írta Nikodémus
„…, természetesen.” Ez a hátravetett határozószó (és néhány rokon értelmű párja) a hajtóereje, rákfenéje és kulcsa Kertész Imre Nobel-díjas regényének. A Sorstalanság egy fiatal fiú kiavatás-története egy rezignált író borzongatóan szenvtelen előadásmódjában. Hetven éve ezen a napon szabadult fel a buchenwaldi koncentrációs tábor, s tíz éve, hogy bemutatták az író művéből készült filmet.
írta Nikodémus
A filmet ma vetíti a Duna TV 21.50-kor.
Ideges vonósok ütemére forog a kerék az éjszakában – egy tehetős beteget szállítanak sürgősen az intézetbe, kiről az a hír járja, hogy megháborodott. A doktor nyugtatgatja a pácienst, aki egzaltáltan motyogja szörnyű önvádját. 1848-ban járunk, a dicsőséges magyar forradalom és szabadságharc kezdetén – a döblingi tébolydában. Ez a felütés több szempontból is kulcsként szolgál: megérteti a nézővel, hogy nem történelmietlenül kiszínezett Jókai-képeskönyvet lát, hanem egy szenvedélyes, nagy ember végső lemeztelenedését. Talán ez, talán a forgatás és a bemutató körüli politikai hajcihő – avagy mindkettő – akadályozta meg a filmet abban, hogy befussa a hozzá méltó pályát. Pedig A Hídember számos erénnyel (és nem kevés hibával) bírván grandiózus kísérlet a népszerű történelmi film műfajának újragondolására.
Irodalmunk legnagyobbjai, Kazinczy, Vörösmarty, Petőfi és Arany álltak sorba, hogy lefordíthassák, idén pedig a Globe Színház turnézza körbe a világot életművével. 450 éve született William Shakespeare, a „Bárd”, aki immár félévszázada andalít, gondolkodtat, megrendít és provokál – nemcsak a színpadon, nagyvásznon is. Következzék egy tízpontos házi feladat – nemcsak Shakespeare-ből, hanem egyúttal róla is. S persze mirólunk, emberekről.
írta Nikodémus
írta Nikodémus
Különös élmény tíz év távolából újranézni Mel Gibson annak idején nagy felhajtást és még nagyobb bevételt produkáló filmjét. A passió körüli hírverés elcsitulásával immár sokkal tisztábban látszik annak két fontos jellemzője: a tudatos sokkolás szándéka, valamint kifejezetten keresztény, mi több, katolikus mondanivalója.
írta Nikodémus
A hollywoodi filmipar kacskaringós története során talán először volt menő akkoriban a “realizálás” (nem függetlenül az első normálisan végiggondolt és profin kivitelezett munkától), s az álomgyárban (milyen ironikus) boldog-boldogtalan nekiállt “valóságközelivé” tenni projektjeit, jött is a földhöztapadt titkosügynök, képregényhős, fantasy, minden. S itt ez a film, melynek műfaja elvben a legelrugaszkodottabb lehetőségeket kínálja, s mégis, mint Clive Owen zoknija, ragad az egész az anyaföld sarától. Az ember gyermeke úgy vegyíti a rögvalót a csodával, ahogy nagyon kevés film (mondjuk A messzi dél vadjai még). Igen, Alfonso Cuarón nem misztikumot, nem varázslatot vagy mágiát kevert sajátos ízű főzetéhez, hanem csodát.
írta Nikodémus
George Lucas így járt: neve hallatán mindenkinek AZ jut eszébe. Az imádott-gyűlölt Star Wars, mely azon kevés entitás közé tartozik, aminek mentén valóban két részre lehet osztani a Föld nevű bolygó lakosságát. A XX. század kulturális arculatán minden kétséget kizáróan komoly nyomot hagyó franchise (avagy szutyok, legenda, űroperett, mítoszpótlék, filmforradalom – a megfelelő rész behelyettesíthető) atyja mára mindent és mindennek az ellenkezőjét megtette saját szülöttjével, így nem meglepő, hogy az egyszeri filmrajongó fásultan legyint: elég volt már a lézerkardozásból. A bökkenő az, hogy Lucas filmográfiájában nincs is sokkal több darab. Illetve van egy, ami nagyot szólt, s aminek köszönhette, hogy megcsinálhatta űrkalandját: az American Graffiti. Lássuk, van-e élet(mű) a Star Wars-on túl! (lásd még: Expanded Universe)
írta Nikodémus
Kezdhetném Nemeskürty István örökbecsűjével, a nyilvánvaló Jézus Krisztus Szupersztár-allúziókkal vagy a korabeli értelmezések labirintusának felfejtésével, de inkább csak annyit mondok: Szörényi Levente és Bródy János rockoperája, az István, a király immár harminc éve él, lélegzik és állja a sarat – annak ellenére, hogy bizony dobálják fentről és alulról, jobbról és balról. Talán meglepő e kijelentés, hiszen a darab a magyarok egy tekintélyes része számára kitörölhetetlen örökzöld, ám úgy tűnik, épp ez – e veszélyes népszerűség – adta az alkalmat arra, hogy folyton vitatkozzanak rajta értelmiségiek, történészek, színészek és rendezők, politikusok és szponzorok. S lehet, hogy pont ez a titka.
FilmDROID