3

Macbeth előzetes

macbethposter2Mennyire lett jó az újabb Shakespeare adaptáció? A Cannes-i Filmfesztiválon a vetítés után 10 percig tapsolták a filmet.

Iain Canning és Emile Sherman producerek A szégyentelen (Shame) után döntötték el, hogy Michael Fassbandert szerződtetik le a főszerepre. Justin Kurzellel pedig A Snowtown-i gyilkosságok (Snowtown) után vették fel a kapcsolatot. Fassbender nemrég egy interjúban megemlítette, hogy Kurzel beleadja szívét-lelkét a munkába és ő élvezettel nézte, ahogy dolgozik. Látszik, hogy tudja, hogy mit csinál és hogy mit is akar. Nem csoda, hogy az Assassin’s Creedet is közösen készítik.

Olvasd tovább

3

Cotillard leszerződött Fassbender mellé az Assassin’s Creedbe

fassbenderAz eddigi hírek alapján lehetett tudni, hogy az Assassin’s Creed film 2016-ban érkezik, de a New Regency abszolút hivatalossá tette, hogy jövő év december 21-én startol el a film. Michael Fassbender egy ideje már a fedélzeten van és továbbra is kitart produkció mellé.

Fassbender legutóbb a Macbeth-en dolgozott és olybá tűnik, hogy eléggé összebarátkozott a rendezővel és Marion Cotillarddal, mivel a kosztümös dráma után velük dolgozhat a kalandfilmen. Justin Kurzel ül a rendezői székben és a színésznő szintén aláírt a produkcióra. Ősszel indul a forgatás.

A Regency-nél egy másik Ubisoft játék mozis verziója is formálódik. A Splinter Cellt Doug Liman vezényelheti le Tom Hardy-val a főszerepben.

0

Két nap, egy éjszaka (2014) / Zárt rendszer (2013)

írta Nikodémus

2015-02-két-nap-zárt-rendszer-1

Nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani – a jól ismert mondás fényében szívszorító korképet rajzol a jelenkori Európa társadalmi-gazdasági viszonyairól a Dardenne-fivérek Két nap, egy éjszaka, valamint Ryszard Bugajski Zárt rendszer című filmje. Hőseik pedig, ha álmodnak is, legfeljebb rémálmot, melyből a mégoly kegyetlen valóságba is megkönnyebbülve térnének vissza.

Olvasd tovább

1

Yves Saint Laurent / Grace – Monaco csillaga

írta Nikodémus

2014-08-ysl-grace-01

Hiába, az utóbbi időben nincs szerencsém az életrajzi filmekkel: valahányszor rászánom magam egyre, keserű csalódás lesz a vége. Hollywood után most Európa jelentkezett egy-egy exkluzívnak szánt darabbal, ám az igazán bosszantó az, hogy teljesen ugyanabba a hibába estek, mint morcogásom korábbi alanyai, A komornyik és a Diana: a vastag csillámpor és a teátrális érzelmek mögött egyszerűen nincs semmi. De tényleg semmi.

Olvasd tovább

3

Két kép a Macbeth-ből

Nem maradunk idén sem William Shakespeare adaptáció nélkül, ezúttal a Macbeth-ból készül mozifilm, amelyben Michael Fassbender játssza a címszereplőt és Marion Cotillard erősíti a drámát. Justin Kurzel, a Snowtown direktora már az utómunkálatoknál jár. Lehet tippelni, hogy mennyi Oscar-díjra jelölik. Legjobb jelmez, díszlet, főszereplő?

 

0

Two Days, One Night előzetes

twodaysA Dardenne fivérek dirigálták a Two Days, One Night drámát, a duó legutóbb a Srác a biciklivel (Le gamin au vélo), előtte a Lorna csendje (Le silence de Lorna) filmeket készítette.

Marion Cotillard alakítja azt a nőt, akinek egy hétvége alatt kell meggyőznie kollégáit, hogy ne vegyék fel bónuszokat, ellenkező esetben kirúgják munkahelyéről. A nő férjét  Fabrizio Rongione  formálja meg, a színész a rendeződuó korábbi filmjeiben is játszott. Franciaországban májusban, Belgiumban és Angliában augusztusban mutatják be.

Olvasd tovább