Néha olyan szívesen beolvasnánk a velünk tiszteletlenül viselkedő sofőröknek. Bárcsak lefulladna a járgánya, így legalább megmondhatnánk a magunkat, sőt esetleg kicsit betörnénk a szélvédőjét. Vagy ha mocskos módon elvontatják a verdádat, pedig biztos vagy benn, hogy erre nem lett volna joguk, de ettől függetlenül pimaszul mégis csak le kell szurkolni néhány ezrest, hogy visszakaphasd, nem robbantanád fel boldogan az egész ügyintézési kócerájt a fenébe? Esetleg nem fantáziáltál róla, hogy aki neked bosszúságot okozott, átvert és megcsalt egy helyre tereld, hogy az egész bagázst megbüntethesd, tegyük fel, kinyírhasd?
Dehogynem!! Életünk során sok nehézségen kell átvergődnünk és egyes esetek után, unalmas óráinkban elgondolkodunk rajta, hogy milyen jó lenne ha esetleg revansot tudnánk venni. Ha mondjuk bosszút tudtunk volna állni, esetleg lenne rá mód, hogy meg is tehetnénk. Azonban még ha kínálkozna rá esély, a legtöbb esetben nem teszünk semmit, mert a neveltetésünk nem olyan, esetleg van önkontrollunk és ugye a jogi következményekre is gondolni kell.
Damien Szifron antológiájában olyan – mondhatni hétköznapi – eseteket mutat be, amelyek megtörténhetnek az átlagemberrel. Csakhogy az egyes szegmensek főszereplői nem csak morgolódnak. A rendező mindehhez kissé bizarr, abszurd humort vegyít a konfliktusokba. Mondanivaló nincs, nem is kell. Lehet, hogy a néző esetleg magára ismerhet az egyik jelenetben vagy esetleg beugorhat számára, hogy ő is ilyesmin fantáziálgatott valamikor.
Röviden, tömören: Bosszúvágy. És ezt teljesen jól esik nézni és még esetleg gonoszul vigyoroghatunk is rajta. Úgy kell neki(k). És a legjobb, hogy a direktor olyan színészeket tudott összeverbuválni, akik nem faarccal játszanak, hanem képesek karaktereiket úgy előadni, hogy látszik, tombolnak bennük az érzelmek. Remek ötleteket vázolnak fel elénk, azonban akad olyan történet, amely túlságosan is semmilyen lett és ez kissé rontja az összképet. 80 %
imdb: 8,2
rottentomatoes: 96 %
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.