kritika

2001-ben a CSX 8888 néven elhíresült esetben elszabadult egy hosszú vonatszerelvény, 47 vagont vontatott maga egy mozdony közel két órán keresztül, több, mint százzal robogott, míg végül két bátor vasutasnak sikerült megállítania. Az eset a Reality vagy más hasonló eseteket feldolgozó csatornára kívánkozna, azonban Tony Scott úgy vélte, hogy ebből egy 100 millió dolláros (eredetileg 107 millió volt) produkciót könnyedén össze lehet hozni. Szuperkémek és képregényhősök helyett ezúttal hétköznapi emberekre állnak a középpontban, akiket fűt a hivatástudat és annak ellenére is szeretnék megoldani a hatalmas problémát, hogy a pénzorientált főnökség szemében ők csak kirúgandó személyek.

Frank Barnes (Denzel Washington) veteránnak számít a szakmában, a vasúttársaság alkalmazottja 28 éves tapasztalattal rendelkezik, tudja, hogy milyen kanyarokat mekkora sebességgel lehet bevenni, ismeri a mellékvágányok tényleges hosszát, stb.. Will Gordon (Chris Pine) mondhatni még csak most kezdett, fenekén ott a tojáshéj és rögtön első munkanapján Barnes mellé osztják be és nem igazán csípi, hogy egy protekciós „kölyköt” kell pesztrálnia. Az öreg róka és az zöldfülűben két dolog a közös: családi problémákkal küszködnek és nem igazán szívlelik egymást. Azonban a veszélyes anyagokat szállító száguldó vonat szépen összerázza őket, együtt erednek az elszabadult szerelvény nyomába.

Az Universal nagyon fogták a fejüket, ugyanis ez az év nem kedvezett nekik, közel sem nevezhető jónak bevétel szempontjából, sok buktát szállított a stúdió, amelyek érzékenyen érintették a fejeseket. Mire befutott a Gru talán már le is mondtak arról, hogy hatalmas eredményeket érjenek el vele, a producerek a korrekt bevétel elérése reményében borulhattak térdre, alapjában az Universal stúdiótól nem igazán szokhatták meg az emberek, hogy animációs filmekkel gazdagítsák a mozik kínálatát. Fohászaik kegyesen meghallgatásra találtak, nem csak, hogy szépen termelt a produkció, hanem még szerették is az emberek.

A címszereplő, Gru folyamatosan azon munkálkodik, hogy valami gonosz tevékenységgel felhívja a figyelmet saját magára, célja, hogy ő legyen a bűnözők között a legnagyobb. Eleddig csak kevés figyelmet kiérdemlő lopásokat hajtott végre, ezen túlmenően kiötlött néhány gonosz találmányt is, mint pl. a fagyasztó sugár. Egy nap kiderül, hogy valaki nem kisebb cselekedetet hajtott végre, minthogy lenyúlta a Gízai nagy piramist, ezért Gru fejébe veszi, hogy kis minyon csapata segítségével meglovasítja a Holdat. Tervében nagy szerepet játszik három szeretetre vágyó árva is.

Robert Zemeckis motion-capture őrülete előtt még olyan kiváló szórakoztató filmeket készített, amelyekben elsősorban a történet volt a fontos, látszott rajtuk, hogy a profit valójában másodlagos volt, a cél a szórakoztatni akarás. Ezen alkotásokban a látvány és az effektek is csak a történetet szolgálták, nem úgy, mint manapság, ahol elsősorban az effektekkel próbálják eladni a filmeket, a rendező és a szereplők helyett inkább a számítógépes mágusok nevét kellene kiírni a film elején. A Kapcsolat sci-fiben is inkább a szereplőkre, illetve a történésekre összpontosítanak, illetve arra koncentrálnak, hogy a címet többféleképpen értelmezzük.

Ellie Arroway (Jodie Foster) már gyerekkorában is azon fáradozott, hogy otthoni rádiója segítségével minél messzebb lévő emberekkel tudjon beszélgetni. Hobbija a szenvedélye, hatalmas megszállottjává válik a rádiózásnak, igazi nagy koponya, David Drumlin (Tom Skerrit) kollégája meg is mondja neki, hogy ha nem publikál, nem mutat fel semmi jelentős dolgot, akkor bizony elég hamar ki fogja közösíteni a tudós társadalom és senki nem fog vele szóba állni. Ám Ellie nem hallgat a bölcsnek szánt tanácsra, befektetőket keres, hogy űrteleszkópok körül dolgozhasson, továbbra is hajtja a vágy, hogy idegen lényekkel vegye fel a kapcsolatot. Majd egy nap üzenetet fognak a világűrből.

Todd Phillips (ismét?) visszakanyarodott első filmjéhez, a Cool túrához. Egy bizonyos helyről kell x időn belül eljutni a célállomásig, az út alatt a főszereplők sok problémával szembesülnek, nem telik eseménytelenül a játékidő eleje és vége közti szakasz és a karakterek többször összezörrenek a kilométerek alatt.

Peter Highman (Robert Downey Jr.) kissé feszült, merev, tőmondatokban kommunikáló férfi, aki mindenképpen szeretne ott lenne fia születésénél. Ethan Tremblay/Chase (Zach Galifianakis) ezzel szemben folyamatosan dumáló, lazább figura, akinek leghőbb vágya, hogy színész legyen, ezért tart Hollywoodba. A két férfi útja keresztezi egymást, ami miatt mindkettejüket kitiltják a repülőgépekről. Highman kétségbeesésében elfogadja Trembley ajánlatát, hogy az általa kölcsönzött kocsival tegyék meg a több száz mérföldet, ami nem telik el olyan simán, ahogy várták volna. Egyrészt pár dollárból kell gazdálkodniuk, másrészt többször is kénytelen gépjárművet cserélni.

Frank Moses minden nap pontban reggel hatkor felkel, beveszi a kis piruláit, csinál néhány felülést, püföli a bokszzsákot, megnézi a beérkezett postáját, majd felhív egy bizonyos ügyfélszolgálatot és mindig ugyanazzal az aranyos diszpécsernővel beszélget. A szokásos rutint láthatjuk, általában így telik a napja a jóembernek. Ám egy este maszkos-gépfegyveresek lopakodnak be Moses házába, aki azonban fél kézzel legyűri őket, majd ementálivá vált házát hátrahagyva felkeresi az ügyfélszolgálatost, mielőtt vele is végeznek azok, akik rátörtek. Ezt követően egykori kollégáit is felkutatja, hogy együtt derítsék ki miért akarják kinyírni őket. Oh, Frank Moses egykor a CIA legjobb bérgyilkosa volt és most fogalma sincs, miért zavarták meg nyugdíjas éveit.

Jól tudjuk minden amerikai kultúrtermékből, hogy az Egyesült Államokban nehezebb túlélni a gimit, mint egy bevetést Basrában, főleg ha valaki nem rendelkezik a tökéletest megközelítő fizikai attribútumokkal ha lány, és atlétikai képességekkel, ha fiú. Így ugyanis esélye sincs részt venni a középiskola egyedüli jelentőséggel bíró társadalmi tevékenységében, a népszerűség hajhászásában, ha lány, és a szüzesség elvesztésében, ha fiú. Számtalan film, sorozat és pop dal járta már körül ezt a témát, legemlékezetesebben az első Amerikai pite film, és a Könnyű nőcske tulajdonképpen ezt állítja a fejére: mi történik, amikor egy lány  kerül ugyanebbe a helyzetbe, és a fiúk férfivá válásának eszköze helyett aktív kezdeményezővé válik?

Castelvecchio – a festői kisvárosban mintha megállt volna az idő, távolról úgy tűnik, mint egy középkori falu, éjszakánként pedig semmi nem zavarja az emberek pihenését, az utcák kihaltak, nincsenek randalírozó fiatal vagy üvöltöző részegek. A település környékén csodálatos erdő található, ahol zavartalanul lehet piknikezni. A helyi pap annyira barátságos, hogy még egy italra is meghívja Castelvacchioba látogatókat, ha pedig egyedül érezné magát valaki, hát a helyi kurtizánok örömmel állnak a szolgálatodra. Nem doku-vagy turistafilmmel van dolgunk, sőt Az amerikai még csak nem is vígjáték, hanem thriller. Ám ez sem túlságosan igaz, az alkotók csak ennek szerették volna álcázni művüket, inkább művész-thrillernek kellene nevezni, már ha létezik ilyesmi. Sőt, Az amerikaiban gyakorlatilag csak egy amerikai van igazán, méghozzá George Clooney.

A film elején a főszereplőre hófödte területen lelünk rá, pillanatnyi boldogságát néhány pisztolylövés szakítja félbe, majd lelép a környékről, megbízója aztán a napsütötte Castelvecchioba rendeli, ahol a bérgyilkosra egy „meg se kell húznod a ravaszt” munka vár. Mivel kiválóan ért a fegyverekhez egy megbízható és pontos puskát kell határidőre összeraknia. Emberünk profi, McGyverhez hasonlóan ő is lazán összeeszkábál egy működő cuccot a környéken fellelhető lim-lomból, a helyi autós műhelyben fellelt 4-5 anyagból precízen végre is hajtja feladatát. Az időleges búvóhelye magányos bérgyilkosoknak kiváló arra, hogy itt gyakoroljanak vagy leteszteljék új fegyverüket, a tavacska pedig elnyeli a felesleges töltényeket.

Hosszú csápok nyúlnak a sötét fellegek között suhanó pár személyes repülőgép felé, jajj mi lesz a bajba jutott tinikkel. A fentebb látható plakát nem ígér többet egy szokványos tinihorrornál, amit egy eleddig ismeretlen rendező hozott össze. A kanadai Karee Andrews a Marvel berkein belül készített képregényeket készített és összehozott néhány rövidfilmet, az Altitude azonban már egy másfél órás szösszenet, az akadályt ha nem is csont nélkül, de ügyesen átugrotta.

Öt tini – két lány és három fiú – egy koncertre igyekszik és egy pár személyes géppel vágnak neki a hosszú útnak. A kis társaság hamarosan hatalmas viharba kerül, a látótávolság a zéróval egyenlő, az eddig megbízhatóan működő magasságmérő pedig azt jelzi, hogy 20.000 láb magasságban suhannak, de nem csak a műszerek bolondulnak meg, hanem a géppel is történik „egy kis” műszaki hiba. A fennálló problémák mellett az utastérben is zajlanak a szóváltások, később pedig egy szörny is feltűnik.