13

Fifti-Fifti (50/50)

 

Will Reiser a 20-as éveinek elején tudta meg a lesújtó hírt, hogy rákos, cimborájának, Seth Rogennek úgy mondta el, hogy az éppen a wécén végezte a dolgát. Miután Rogen lehúzta a klotyót támogatásáról biztosította Reisert, mindvégig mellette állt, míg le nem küzdötte a betegséget, persze ehhez egy jó nagy adag humor is kellett. Rogen biztatására írta meg az 50/50 forgatókönyvét, amelybe beleépítette a vele történt nehéz és vidám pillanatokat, történéseket.

Adam Lerner (Joseph Gordon-Levitt) egy rádióállomásnál dolgozik, egészséges életet él, nem iszik és nem dohányzik. Hátfájása miatt vizsgáltatja ki magát, ahol az orvos ködös, zavaros beszédéből csak annyit szűr le, hogy schwannoma neurofibrosarcomája van. A neten tájékozódva kiderül, hogy súlyos, de gyógyítható rákja van, túlélése esélye 50 %. Ez a szám egyes kártya-vagy számítógépes játékok esetében talán szépen csengene, de az élet (ami ugye nem éppen a legjobb játék, de rohadt jó a grafikája) nagy játszmájában már közel sem hangzik felemelően.

A rákkal való küzdelem nehéz téma, könnyen bele is bukhat a rendező, ha nem figyel oda, ha nem érdekli vagy esetleg nincs motiválva kellőképpen. Hangozhat a történet akármilyen szomorúan, ha azt a lehető legunalmasabb módon mesélik el, nem hogy a könnycsatornákat nem nyitják meg, de meg sem próbálkoznak azzal, hogy a nehéz sorsú főhőst megkedveljük. Jonathatna Levine-nek ráadásul némiképp nehezítettek is, hiszen humorosabb képsorokat, momentumokat kellett beleszőni a borongós történetbe. Nem csak drámai fronton, de viccesebb oldal is komoly buktatókat rejteget, könnyen szisszenhet fel a néző karját széttárva, hogy „Ezt mégis hogy gondolták?”. Azonban ezeket az akadályokat is erőlködés nélkül sikerül átugrani, még Patrick Swayze szóba kerülése vagy a „különleges” süti hatása a komor, halálszagot árasztó kórházi folyosón pillanatok után sem rezgett a léc. Ne gondoljon senki arra, hogy hahotázós poénokkal szórták tele a filmet, inkább csak megmosolyogtató, de mindenképpen vidám momentumok ezek.

Kire számíthat Adam a bajban, ki tudja támogatni ezekben a nehéz időkben? Barátnője ugyan először még kitart mellette, de már legelső pillanatban látszik rajta a hezitálás. Jó barátja, aki mindig ott van Adam mellett és nem hagyja, hogy magába zuhanjon. Néha jól jön egy kis fű, rituális képcsonkítás-égetés vagy csajozási tanács. Természetesen édesanyja rögtön fiához költözne, amit Adam elutasít, mondván ott van Alzheimer kórós édesapja, elég ha vele foglalkozik. Mindehhez sikerült korrekt szereplőgárdát összeválogatni. Joseph Gordon-Levitt mostanra nem csak Christopher Nolan egyik kedvence, hanem több millió ember kedvelt színésze, nem hiába (sőt, talán mindenki vele forgatna) Rogen a tőle megszokott, kissé tahó figurát hozza, annyi különbséggel, hogy ezúttal elviselhető és egyáltalán nem zavaró. A kezdő pszichológus szerepére Bryce Dallas Howardot kellett volna tenni és Anna Kendrick lehetett volna a festegető barátnő, Kendrick ugyanis nem az igazi a tananyagot bemagolt pszichiáter szerepében, talán a kissé idegesítő barátnő bőrében jobb lehetett volna. Külön öröm, hogy sikerült megnyerniük Angelica Hustont, aki mostanában nem túl gyakran látni és kiválóan formálta meg aggódó anyát.

A 50/50 ügyesen lavíroz a humoros és drámai jelenetek között, Levine képes volt arra, hogy ne nyomja a néző arcába mikor nevessen vagy épp mikor szomorkodjon. Alapjában véve a rák nem vicces, mégis elérte, hogy az legyen, illetve, hogy Adam ne törjön le, ne essen össze és ne a szomorú ábrázatát kelljen bámulni több, mint másfél órán át. Ott vannak a kemós sorstársak, akik szintén elviccelődnek egymással, de olykor megérzik a Halál közelségét, érintését. A műfajok közötti egyensúlyozás és a „mindenből egy keveset” hozzáállás miatt olyan, mintha nem mertek volna többet markolni, ha egyes jeleneteket, helyzeteket, pillanatokat sokkal hatásosabbá tesznek, ám így is akad egy-két jelenet, ahol az érzékenyebbek papírzsepi után nyúlnak. Nem találják fel a spanyolviaszt, azaz nem rukkolnak elő egy új kúrával-gyógymóddal, egyszerűen csak felemelő, hogy egy átlagember le tudta gyűrni betegségét. Részemről 75 %-ot adnék rá.

imdb: 8,1
rottentomatoes: 93 %

Büdzsé: 8 millió dollár
Amerikai bevétel: 35 millió dollár
Eddigi összbevétel: 39 millió dollár

13 komment

  1. A film szerintem egy kissé túlértékelt. A legnagyobb hibája, hogy kb a 8. percben már diagnosztizálták a rákot, bőven azelőtt, hogy a főszereplőt megismerhette és megkedvelhette volna a néző. Így kicsit az “edd meg a tökfőzeléket, mert afrikában éheznek” alapállásból kell építkeznie, vagyis persze, szar lehet, de mi közöm hozzá?

    Ami a két főhős csaj cseréjét illeti: Anna Kendrickben tényleg van valami, ami engem kimondottan vonz, másokat meg taszít vagy idegesít. Én a “problémás” nőkre bukom (kétszer elváltam már :-)), emiatt nekem sokkal jobban bejött ez a felállás, mintha megcserélték volna.

  2. clsdclsd:
    Mivel ez nem egy letargikus film, én nem éreztem hibának hogy túl korán megismerjül az alapszitut. A srác rákkal való küzdelme alatt derül ki hogy milyen is ő valójában, és hogy mennyie optimistán kezeli a betegségét. Éppen ezért nem magára a betegségre, hanem az erre reagáló hozzátartozókra és ismerősökre tereli a hangsúlyt. Nekem inkább így jött le.
    Problémás nők nélkül meg unalmas lenne az élet. 🙂

  3. @johevi:
    Mielőtt még egyetlen hajszála is kezd kihullani a kemótól????

    Láttam már kemó utáni hajat, az nem ilyen dús, mint neki a képen…
    …úgyhogy én @doggfather: verzóját fogadom el…

  4. @clsdclsd: Kendrick aranyos, de mégis valahogy fura a többi hollywoodi színésznőhöz képest. Arra jutottam, hogy talán a mosolya miatt:) Ő ugyanis nem vigyorog ezer foggal, mint a többi, hanem ilyen egérmosolygása van.
    Egyébként még most se tudom, hogy miért jelölték anno Oscarra, nem értem, no mindegy:)

  5. Oh és köszönöm Mayának, hogy próbált segíteni:)
    A zenéjére egyébként abszolút nem emlékszem, mondjuk a legtöbb filmnél így van, utána nem ugrik be, hogy milyen muzsikát vagy zajokat hallottam alatta.

  6. @Macskahegyi Daniela: @johevi: Mikor elkezdtem a kemót, barátnőmmel én is levágattattam géppel a hajam. Szegény nem nagyon akarta, de nem volt más választása. Aztán amikor kemó alatt egy délután úgy ébredtem, hogy a párnám tele a kihullott sörtékkel, na az odabaszott rendesen. Ekkor jött a borotva.

  7. @koimbra: elhiszem, hogy nem emlékszel a zenére, mert vannak emberek akiket annyira leköt az esemény varázsa a filmnél, hogy nem hallja a zenét, legalábbis nem számít.
    viszont a filmben a zene, tényleg nagyon jó 🙂
    imádtam ezt a filmet, tetszett, ott a helye a legjobbak közt és tudd meg, hogy nélkülem is jóra sikeredett a cikked, jó volt olvasni 🙂

  8. Az írás jó (örülök a drámai vonal erősödésének a blogon :-), a film is megteszi – egyszer mindenképpen. Tulajdonképpen felvonultatja az indie- és feelgood-filmek összes kliséjét, de olyan ügyesen csinálja, hogy nem tudok haragudni rá. JGL jó, ha továbbra is tudatosan választ szerepeket, szép pálya előtt áll. Anna Kendrick pedig az Egek urában nyújtott alakításával nekem már bebizonyította, hogy jó színész.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *