3

Kiút a kárhozatból? – Legenda / Fekete mise

írta Nikodémus

2015-11-legend-black-mass-1

Egyetlen apró megingás, és mindörökre vesztettél, a lejtőn pedig nincs megállás – súgja szelíden megannyi felettes én hősünk fülébe a görög sorstragédiáktól a legmodernebb karriertörténetekig. A morális banánhéj persze sokkal veszélyesebb, mint a szó szerinti, hisz láthatatlan: elég egy apró kompromisszum, melyet százak követnek, és mire felocsúdnál, már maga a földi kárhozat lángol körülötted. A bűn e kérlelhetetlen természetét járja körül a napjainkban újra divatba jött gengszterfilm-zsáner két legújabb darabja, a Legenda és a Fekete mise rendezője azonban különböző irányokból közelít: egyikük kedélyesen elmaszatolná, másikuk egyetemessé növelné a bűn lealjasító hatalmát.

Olvasd tovább

1

Csúcstámadás – Everest / Mélyütés

írta Nikodémus

2015-11-everest-southpaw-1

Az Everestről korábban itt írt Koimbra.

Hollywood ravasz játékos: nagyon is jól tudja, hogy a bennünk lakó naiv kisgyerek csillapíthatatlanul vágyik felemelkedés-mesékre. Így ha majd az utolsó tévés tehetségkutató díszleteit is elpakolják, a gyöngyvásznon akkor sem fog megkopni a kisember (ön)megváltásának zsánere – amely természetesen tovább fűszerezhető az aktuális trendnek megfelelő műfajelemekkel. Most épp a rögrealizmus és a látványorientáltság varázsitala hódít, melyekből két filmünk, a hazánkban nemrég bemutatott Everest és Mélyütés is jókora kanállal merít, rendezőik azonban szerencsére nem elégedtek meg a lecke puszta felmondásával. Baltasar Kormákur és Antoine Fuqua ugyanis egyaránt a színészválasztástól remélték filmjük sikerét, ám míg előbbi egy egész csapatot mozgat, utóbbi egyetlen középponti hősre fókuszál.

Olvasd tovább

5

Ráközelítés – Az Eichmann Show

írta Nikodémus

2015-11-eichmann-show-1

Bűn- és búfelejtő korunkban szokatlanul divatossá vált a gonosz lehetséges arcait kutatni és bemutatni. Az izgalom persze csak intellektuális, melyet a filmtörténet megannyi krimije pompásan illusztrál: a fő kérdés mindig a „ki és hogyan tette?”, vagyis a gonosz kiléte és módszerei. Sokkal ritkábban kerül elő a „miért?”, mely a technikai részletek agymunkája helyett erkölcsi állásfoglalásra késztetné a nézőt. Noha a kivitelezés trükkjei szintén fontosak maradnak, Az Eichmann Show elsődleges célként mégis a gonosz valamiféle megmutatására vállalkozik.

Olvasd tovább

3

Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni (Me and Earl and the Dying Girl)

earl

Greg szépen kialakította saját kis világát, ahol ő maga tökéletesen elvan. Barátai nincsenek és nem is akar tartozni semmilyen csoportba. Ismerkedni? Minek? Így nem lehet semmilyen probléma. És ugyan milyen gondja van annak, aki kvázi senkinek nem szúr szemet. Mondhatni ő a láthatatlan ember. Még Earl-t sem nevezi haverjának, pedig a szabadidejük nagy részét együtt töltik és rendszeresen forgatnak újra klasszikust. Elkészítették már jó néhány ismert produkció svédelt verzióját, csak úgy, mint Jack Black a Tekerd vissza, haver-ben. Egészen addig nem is történik vele semmi különös, amíg anyja rá nem kényszeríti, hogy látogassa meg a közelben lakó leukémiás Rachelt. Greg rögtön az elején tisztázza, hogy csakis azért van itt, hogy elmondhassa otthon, hogy eleget tett a kérésnek. Szóval a fiú és a lány is a háta középre kívánja a kialakult helyzetet, de idővel mégis megkedvelik egymást. Olvasd tovább

3

Everest

everestposzer

Az Everest meghódítása kemény dió. Ahogy a hírneves Rob Hall (Jason Clarke) expedícióvezető ügyfelei számára olyasmit ajánl, amit egyszerűen képtelenség szavakba önteni és megpróbálja megvalósítani az önjelölt csúcshódítók álmait. De a hegy lábánál még mindenki csak mosolyog azon, hogy a túra kegyetlenül fájdalmas és olykor a sikeres kalandot pár lábujj bánhatja. Az emberi szervezet képtelen elviselni azt a szintet, ahol egy Boeing repked. Egy bizonyos magasság elérése után a test konkrétan haldokolni fog. Tehát: El kell jutni a hegy csúcsára és vissza a biztonságot jelentő táborba, mielőtt a mászó meghal. Mindezt Hall regéli el a film elején néhány sör társaságában az expedíciót megfizető lelkes és vidám közönsége számára. Olvasd tovább

0

A kihalás szélén (Extinction)

extincttionposter

Tudom mire gondolsz! Már megint egy DVD-n érkező olcsó zombifilm. Kell ez nekünk? Csakhogy ezúttal nem arról van szó, hogy pár hét alatt néhány ezer dollárból összedobtak egy horrort. A kihalás szélén esetében a vérszomjas lények a The Walking Dead-hez hasonlóan a háttérbe szorulnak. Persze ők a felelősek azért, hogy az emberiség nagy része elhalálozott, de a film sokkal inkább egy dráma a családról, megbocsátásról és az őrület-józan ész határán való egyensúlyozásról.

Nem tudjuk meg, hogy mi történet igazán. A kezdő képsorokban csupán annyi derül ki, hogy Amerikai területén statárium van érvényben és folyik a lakosság evakuációja. Majd némi zűrzavart követően 9 évet ugrunk előre. Harmony városkájában három túlélő próbál boldogulni. Régóta nem láttak a havas tájon sem élőt, sem holtat. Mindazonáltal továbbra is félelemben élnek és eléggé paranoiásak. Olvasd tovább

1

Üstökön ragad – Comet / The One I Love (2014)

írta Nikodémus

2015-08-comet-the-one-i-love-1

A Cometről korábban itt írt Koimbra.

Földöntúli, lélekrezegtető izgalom és vaksötét, zsibbasztó kétségbeesés – a legtöbb valamirevaló romantikus darab megénekli a szerelem érzelmi skálájának e két szélső pontját, sőt, a mívesebbek egyenesen a két érzés szívszakasztó egyidejűségéről tudósítanak. Nem vitás, paradox dolog ez a szerelem (néhányak egyenesen az őrülettel azonosítják), s az idén bemutatott A szerelem üstököse (Comet) és a The One I Love (magyarul Az, akit szeretek) egyaránt az emberi párkapcsolatok eredendő ellentmondásosságát hangsúlyozza.

Olvasd tovább

0

Játszmák kicsiben – Gemma Bovery / Julie kisasszony (2014)

írta Nikodémus

2015-08-gemma-bovery-julie-kisasszony-1

Ugye ismerjük ezt az embertípust? Mindegy, hogy privát kis szemétdombján vagy hatalmasra nőtt birodalmak tetején trónol, mindegyre saját játszmáit űzi. Hogy kisszerű sakkozása milyen tragikus következményekkel járhat, arra szomorú példa a hazai mozikban még tavasszal bemutatott Gemma Bovery és Julie kisasszony.

Olvasd tovább

5

Maggie

maggie

Általában a zombikór kitörésével gyorsan csökkenni kezd a bolygó lakosságának száma. A túlélők pedig gyanakodva tekintenek minden feléjük kóválygó emberszerű lényre és ha az illető egészséges is, könnyen lehet, hogy furcsa és csúnya gondolatok rohangálnak a fejében. Mindazonáltal a szokásos horrorokon kívül olykor jön egy-két dráma is, ahol esetleg akad gyógymód vagy a fertőzött egyén nem alakul át oly gyorsan. A The Returnedben sem a szép a headshot-okról szólt a sztori, hanem az emberi érzésekről. Ezúttal Arnold Schwarzenegger próbálkozik egy drámaibb zombifilmben. Olvasd tovább

1

Akihez beszél a föld (The Water Diviner)

akihezbeszel

Russell Crowe színészként már bizonyított, sok-sok éve fogad el tanácsokat és utasításokat különböző rendezőktől. Ám úgy döntött, hogy eljött az idő, hogy ő irányíthasson a forgatáson és saját maga dirigáljon, illetve úgy játsszon, ahogy akar. Viszont rögtön darázsfészekbe nyúlt, hiszen a gallipoli vérszivattyú/mészárlás/ütközet miatt még ma is sokan gyűlölettel tekintenek a törökökre. És görög, örmény, illetve asszír népirtás túlélőinek leszármazottai erősen sérelmezték, hogy az elkövetőket inkább áldozatként mutatták be, illetve facebook csoport is létrejött, ami a film bojkottjára szólította fel az embereket. Olvasd tovább

2

Fruitvale Station / Átmeneti állomás (2013)

írta Nikodémus

2015-06-fruitvale-station-short-term-12-1

Vannak folytathatatlan jelenetek. Érzed az előjeleket, végigjártad az érzelmi azonosulás stációit, ám most itt állsz a küszöbön, és tudod, mi következik, de látni már nem akarod. Az itthon csupán a 2014 tavaszi Titanic Filmfesztiválon vetített Fruitvale Station és Átmeneti állomás (Short Term 12) tele van ilyen jelenetekkel, miközben megmutatnak valamit abból a másik Amerikából, amely oly messze van az üres látványfilmektől, s oly nyugtalanítóan közel van hozzánk.

Olvasd tovább

1

Emelkedő zuhanás – ’71 / Megmaradt Alice-nek (2014)

írta Nikodémus

2015-05-71-still-alice-1

Kitüntetett pillanatokban nem csupán szellemi-lelki befogadóképességünk, hanem az általunk tőle elszakíthatatlannak érzékelt idő is kitágul. Sok minden belefér a ’71 és a Megmaradt Alice-nek bő másfél órájába is, és ezúttal nem a szokásos filmes attrakciókra gondolok. Az április közepén lezajlott Titanic Filmfesztivál két bemutatója ugyanis elsősorban lenyűgöző eszköztelenségével tüntet a látványos csinnadrattáktól zajos kortárs kínálatban.

Olvasd tovább