika-őrült, ám kicsit félszeg repülős szerepét, a most már leplezetlen romantikus melodráma azonban agyonnyomja az egész filmet, csupán a mellékszereplők egy-két vonással megrajzolt portréja és a vizualitás emlékezetes. Végig balszerencse kísérte a projektet: a 94 éves Irving Berlin zeneszerző nem adott engedélyt Always című dalának felhasználásához; kisköltségvetésű vígjáték készült ugyanezen címmel; a forgatás nehezen akart összeállni; a kritikusok pedig egy szép szerelmes sztori helyett féltékenységet, impotenciát és elhidegülést láttak bele a film cselekményébe. Igazuk volt: Spielberg valójában végleg megromlott házasságát zárta le ezzel a filmmel.

S egyúttal a sikeres, ám keserédes végkicsengésű nyolcvanas éveket is.

(Jövő héten folytatjuk.)

Forrás:
John Baxter: Steven Spielberg – A filmvászon legnagyobb varázslója, Bestline, Budapest, 2004
Michael Pye, Linda Myles: Mozi-fenegyerekek – Hat rendező, Hollywood mai urai, Gondolat, Budapest, 1983
Pápai Zsolt, Varga Balázs (szerk.): Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők, Tudással a Jövőért Közhasznú Alapítvány – Prizma Könyvek 1., Budapest, 2013

2 komment

  1. Érdekes, tartalmas írás.
    Spielberg ekkor még mindig a minőségre törekedett. Az ET és az Indiana Jones örök kedvenc, bár az ostoros régészt többször láttam. Star Wars és Indiana Jones ment a VHS lejátszóban anno:) Lucas meg gyakorlatilag a Jones után kiégett.
    Spielberg Bíborszínje is jó volt, akárcsak a Nap birodalma és az Örökké, de mondjuk abból most nem tudok felidézni szinte semmit.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


8 × = nyolc