Akihez beszél a föld (The Water Diviner)

Russell Crowe színészként már bizonyított, sok-sok éve fogad el tanácsokat és utasításokat különböző rendezőktől. Ám úgy döntött, hogy eljött az idő, hogy ő irányíthasson a forgatáson és saját maga dirigáljon, illetve úgy játsszon, ahogy akar. Viszont rögtön darázsfészekbe nyúlt, hiszen a gallipoli vérszivattyú/mészárlás/ütközet miatt még ma is sokan gyűlölettel tekintenek a törökökre. És görög, örmény, illetve asszír népirtás túlélőinek leszármazottai erősen sérelmezték, hogy az elkövetőket inkább áldozatként mutatták be, illetve facebook csoport is létrejött, ami a film bojkottjára szólította fel az embereket.

Kényes téma, valóban, de a történet nem a véres csatározásra összpontosít, az ütközet inkább a cselekmény elindítója, mozgatórugója. Joshua Connor (Crowe) három fiát várta vissza az I. világháborúból, 1919-ben a férfi úgy dönt, hogy maga próbálja megtalálni testüket vagy ami maradt belőlük, hogy hazaszállíthassa és eltemesse őket.

„Miért változtassunk az ütemterven? – kérdezi egy angol alezredes. „Mert ő az egyetlen apa, aki eljött ide és megpróbálja megkeresni fiait.” – feleli a török tiszt. Joshua az intelmek és a tilalmak ellenére is a saját feje után megy és mindenképpen szeretné elérni céljait. A forgatókönyvírók nem kívánták kegyetlen gyilkosként ábrázolni a törököket, akik csak arra várnak, hogy elvágják az ember nyakát. Néhány mondat erejéig ugyan megemlítik, hogy a háború alatt könnyedén végeztek bárkivel, de a békeidőben inkább az emberi oldalukat mutatják, akik nem szívesen emlékeznek vissza a szörnyűségekre, ráadásul megértőbbek Joshuával szemben, mint saját kormányának tisztviselői.

A színész-(újonc) rendező érző, gondolkodó és fáradt embereket mutat be, mindenkinek megvannak a saját elképzelései vagy éppen a parancsai. Nyilván egy gyermekeit gyászoló és kereső apa mindenkiben megpendít valamit (Inkább ne menjen oda vagy Megmutatjuk a területet, ahol a testek lehetnek). Lassabb folyású drámát láthatunk, amiben Crowe képes szimpátiát kelteni és lehet érte szorítani. Nem bízta a véletlenre, hiszen David Hirschfelder (Elisabeth) Oscarra jelölt zeneszerzőt és Andrew Lesnie (Gyűrűk ura) Oscar-díjas operatőrt kérte fel maga mellé, akik tisztességgel tették dolgukat.

Akad néhány jelenet, amely a szándékkal szemben mégsem kellően drámai, de a romantikus szál az, amivel nem bírt igazán Crowe. Olga Kurylenko gyönyörű és visszafogottan játszik, de nem igazán illik a főszereplő mellé és ismerkedésükre, illetve beszélgetéseikre nem sok figyelmet fordítottak. Habár a férfi és a nő megérti egymást, osztoznak egymás fájdalmában, de úgyszólván ezek a pillanatok még véletlenül sem tartoznak a film jobb pillanatai közé.

Crowe-nak sikerült egy korrekt drámát készítenie. Ráfért volna még néhány simítás a filmre, de egyáltalán nem rossz, kezdetnek legalábbis korrekt. És még az Ausztrál Filmintézettől is kapott pár díjat.

imdb: 7,2
rottentomatoes: 63 %