Játszmák kicsiben – Gemma Bovery / Julie kisasszony (2014)

írta Nikodémus

Ugye ismerjük ezt az embertípust? Mindegy, hogy privát kis szemétdombján vagy hatalmasra nőtt birodalmak tetején trónol, mindegyre saját játszmáit űzi. Hogy kisszerű sakkozása milyen tragikus következményekkel járhat, arra szomorú példa a hazai mozikban még tavasszal bemutatott Gemma Bovery és Julie kisasszony.

Ne számítsunk azonban könnyen megfejthető példázatokra, Anne Fontaine filmje ugyanis nemcsak szereplőivel, nézőjével is gonosz tréfát űz. A normandiai falucskába érkező Gemma Bovery (Gemma Arterton) kihívó viselkedéssel vonja magára Martin (Fabrice Luchini) figyelmét, akinek lassanként mániája lesz, hogy a történések Flaubert híres regényének cselekményét követik. A helyi pék vérszemet kap, és botcsinálta rendezőként beleavatkozik az eseményekbe – először mulatságos, majd tragikus eredménnyel. A napfényes hangulatú, gyönyörűen fényképezett film egyből elkomorul, amint a friss rácsodálkozás hamvassága elillan, hogy hűtlenségnek, féltékenységnek és gyilkos indulatoknak adja át helyét.

Titkos machinációk helyett nyílt játszmák színterévé válik egy kúria cselédkonyhája, ahol Szent Iván éjjelén az úrnő, egy inas és a szakácsné sorsa fonódik össze mindörökre. Az unatkozó Miss Julie (Jessica Chastain) képtelen parancsolni vágyainak, és elcsábítja Kathleen (Samantha Morton) jegyesét, a jóképű inast (Colin Farrell). Ingmar Bergman legendás múzsája, Liv Ullmann elsősorban a visszavonhatatlanság tragikumát érzékelteti akkurátus, ám talán kissé bátortalan Strindberg-adaptációjában. A felszikrázó indulatokat, a rejtett motivációk napvilágra kerülését és a meggyőző szimbolikát átélhetően közvetítik színészeink, a rendező pedig finoman jelzi, mi minden lappang még a háttérben: férfi-nő egyenlőtlenség, társadalmi konvencióknak való kiszolgáltatottság és sötéten kavargó hatalmi ambíciók.

A kor erkölcse mindkét film fináléjában szót kap: míg a kosztümös drámában visszavonhatatlan az ártatlanság elvesztése, a normandiai falu békéje nyugtalanítóan gyorsan helyreáll a drámai végkifejlet után. Ennyit hígultak az idők: az akkori tragikum mostanság groteszk komikumként lepleződik le, a nyughatatlan bábos pedig újabb áldozatot keres magának kisded játszmáihoz. Akárcsak mi, notórius hétköznapi manipulátorok.

(Megjelent: Új Ember, 2015. június)