2

Halálhajó: 20 éves Paul W. S. Anderson legjobb filmje

eventhorizon0Sokszor sok helyen feltették a kérdést: „Hogyan fordulhatott elő, hogy Paul W. S. Anderson ilyen filmet készített?” A rendező jobbára szórakoztató, könnyen feledhető alkotásokra szakosodott, bár törekvése nem mindig jön össze. Ám a Halálható kilóg a sorból, hiszen sokkal komolyabb, komorabb és legfőképpen sokkal élvezhetőbb, mint a munkái többsége. Habár nem teljesített túl fényesen a kasszáknál és jobbára negatív kritikákat kapott, mégis VHS-en megtalálta a a közönségét. Kurt Russell A katona forgatásán megnyugtatta Andersont: „Tök mindegy, hogyan állnak most hozzá a filmedhez. 15 év múlva büszke leszel rá.” A Halálhajóra mostanra egyes körökben klasszikusként tekintenek. 20 éves a film!

A sztori

2047-et írunk. Az Event Horizon nevű felderítő űrhajó, mely évekkel korábban nyomtalanul eltűnt, most sugározni kezd az űrből. A jel forrása felé száguldó űrhajó elit legénységének tagja az eltűnt hajó tervezője, Dr. Weir is. Küldetésük: megtalálni és megmenteni a legmagasabb fokú technikával készült űrhajót. De amit találnak, az a legmagasabb fokú csillagközi rettegés. Amit pedig meg kell menteniük, az a saját életük, mert valaki – vagy valami – be akarja őket csalogatni az elképzelhetetlen borzalom dimenziójába.

A kezdetek

eventhorizon1Philip Eisner egy családi tragédia után írta a forgatókönyvet. A stúdióval több filmre szóló szerződése volt és a munkával próbálta feledtetni a problémákat. Úgy vázolta az elképzelését a stúdiónak, mint az űrbe helyezett Ragyogást. Részletes vázlata ugyan nem volt, de az ötlet tetszetősnek bizonyult. Később Andrew Kevin Walker írt egy szkriptvázlatot, ebből néhány dolgot átvettek (a stáblistán nem szerepel a neve).

A Mortal Kombat után Paul W.S. Anderson dúskált az ajánlatokban. Lehetősége nyílt, hogy megrendezze az X-Ment, az Alien 4-et és a Mortal Kombat folytatását, de ő inkább a Halálhajó mellett döntött. Az utómunkára általában 6 hetet adnak, de Anderson megígérte, hogy négy hét alatt dobozba kerül a film. A bemutató dátuma fix volt és a Paramount nem engedett ebből. Nem volt más, amit ebben az időszakban leadhattak volna. Eredetileg a Titanic-ot akarták a mozikba küldeni, de James Cameron eléggé meg volt csúszva a munkával.

Nem lesz hosszabb változat

eventhorizon2Első nekifutásra egy 130 perces verziót sikerült összeollózni, ami sokkal „szaftosabb” lett. A tesztközönség nem tetszett a 130 perces változat, a stúdió változtatásokat sürgetett, részben a rossz visszhang miatt, részben azért, mert NC-17-es besorolást kapott a horror. Andersonnak ki kellett ollóznia jó néhány jelenetet és a gore-t is csökkenteni kellett.

Anderson egy 2017-es interjúban elmondta, hogy egy évvel a premier után a Paramount fejese, John Goldwyn elárulta neki, hogy szerinte eléggé mostohán bántak a filmmel és csak kellene egy hosszabb változat belőle. (Valószínűleg az erős VHS eladások miatt változtathatott az álláspontján?) De sajnos alig maradt felhasználható anyag és azok közül is olyasmik maradtak, ahol nem hallható a szöveg vagy nincs effekt. A DVD korszak előtt egyes felvételeket nem tároltak megfelelően, nem tudták kellőképpen archiválni, így azok állapota erősen romlott vagy éppen teljesen eltűntek. Ugyan ráleltek a nyersvágásra egy VHS-en, de ez sem volt az igazi. Így kvázi nem lesz soha rendezői változat.

Alternatív nyitány és befejezés

Az alternatív, Lucky Strike-nak nevezett nyitány benne volt a storyboard-ban, de soha nem vették fel költségvetési okokból, illetve idő sem lett volna rá. Ebben a Lewis és Clarke legénységét mutatták volna be, amint éppen a Lucky Strike hajó legénységét próbálják megmenteni, az egyiküket egy légzsilipen keresztül kapják el. Anderson kedvelte a zsilipes pillanatokat és a filmben Jack Noseworthy karakterénél használta is.

Két alternatív befejezésből született meg a film vége. Az egyikben nem volt jump scare a végén, amikor a túlélőkre rábukkan a mentőcsapat, tehát Strack nem vízionálja, hogy látja Weir-t. És volt egy másik verzió is, ahol Strack az Event Horizon legénységének sikolyait hallja, mielőtt Cooper felébreszti őt.

Néhány kihagyott jelenet

Weir és néhányan az Event Horizonról beszélgetnek, ez az első előzetesben benne is volt.

Cooper-t és Justint jobban megismertük volna, nagyobb háttértörténetet kaptak volna. Sokkal jobban érthető lett volna, hogy Justin miért lép be a fekete lyukba.

Kimaradt Starck és Miller közötti múltbéli romantikus szál.

Miller a hajón talál egy fogat.

Több magyarázatot kaptunk volna, hogy mi is ez a fekete lyuk.

Peters hallucinációi a gyermekéről is hosszabbak lettek volna.

Weir nejének öngyilkosságának is több időt szenteltek volna.

A „véres orgia” is hosszabb lett volna, mint pl. a legénység meztelen testét vér borítja, harapdálják egymást, miközben szexelnek. E közben egy férfi kihúzza beleit a száján. A tesztközönség egyes tagjai rosszul lettek és elájultak.

Ehhez egyébként amputált statisztákat kerestek, illetve a meztelen erőszakos pillanatokhoz pornósokat kértek fel.

A hibernálókamra vérrel telik meg, Weir-nek sikerült átütnie belülről az üveget, így a kamra tartalma kifolyik, majd láthattuk volna, hogy Cooper segít Strack-nak kijutni és őket követi a létrán a meztelen Weir.

Amikor Miller és Weir egymással küzd, lett volna egy Ótestamentumi Beszédként jellemzett szöveg Weirtől.

eventhorion40

Box Office

1997. augusztus 15-én mutatták be Amerikában. 9.5 millió dollárral kezdett a negyedik pozícióban előtte a Cop Land, az Air Force One és az Összeesküvés elmélet foglalt helyet. 26.6 millió dollárt szedett össze, ami a 60 milliós büdzsé mellett csúnya bukás. Nálunk 1997. december 4-én mutatták be.

2 komment

    • Való igaz, legalább húsz szívrohamot okozó jelenet van benne, ha elsőre nézed.
      Hihetetlen, de volt idő, mikor kifejezetten vártam következő Anderson filmet. Így múlik el a világ dicsősége. Meg így múlnak az évek, a franc essen bele. 😀
      Ez a film mindenesetre nálam kötelező klasszikus.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *