3

Megegyeztek a pereskedő felek, belevágnak a Dungeons and Dragons rebootba

dungeonsanddragonsTalán sokan egyetértenek azzal, hogy a a Dungeons & Dragons filmből többet ki lehetett volna. Sokkal többet. A 2000-ben bemutatott fantasy nem a minőségéről híresült el. 2013-ban a Warner a Sweetpea-vel közösen bejelentette, hogy megcsinálják a rebootot. A hírre a Hasbronál is nagy mozgolódás támadt és nagy lendülettel pereltek el, azt állítva, hogy a játék megfilmesíti jogai már rég náluk vannak, ráadásul betervezték a saját a D & D filmjüket.

Most került fel a pont az i-re, ugyanis a feleknek sikerült meggyezniük egymással és nem várták meg, hogy a bíró döntsön. A Sweetpea, a Hasbro és a Warner közösen készíti el a produkciót. David Leslie Johnson, A titánok haragja (Wrath of the Titans) és a The Conjuring 2 írója dolgozott a forgatókönyvön, rendező még nincs.

2

Jön a PEZ animációs film

A PEZ cukorka Magyarországon is kapható. Többféle ízben vásárolhatóm, nyami, nyami. Illetve van hozzá adagoló is, amelynek a tetején egy Disney vagy valamiféle ismert figura található. Ebből is film lesz, méghozzá animációs! Igen, a PEZ-ből. Pont ezen lepődnénk meg? Dehogy. Cameron Fay írhatja a forgatókönyvet, jelen pillanatban egyéb részletet nem osztottak meg.

pez

0

Újabb előzetes a The Internnek

internSzeptember végén érkezik a The Intern dramedy, amelyben Robert De Niro karaktere 70 évesen gyakornoki állást kap egy online divatoldalnál, amelyet az Anne Hathaway által játszott nő irányít. Nancy Meyers írta és rendezte a filmet, Rene Russo, Linda Lavin, Zack Pearlman és Nat Wolff is látható lesz a PG-13-as produkcióban. Olvasd tovább

1

Víkend előzetes

vikendLengyel Tamás alakítja Istvánt, a tehetős építkezési vállalkozót, Gryllus Dorka pedig az ügyvédjét, Mártát formálja meg, Simon Kornél játssza Lászlót, a nő férjét. Mivel egy fontos ügyet sikerül megnyerni úgy döntenek, hogy Erdélybe utaznak és egy vadászattal ünnepelnek. Azonban nem vad, hanem egy ember kerül a puskacsövük elé és a nyugodalmasnak, vidámnak ígérkező kikapcsolódásból nem lesz semmi. Ráadásul még feltűnik a színen az Árpa Attila által játszott alak is. Szeptember 10-től a mozikban. Talán megint láthatunk egy jó magyar thrillert? Olvasd tovább

0

Elhunyt Sinkó László

1sinkolaszlo

Július 31-én, pénteken elhunyt Sinkó László, a nemzet művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező.

1962-ben végzett a Színművészeti főiskolán, majd a debreceni Csokonai Színházban négy évig együtt játszott bátyjával, Sinkovics Imrével. 1966-1982 között a Nemzeti Színház tagja volt, majd részt vett a budapesti Katona József Színház megalapításában. 1994-től négy évig az Új Színház tagja, majd szabadúszó. 2003-tól haláláig az új Nemzeti Színház társulatához tartozott. Pályafutása során 135 premiere volt, s kétszer rendezett: Halleluja (1995), Nyugállomány (2001). Egyik utolsó interjúja itt olvasható, egy 1988-as portréfilmje itt tekinthető meg.

Ismertebb filmjei és tévéjátékai: Fügefalevél; Princ, a katona; Dorottya; Vivát, Benyovszky; Gyertek el a névnapomra; Hajnali háztetők; Az új földesúr; Honfoglalás; A hídember; Csak szex és más semmi.

Szinkronmunkája szintén feledhetetlen: ő volt Anthony Hopkins, Jack Nicholson, Gene Hackman és Leslie Nielsen magyar hangja, de kölcsönözte orgánumát Grabowskinak a Macskafogóból, valamint – természet-szeretete révén – a Rockenbauer Pál-féle Másfélmillió lépés című legendás turista-sorozatnak is.

Nyugodjék békében.