0

Eszeveszett mesék (Wild Tales)

eszeveszett

Néha olyan szívesen beolvasnánk a velünk tiszteletlenül viselkedő sofőröknek. Bárcsak lefulladna a járgánya, így legalább megmondhatnánk a magunkat, sőt esetleg kicsit betörnénk a szélvédőjét. Vagy ha mocskos módon elvontatják a verdádat, pedig biztos vagy benn, hogy erre nem lett volna joguk, de ettől függetlenül pimaszul mégis csak le kell szurkolni néhány ezrest, hogy visszakaphasd, nem robbantanád fel boldogan az egész ügyintézési kócerájt a fenébe? Esetleg nem fantáziáltál róla, hogy aki neked bosszúságot okozott, átvert és megcsalt egy helyre tereld, hogy az egész bagázst megbüntethesd, tegyük fel, kinyírhasd?

Dehogynem!! Életünk során sok nehézségen kell átvergődnünk és egyes esetek után, unalmas óráinkban elgondolkodunk rajta, hogy milyen jó lenne ha esetleg revansot tudnánk venni. Ha mondjuk bosszút tudtunk volna állni, esetleg lenne rá mód, hogy meg is tehetnénk. Azonban még ha kínálkozna rá esély, a legtöbb esetben nem teszünk semmit, mert a neveltetésünk nem olyan, esetleg van önkontrollunk és ugye a jogi következményekre is gondolni kell. Olvasd tovább

1

A Spectre újabb előzetese

spectre30Azt hiszem, hogy a James Bond producerei a Skyfall gigasikere láttán eléggé megdöbbentek. Sikerült telibetalálni és a Spectre esetében is hasonlót szeretnének. Sam Mendest vissza tudták hívni, illetve Daniel Craig mellé tehetséges színészeket – Monica Belucci, Lea Seydoux, Christoph Waltz – szerződtettek.

A 007-est egy rejtélyes üzenet Mexico City-be, majd Rómába utazik, ahol találkozik egy közismert bűnöző szépséges özvegyével, Lucia Sciarrával (Belucci) és kiderül, hogy létezik egy gonosz terveket szövögető, Spectre névre hallgató szervezet is.  Bond megpróbálja megtalálni egykori nagy ellenfelének lányát, aki talán válaszokkal szolgálhat, de bérgyilkosok vadásznak rá. Ugyanakkor Londonban a Központi Nemzetbiztonság új fejese (Andrew Scott) megkérdőjelezi Bond tetteit és az MI6 létét. Olvasd tovább

0

Kép a Bridget Jones’s Baby-ből

Úgy tűnt, hogy 2004-ben véget ér a Bridget Jones franchise, de pár év múlva hivatalossá vált, hogy elkészítik a következő részt. Renee Zellweger is kihagyott némi időt a filmszakmában, de három produkcióval is bizonyítani próbál, ezek közül az egyik a Bridget Jones’s Baby lesz. Sharon Maguire áll a kamera mögött, a hivatalos sztorit még nem tették közzé, de a cím valószínűleg sok mindent elárul.

bridgetjonesbaby

0

Gleeson és Irons az Assassin’s Creedben

gleesonAz Assassin’s Creed szereposztásával kapcsolatban eddig sem panaszkodhattunk, de most Michael Fassbender és Marion Cotillard mellé még Brendan Gleeson és Jeremy Irons is leszerződött. Gleeson formálhatja meg a főhős édesapját, Irons pedig Cotillardét. Abszolút elégedettek lehetünk.

Justin Kurzel vezényletével már elindult a forgatás, a népszerű számítógépes játék alapján készülő film jövő év decemberében kerül a mozikba.

0

Swinton és Joon-ho ismét együtt dolgozhat

swintonTilda Swinton a Busan Filmfesztiválon promótálja az A Bigger Splash filmjét. Egyúttal elárulta, hogy hamarosan ismét együtt fog dolgozni a Snowpiercer rendezőjével. „Újabb kalandozásra indulok Bong Joon-hoval. Ő igazi nagymester, csak úgy, mint Luca Guadagnino.” – mondta a színésznő.

A tervezetről még a nyáron esett szó, de a Collider oldalnak is szűkszavúan nyilatkozott, mivel nem volt tisztában azzal, hogy közzétehet-e bármit a részletekkel kapcsolatban, de annyi biztos, hogy 2016-ban indulna a forgatás.

Vajon az Okja projektről van szó? Júniusban a direktor elhintette, hogy éppen egy szörnyfilm előkészületein ügyködik.

0

Yip Man 3 előzetes

yipmanYip Man nagymester az elmúlt évek alatt eléggé nagy népszerűségre tett szert a mozikban. To Yu-Hang, Anthony Chau-Sang Wong és Tony Chiu Wai Leung is eljátszhatja a legendás harcművészt, Donnie Yen pedig 2008-ban testesíthette meg Bruce Lee oktatóját. Yen 2010-ben ismét megformálhatta, idén pedig újra eljátszhatja Yip Man-t. Kijött egy rövidke előzetes is, amelynek nagy része az előző két filmben látott jelenetekből áll. Mike Tyson fontos szerepet kapott, mivel az alkotók igazán kőkemény bunyót akartak bemutatni, úgy gondolták, hogy az egykori ökölvívó és Yen összecsapása rendkívül jó és intenzív harc lesz. Olvasd tovább

2

Lesz animációs Szellemirtók is

szellemirtokA Sony éveken keresztül gondolkodott a harmadik Szellemirtók (Ghostbusters), végül a reboot mellett döntöttek. És itt nem állnak meg, illetve nem szeretnék, ha két film között hosszabb idő eltelne, ezért máris tervezgetik az univerzum kibővítését. A folytatásokon és a spin off produkciókon kívül várható, hogy jön egy animációs film is.

A The Wrap szaklap bennfentes információkra hivatkozva közzétette, hogy a Sony Pictures Animation berkein belül készülhet az alkotás. De előbb még leszerződtetik a megfelelő forgatókönyvírókat. Történet? Most még nem ismert, de ezúttal a kísértetek szemszögéből mesélnék el a sztorit.

2

The Choice előzetes

choiceA romantikus drámák kedvelői jövőre is megkapják az évi Nicholas Sparks adagjukat. Brian Sipe a szerző 2007-ben megjelent Válaszúton (The Choice) regényét adaptálhatta, a rendezői teendőket Ross Katz, az Adult Beginners alkotója látta el. Benjamin Walker, Teresa Palmer, Tom Welling, Tom Wilkinson, Alexandra Daddario és Maggie Grace szerződött le a főbb szerepekre.

A sármos Travis Shaw egészen lazán kezeli az életet és barátnőit is rendszeresen cseréli. Egy nap új szomszédja lesz, Gabby Holland abszolút ellentéte a férfinek. Éppen ezért eleinte nem is kedveli Travist, de hamarosan közelebb kerülnek egymáshoz. Amerikai bemutató: 2016. február 5. Olvasd tovább

0

Vin Diesel Rob Cohent szeretné a Halálos iramban 8 élére

fastandLegutóbb arról számoltunk be a Halálos iramban (Fast & Furious) franchise kapcsán, hogy egyelőre nincs rendezője a következő résznek. Vin Diesel újabb facebook posztjában Rob Cohen nevét említi, állítása szerint Paul Walker nagyon szerette volna, ha az első felvonás direktora visszatérne és legalább egy filmet levezényelhetne. Illetve hozzátette, hogy esetleg ő is beállhatna a kamera mögé.

A Hollywood Reporternél azonban úgy hallották, hogy az Universal biztos, hogy nem megy bele, hogy Diesel beálljon a kamera mögé. A stúdió listáján két név szerepel: Ericson Core és Louis Leterrier. Előbbi volt az operatőre az első Halálos iramban filmnek, illetve egy ideig úgy volt, hogy ő rendezi az xXx folytatását. Decemberben kiderül, hogy mennyire állja meg a helyét egy akciófilm esetében, hiszen érkezik a Holtpont remake. Leterriernek több tapasztalata van az akciók terén, A szállító (Transporter) franchise-ból két filmet is készített, illetve A titánok harca (Clash of the Titans) remake-et is elkészíthette.

5

Elképzelhető, hogy lesz Watchmen sorozat

watchmenA Watchmen filmet Zack Snyder hozta el nekünk, hatalmas marketingkampány előzte meg a bemutatót, ráadásul a Warner és a Fox közötti jogi vita kapcsán is felfigyelhettek az emberek a produkcióra. De a nézői elégedettség és a pozitív kritikák ellenére sem tudott igazán combos eredményt felmutatni a produkció.

Joggal gondolhattuk, hogy egy ideig biztosan nem hallunk újra Watchmen-ről. Azonban Snyder jelenleg azon van, hogy sorozatot készítsen az alapanyagból. A tervek szerint az HBO égisze alatt készülhetne el a széria.

Az csatorna megerősítette, hogy valóban valóban folynak az egyeztetések, de még nagyon a korai szakaszban járnak. Így gyakorlatilag lényegében csak annyi mondható el, hogy gondolkodnak rajta.

Watchmen egy alternatív világban játszódik, az USA történelmében a második világháború után minden fontos eseményében részt vettek a szuperhősök, közülük csak egy rendelkezik különleges képességgel.  A 80-as években a nagyhatalmak a harmadik világháború szélén lavíroznak, Nixon ötödjére is az elnöki szélben ülhet a nagy orrával és a kormány már betiltotta a hősők tevékenységét, többségük fel is hagyott az igazságosztással. Valaki azonban meggyilkolja a Komédiást, Rorschach pedig úgy véli valaki az összes maszkos hőssel le akar számolni, ezért nyomozásba kezd.