Arnaud Desplechin, a Fiatal éveim ( Trois souvenirs de ma jeunesse) és a Karácsonyi történet (Un conte de Noël) rendezője Cannes-ban mutatja be új filmjét. Az Ismael’s Ghostban Mathieu Amalric egy rendezőt alakít, aki éppen hozzálát újabb művéhez. Még mindig nem tudta feldolgozni egykori szerelme halálát, Charlotte úgy 20 éve hunyt el. De azért úgy-ahogy sikerült új életet kezdenie Sylviával. Majd hirtelen a semmiből Charlotte felbukkan és érthetően Ismael kiakad. Marion Cotillard és Charlotte Gainsbourg részese a drámának. Hazai bemutató még nincs. Olvasd tovább
Marion Cotillard
Assassin’s Creed
Ha valaki még nem játszott az Assassin’s Creeddel, a film alapján mit szűrhet le? Az Animus gépezetbe bekerült tesztalany genetikai állománya alapján információkat szerezhetnek arról, hogy egyik őse a múltban miket tett, milyen nehéz helyzetből vágta ki magát. Ennek során kiderülhet, hogy egyes tárgyakat vajon hova rejthettek. Illetve a templomosok és az asszasszinok évszázadok óta nagy ellenfelek, folyamatosan borsot törnek egymás orra alá. Nagyjából ennyi! Olvasd tovább
Szövetségesek (Allied)
Gyorsan bele is vágok a közepébe: A film kifejezetten olyan, mintha a rendező, illetve főszereplők egy régi adósságot törlesztenének, de sajnos nem felénk. Mintha a stúdió vagy valamelyik mindenható producer bejelentkezett Robert Zemeckisnél, Brad Pittnél és Marion Cotillardnál, hogy behajtsa, amiért egyszer valamikor szívességet kértek tőlük.
Max Vatan (Pitt) kanadai tiszt Casablancába érkezik, ahol a francia ellenállás egyik emberével Marianne Beausejour-rel (Cotillard) kell együtt dolgozniuk. Ki kell iktatniuk a német nagykövetet és éppen emiatt hihetően kell előadniuk, hogy boldog házasságban élnek. A kamu szerelem eljátszása közben lassan összemelegednek és a küldetés letudta után össze is házasodnak. Azon kívül, hogy dúl a háború, mi baj lehetne? Márpedig akad, Vatant ugyanis arról tájékoztatják, hogy a gyanú szerint neje tulajdonképpen német kém. Olvasd tovább
Újabb Allied előzetes – Pitt és Cotillard veszélyes küldetése
Robert Zemeckis szerencsére maradt az élőszereplős projekteknél, ezúttal II. világháborús történetet vezényelt le. A forgatókönyvet Steven Knight írta, Brad Pitt és Marion Cotillard lesznek a főszereplők. Jared Harris, Lizzy Caplan és Matthew Goode szintén a fedélzeten vannak.
Kijött az előzetes, azért is érdekes az időzítés, mivel pár órával ezelőtt jelentették be, hogy Pitt és Angelina Jolie elválnak. A Hollywood Reporter a stúdiótól megtudta, hogy eleve úgy tervezték, hogy a This Is Us sorozat alatt fogják leadni az új trailert. Olvasd tovább
Allied előzetes
Robert Zemeckis rendezte a II. világháború alatt játszódó romantikus thrillert. Steven Knight tollából származik a forgatókönyv, az író elmondta, hogy 21 évesen hallotta ezt a valós történetet, amelyből megszületett az Allied. Marion Cotillard és Brad Pitt kémeket alakítanak, akik egymásba szeretnek egy különösen fontos feladat során. Lizzy Caplan, Jared Harris és Matthew Goode szintén játszanak a filmben.
Max Vatan (Pitt) hírszerzési ügynök 1942-ben Észak-Afrikában megismerkedik Marianne Beausejourral (Cotillard), a francia ellenállás katonájával. Együtt vállalnak be veszélyes feladatot az ellenséges vonalak mögött. Meg kell ölniük egy német tisztet. Nagy nyomás nehezedik rájuk, csak egymásra számíthatnak.
Itthon december 1-től válthatunk rá jegyet. Olvasd tovább
Assassin’s Creed előzetes
2011-ben az Ubisoft elhatározta, hogy a közkedvelt Assassin’s Creed játékfranchise-ból filmet szeretne készíteni. Még saját produkciós részlegét is létrehozta, mivel a tervek szerint a további népszerű karaktereket is felküldik a vásznakra.
A Sony-val társultak volna az Assassin’s Creed kapcsán, a főszerepre Michael Fassbender nyerték még. Később a stúdióval való egyeztetések holtpontra jutottak, ezért az Ubisoft úgy döntött, hogy saját maga hozza tető alá a filmet, így legalább mindent a keze ügyében tarthat. Majd az előkészületek során beszállt a New Regency, a Fox pedig a forgalmazást vállalta be.
Michael Lasslie 2013 elején kezdett hozzá a forgatókönyv megírásához, nyáron Scott Frank pofozta ki a történetet. 2014 áprilisában Adam Cooper és Bill Collage végezte el a szkripten a végső simításokat. A rendezői posztra Justin Kurzel állt be, akivel Fassbender a Macbethen is együtt dolgozhatott. Marion Cotillard játszhatja Sophia Rikkint, Alan Rikkin lányát és az Abstrego Industries berkein belül folyó Animus projekt tagját. Michael K. Williams-t Moussa szerepében láthatjuk, a nő egy karibi bérgyilkos leszármazottja és általában vodou mérget használ. Ariane Labed bújhat Maria, a 15. századai bérgyilkos bőrébe. Jeremy Irons lesz Alan Rikkin, az Abstrego Industries fejese, Brendan Gleeson pedig Callum Lynch apját formálhatja meg.
A sztori: Callum Lynch számára világossá válik, hogy ő nem más, mint a 15. századi spanyol mestergyilkos Aguilar leszármazottja. Egy forradalmian új eszköz segítségével átélheti 15. századi őse emlékeit, illetve tudását. Ezek segítségével megpróbál leszámolni napjainkban a Teplomosokkal. Olvasd tovább
Macbeth
Purga, a Horror-Mirror atyja küldte a Macbeth kritikát, köszönet érte.
Figyelem, spoileres.
Meggyőződésem, hogy ez Shakespeare egyik, ha nem a legjobb tragédiája. Egyszerre ötvözi a III. Richard hataloméhes koncepcióját a Hamlet misztikumával. Van benne ármány, árulás, vér és boszorkányság, vagyis minden, ami izgalmassá tehet egy drámát.
A történet – remélhetőleg – ismert: Macbethnek három boszorkány megjósolja, hogy ő lesz Skócia királya, aki ettől a gondolattól megrészegül és hűséges feleségével együtt megölik Duncant, az éppen regnáló skót királyt. Mivel kinevezett utódja eltűnik, így a jövendölés beteljesül, csakhogy a hatalomtól igazi zsarnokká válik és minden korábbi barátját maga ellene fordítja. A befejezés így nem is lehet kétséges.
Gleeson és Irons az Assassin’s Creedben
Az Assassin’s Creed szereposztásával kapcsolatban eddig sem panaszkodhattunk, de most Michael Fassbender és Marion Cotillard mellé még Brendan Gleeson és Jeremy Irons is leszerződött. Gleeson formálhatja meg a főhős édesapját, Irons pedig Cotillardét. Abszolút elégedettek lehetünk.
Justin Kurzel vezényletével már elindult a forgatás, a népszerű számítógépes játék alapján készülő film jövő év decemberében kerül a mozikba.
Újabb Macbeth előzetes
Michael Fassbender ellavíroz a komolyabb, művészi értékkel bíró filmek és a nagyobb költségvetésű, szórakoztató alkotások között. Ezúttal a William Shakespeare adaptációban Macbeth-et alakíthatja, akit eleinte nem érdekel a hatalom, de egyre inkább szeretne fejére tenni a koronát, így megöli a királyt és elfoglalja a trónt. Azonban a hatalmat meg kell tartania és ehhez sokszor kell előhúznia a kardját. Olvasd tovább
Macbeth poszterek
Vikander helyett Labed játszik az Assassin’s Creedben
2016-ban a WarCraft mellett egy másik játék adaptációját is várják a rajongók. Michael Fassbender és Marion Cotillard főszereplésével készül el az Assassin’s Creed, amelyre Alicia Vikandert is meg akarták nyerni. Sajnos Vikander végül kénytelen volt elutasítani a felkérést, mostanság eléggé elfoglalt, így helyére Ariane Labed görög színésznőt szerződtették le. A hölgyet az Alpokban (Alpeis) és A tiltott szobában (The Forbidden Room) láthattátok. Arról nincs információ, hogy kit fog életre kelteni.
Pitt és Cotillard a II. világháborúban
Brad Pitt kétszer járta meg a II. világháborút és harmadjára is visszatér. Ezúttal Robert Zemeckis irányíthat a kamera mögül, a rendező befejezte a Kötéltánc (The Wire) utómunkálatait, ősszel a bemutató kapcsán marketingkörúton vesz részt, majd 2016 elején belevághat az egyelőre cím nélküli dráma forgatásába, amelynek forgatókönyvét Steven Knight szállította le.
A színész mellé Marion Cotillard szerződött le,ügynököket alakítanak, akiket azt a feladatot kapják, hogy utazzanak Casablancára, hogy hidegre tegyék a német nagykövetet. A küldetés során egymásba szeretnek, kimondják a boldogító igent, majd a nőről kiderül, hogy kettős ügynök és összedolgozik a németekkel.