Ed Gass-Donelly, Az utolsó ördögűzés 2 (The Last Exorcism Part II) rendezője írta a horror forgatókönyvét, egyúttal a filmet is levezényelte. Abbie Cornish karaktere amnéziás lesz és természetfeletti dolgokat vél látni. Pszichológusának tanácsára visszalátogat gyerekkori otthonába. Diego Klattenhoff, Justin Long és Dermot Mulroney is játszik a produkcióban. Az előzetes nem túl hosszú. Olvasd tovább
Justin Long
Üstökön ragad – Comet / The One I Love (2014)
írta Nikodémus
A Cometről korábban itt írt Koimbra.
Földöntúli, lélekrezegtető izgalom és vaksötét, zsibbasztó kétségbeesés – a legtöbb valamirevaló romantikus darab megénekli a szerelem érzelmi skálájának e két szélső pontját, sőt, a mívesebbek egyenesen a két érzés szívszakasztó egyidejűségéről tudósítanak. Nem vitás, paradox dolog ez a szerelem (néhányak egyenesen az őrülettel azonosítják), s az idén bemutatott A szerelem üstököse (Comet) és a The One I Love (magyarul Az, akit szeretek) egyaránt az emberi párkapcsolatok eredendő ellentmondásosságát hangsúlyozza.
Röviden: Comet – A szerelem üstököse (Comet)
Ráférne a romantikus műfajra, hogy valaki megreformálja. Hollywood és azon túlmenően a világ rendezői és producerei is ragaszkodnak a jól bevett sémákhoz, ha pedig valaki megpróbálkozik valami mással (á lá Kétéjszakás kaland) a végére sikerül elrontania. Sam Esmail szinte a semmiből jött A szerelem üstökösével, amire nem kellett sokat költenie, nem állt mögötte egy nagyobb stúdió és nem jártak a nyakára a nagymenő producerek, hogy kezére rácsapván átírassák kényük-kedvük szerint a forgatókönyvet.
Dell (Justin Long) és Kimberly (Emmy Rossum) egy eseményen – csillagvizsgálóban meteoresőt nézve – találkoznak és az est alatt még többször összefutnak, elbeszélgetnek. A rendező nem csak erre az éjszakára összpontosít, ide-oda ugrál a történetben, a pár kapcsolatának egyes állomásait mutatja. Olvasd tovább
Tusk
Kevin Smith szereti a vicceket és mi is szeretjük a humorát. Egyúttal nem az a hallgatag típus, aki látott róla egy-két videót megtapasztalhatta, hogy alig bírja befogni a száját. Igazi geek, nem csak írással és rendezéssel foglalkozik, hanem képregényeket is adott ki kezei közül, illetve heti rendszerességgel jelentkezik az SModcast-tel. Az egyik ilyen adásban producer barátjával együtt vesézett ki egy cikket, amelyben egy lakástulajdonos ingyen és bérmentve adott volna ki szobát, ha a bérlő vállalja, hogy rozmárnak öltözik (a . Az egy órás beszélgetés során született meg a Tusk ötlete is, majd Smith a twitterén kérdezte követőit, hogy érdekelné-e őket esetleg a horror. Mivel a többség látni akarta a filmet, így Smith hozzálátott a forgatókönyvhöz, majd beállt a kamera mögé. Amúgy sem áll tőle távol a műfaj, a Red State-tel bizonyította, hogy nem csak a popkultúrális utalásokkal tarkított vígjátékokban van otthon. Olvasd tovább
Comet előzetes
Romantika némi művészfilmes-fantasy beütéssel. Vagy valami ilyesmi. Nem is baj, ha némi színt hoznak az amúgy is egyhangú love story palettára. Sam Esmail írta és rendezte a produkciót, amelyben Emmy Rossum és Justin Long pisloghat szerelmesen egymásra.
Dell (Long) és Kimberly (Rossum) hat éves kapcsolatát mutatják be nem lineárisan, ide-oda ugrálva az időszakokban. Láthatóak lesznek együttlétük boldog és szomorú pillanatai is. Olvasd tovább
Tusk poszter
Tusk előzetes – Kevin Smith és a horror
Kevin Smith leginkább a vígjátékokról ismert, neki köszönhetjük Jay és Néma Bobot, illetve Star Wars és a Gyűrűk ura összehasonlítása nélkül sem lenne teljes életünk. Mindenki meglepődhetett, amikor bejelentette, hogy horrorra adja a fejét, de a Red State-tel sem vallott szégyent, kifejezetten jó lett. A direktor idén újabb horrort szállít le.
Justin Long alakíthatja Wallace-t, aki interjúkat készít különféle emberekkel. Elbeszélget a Michael Parks által játszott öreg matrózzal is, de a látogatás nem úgy végződik, hogy Wallace elképzelte. Haley Joel Osment és Genesis Rodriguez jelenlétére is számíthatunk. Bemutató: szeptember 19.
Ez lesz a Smith által tervezett The True North trilógia első felvonása. Majd jöhet a már bejelentett Yoga Hosers és a Moose Jaws-szal zárul le. A harmadik részt úgy kell elképzelni, mint a Cápát (Jaws) csak jávorszarvassal. Olvasd tovább
Tusk poszter
Kevin Smith cáfolta, hogy írt volna ál-forgatókönyvet a Batman vs Supermenhez. Legalább jutott elég ideje más ötletekre, nem? Idén mutatják be a Tusk horrorját, amiben Justin Long egy újságírót játszik. Úgy gondolja, hogy megtalálta élete sztoriját, amikor találkozik a Michael Parks által megformált kalandorral.
Kevin Smith a Krampuszról forgat horrort
Kevin Smith újabb horrort készít. Nem, nem a Tusk-ról van szó, hanem egy anti-Télapó filmről. Az egyelőre Anti-Clause címen futó filmben Justin Long, Haley Joel Osment, Genesis Rodriguez és természetesen Michael Parks próbálhat meg életben maradni.
A film egy ördög-szerű, több évszázada élő, Krampuszként ismert lényről szólna, amely az alpesi folklórban arról híres, hogy a rossz gyerekeket megeszi. Smith azt mondta, hogy amikor gyerek volt olyan karácsonyi horrorok készültek, amelyben a Télapó egy fejszével aprította az embereket. Ő viszont más témában kezdett gondolkodni, a piros öltözékű, fehér szakállú férfi helyett egy gonosz lény okozhat riadalmat.
“Amerikában azt mondják a gyerekeknek, hogy aki jól viselkedik annak a Mikulás ajándékoz hoz, a rosszak viszont csak szenet kapnak. De más országokban, mint például Németországban, Ausztriában, a bajoroknál és Magyarországon már más a helyzet. Szent Miklós egy valag játékot hoz a jó srácoknak, de a Krampusz üres szákkal érkezik, hogy elvigye a rosszaságokat. Na, én egy ilyen filmet akarnék látni. De ahelyett, hogy kivárnám, inkább megcsinálom.” – mondta Smith
És itt egy concept art is