Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni (Me and Earl and the Dying Girl)

Greg szépen kialakította saját kis világát, ahol ő maga tökéletesen elvan. Barátai nincsenek és nem is akar tartozni semmilyen csoportba. Ismerkedni? Minek? Így nem lehet semmilyen probléma. És ugyan milyen gondja van annak, aki kvázi senkinek nem szúr szemet. Mondhatni ő a láthatatlan ember. Még Earl-t sem nevezi haverjának, pedig a szabadidejük nagy részét együtt töltik és rendszeresen forgatnak újra klasszikust. Elkészítették már jó néhány ismert produkció svédelt verzióját, csak úgy, mint Jack Black a Tekerd vissza, haver-ben. Egészen addig nem is történik vele semmi különös, amíg anyja rá nem kényszeríti, hogy látogassa meg a közelben lakó leukémiás Rachelt. Greg rögtön az elején tisztázza, hogy csakis azért van itt, hogy elmondhassa otthon, hogy eleget tett a kérésnek. Szóval a fiú és a lány is a háta középre kívánja a kialakult helyzetet, de idővel mégis megkedvelik egymást.

Nem búskomor darabról van szó, Alfonso Gomez-Rejon a komolyság mellé humort is adagolt. Eléggé ritkán születnek jó filmek, amelyek a rákos-halálos betegség mellett képesek megmosolyogtatni az embert. Seth Rogen a Fifti-Fifti-nél megmutatta, hogy nem csak az alpári poénok vonala mentén tud tevékenykedni, illetve a Csillagainkban a hiba is kiemelkedőnek számított a young adult témakörben.

A történetet Greg meséli, az ő szemszögéből láthatjuk az eseményeket. Önmagát már az elején bemutatja, de a többiekről elég keveset tudunk meg. Így sem Earl-ről, sem a csajról, aki meg fog halni nem tudunk meg túl sokat. Ami pont beleillik a főszereplő világába, hiszen ő sem akarja részletesebben és jobban megismerni senkit. Ő az, aki végül ha nehezen is, de megnyílik és eljut arra a szintre, amit nagyon is próbált elkerülni: többé, már nem lesz láthatatlan. Pont ezt akarta elkerülni egészen életében.

Gomez-Rejon kiválóan bánik színészeivel, a főszereplő triót (Thomas Mann, RJ Cyler, Olivia Cooke) csak dicsérni lehet. A dráma és a humor terén is helyt áll, azonban műve mégis kissé egyenetlen, mivel egyes helyeken unalmassá válik, más jelenetek viszont erősen kiemelkednek. Egyértelműen a film csúcspontjai közé tartozik, amikor a direktor megidézi a régi klasszikusokat. E mellett kifejezetten jót tett a filmnek, hogy sokszor ötletesen veszi fel kamerájával az egyes pillanatokat és a vizuális módszerei is tetszetősek.

Szóval nem a megszokott tinifilmről van szó, kissé máshogy kezeli a romantikát, eltérően, drámai és humoros elemekkel, sajátosan meséli el egy lány és fiú kapcsolatát. 75 %

imdb: 8,0
rottentomatoes: 81 %