9

Terhes társaság (Due Date)

 

Todd Phillips (ismét?) visszakanyarodott első filmjéhez, a Cool túrához. Egy bizonyos helyről kell x időn belül eljutni a célállomásig, az út alatt a főszereplők sok problémával szembesülnek, nem telik eseménytelenül a játékidő eleje és vége közti szakasz és a karakterek többször összezörrenek a kilométerek alatt.

Peter Highman (Robert Downey Jr.) kissé feszült, merev, tőmondatokban kommunikáló férfi, aki mindenképpen szeretne ott lenne fia születésénél. Ethan Tremblay/Chase (Zach Galifianakis) ezzel szemben folyamatosan dumáló, lazább figura, akinek leghőbb vágya, hogy színész legyen, ezért tart Hollywoodba. A két férfi útja keresztezi egymást, ami miatt mindkettejüket kitiltják a repülőgépekről. Highman kétségbeesésében elfogadja Trembley ajánlatát, hogy az általa kölcsönzött kocsival tegyék meg a több száz mérföldet, ami nem telik el olyan simán, ahogy várták volna. Egyrészt pár dollárból kell gazdálkodniuk, másrészt többször is kénytelen gépjárművet cserélni.

Két alapvetően ellentétes beállítottságú ember közös útja során biztosra vehetjük nem csak, hogy egymás idegeire fognak menni, de képzeletben legszívesebben felkockáznák útitársukat és sokszor adnának egy nagy maflást a másiknak. Itt sincs ez másképp, ugyan Tremblay az a fajta, aki lazábban veszi az életet és nem sértődik meg oly könnyedén, ám mogorva társa csak nagy nehézségek árán tudja magában tartani a róla kialakult véleményét. Downey Jr. és Galifianakis között pattognak a szikrák, mondhatni működik köztük a kémia, passzolnak egymás mellé…illetve úgy kellene inkább mondanom, hogy tökéletesen egymás ellentétei és az ebből adódó kellemetlenségek miatt válik a film humorossá. Egyenrangú szerepeket írtak számukra? Sajnos azt kell mondanom, hogy nem. Galifianakis ellopja a show-t kollégája elől, remekül hozza a magát 23 évesnek mondó, de belül még gyereklelkületű férfit, ám Downey Jr.-nak is akadnak kimagasló percei.

Phillips nem bánt szűkösen a poénokkal, két marokkal szórja a humorbombákat, de sokszor nem tudja, hogy hol a határ. Rengeteg jelenet akad, amelyen jól lehet szórakozni, ám helyet kapott a kissé erőltetett, illetve az alpári humor is, ami már közel sem vicces. A sok vidámság közé sikerült beékelni néhány érzelmesebb, komolyabb pillanatokat is, ami elfér a produkcióban, nem tűnik izzadságszagúnak, de mégis olyan érzés, mintha a tervezés korai szakaszaiban még inkább egy drámaibb filmet vízionáltak maguk elé a fejesek. Összességében a Terhes társaság egy kacagtató road-movie, ahol mindig történik valami a főhősökkel, sokáig egy helyen egyszer sem ragadnak le, megfordulnak a mexikói határon és a Grand Canyonnál is. Ám akad egy-két rosszabb pont is, ami miatt nem tudok rá többet adni 70 %-nál.

imdb: 7,2
rottentomatoes: 40 %

Büdzsé: 65 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 33,5 millió dollár

9 komment

  1. Egynek jó volt. Klasszikus semmiképp nem lesz, de ilyen őszi időben felvidítja az embert.

    A jó poénok miatt nézhető újra.

    SPOILER
    egy pillanatra tényleg azt hittem, hogy a Jamie Foxx-é a gyerek. De gondolom, mindenki. 🙂

    Jah, a végén a Két pasi meg egy kicsi nagyon szuperül átjött!

  2. Nagyon megszeretném nézni. Downey miatt amúgy is nézős lenne, de a trailer is tetszett, a kritikák is pozitívak 😀

    Kis apróság: Galifianakis hangja Kálloy volt? Lehet csak miatta nézem meg magyarul, csak azért kérdezem.

  3. Kár. Nem gond, Sherer is jó, üde színfolt volt az Eredetben is. Köszönöm szépen mindkettőtöknek 🙂

  4. Furcsálom az egyik újságnak a kritikáját, miszerint minden jó poénhoz tartozott egy rossz is. Az egész mozi szakadt minden poénon 😀 Ha lesz dvd, tutira beszerzem, mert nagyon jó film volt.

    Off: Kukacoskodtam a szinkronhangokról, hogy az előzetesben Kálloy volt Ethan hangja, de a filmben Scherer lett. Érdekes, hogy a veterán fickónak viszont a Kálloy volt a hangja. Talán csak egy mellék szerepet tudott elválalni elfoglaltságában, vagy a szinkron rendező gondolta úgy, hogy nem elég jó Ethannek? Végülis jó döntés volt, nagyon elégedett voltam Schererrel, jobb volt, mint Kálloy lehetett volna.

    Bocs a hosszúságért 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *