5

Last Night előzetes – Wothingon és Knightley külön töltött estéje

A Last Night-ban egy házaspár külön tölti éjszakáját. A férfinek üzleti ügyben kell elutaznia kolléganőjével, a neje  pedig belefut egykori szerelmébe. Sam Worthingon játssza a férjet, feleségét Jessica Biel szerette volna megformálni, de végül Keira Knightley lett a befutó. Eva Mendes a kolléganőt alakítja és erősen vonzódik Worthington karakteréhez, míg Guillaume Canet Knightleynak csapja a szelet. A produkciót Massy Tadjedin írta és rendezte, eleddig még nem dirigált le egyetlen filmet se, A fiók (The Jacket) forgatókönyvét azonban ő vetette papírra és abban az alkotásban Knightley volt az egyik főszereplő.

5

Box Office: Megaagy az első, Terhes társaság a második

A hétvége győztese a Megaagy lett, második helyet a Terhes társaság kaparintotta meg, míg Tyler Perry új filmje a harmadik pozícióban landolt. Mindhárom alkotás szépen hozott a konyhára és bevétel szempontjából szép jövő állhat előttük.

Észak-amerikai box office

A DreamWorks idén belehúzott, három animációs produkciót is a mozikba küldött, míg a Pixar a Toy Story 3-mal jelentkezett, ám ha az arányokat nézzük, akkor ez utóbbi jönne ki győztesen, mind bevétel, mind minőség szempontjából (414 millió dollár hozott). Az Így neveled a sárkányodat 43,7 millió dollárral indult útnak és 217,5 millióig vitte, amivel felettébb elégedettek voltak a fejesek és berendelték a folytatást. A Shrek 4 70,8 millió dollárral kezdett, ami viszont csalódást keltő eredmény, hiszen az első rész megalapozott a franchise-nak, majd a következő két felvonás már 100 millió feletti hétvégével büszkélkedhetett. A zöld ogre utolsó kalandja végül 238,3 milliót szedett össze, ami a leggyengébb bevétel volt a szériában. A Megaagy 47,6 millió dolláros hétvégét tudhat maga mögött, ami némileg jobb, mint a sárkányos alkotásé és minden esély megvan rá, hogy le is körözze annak bevételét. Ám az imdb-s 6,7-es átlag nem azt mutatja, hogy teljesen mértékben odalennének az animációs filmért, a Rotten Tomatoes-on pedig 67 %-os az átlaga.
A célcsoport a középiskolások, akik kedvelik a robotokat és a épületrombolásokat, ezen kor felett a többiek szenvedni fognak a film végéig. – írja a New York Daily News. Az NYC Movie Guru szerint a Megaagy kacagtató, ötletes, lenyűgöző és őszinte, vidám szórakozás mindenkinek, a kicsiknek és a nagyoknak, a jóknak és a gonoszaknak egyaránt.

0

Willis és 50 Cent a Set Up akciófilmben

A Set Up rablós akciófilmre 50 Cent már leszerződött, jelenleg Bruce Willis-szel tárgyalnak a másik főszereppel kapcsolatban és még Paul Walker is bekerülhet a tervezetbe. Ez lesz az az első film, amely a 200 millió dolláros tőkével rendelkező Cheetah Vision égisze alatt fog készülni.

A forgatókönyvet Mike Grunther írta és a rendezői teendőket is el fogja látni. Az úriember eleddig kaszkadőrként dolgozott, olyan alkotásokban működött közre, mint a Star Trek, a Halálos iram vagy a 24 sorozat. Dolgozott Willisszel is a Die Hard negyedik részében, Walkert pedig a Takersből ismerheti. A történet egy baráti társaságról szól, akik egy gyémántrablás kellős közepén találják magukat, az események azonban véres fordulatot vesznek.

A forgatás kezdete még nem ismert, Willis azonban elég elfoglalt, jelenleg a The Cold Light of Day thriller munkálatain vesz részt, majd a Ten vagy a Looper következik, már mindkét tervezet előkészületeihez hozzáláttak.

2

Bekmambetov lesz a producere két űrben játszódó filmnek

Timur Bekmambetov a Wanted jelentette a belépőt Hollywoodba, íróasztalán csak úgy halmozódik a sok forgatókönyv, legalább fél tucat projekttel hozták összefüggésbe, de nem úgy tűnt, mintha valamelyik is megvalósulna a közeljövőben. Nem is oly rég kiderült, hogy legközelebb nem a Wanted második részéhez lát hozzá, hanem az Abraham Lincoln: Vampire Hunterhez, ám producerként beállt két űrben játszódó tervezet mögé.

Az Apollo 18 produkció iránt nagy volt az érdeklődés, a stúdiók egymást túllicitálva próbálták rátenni a mancsukat, végül a Weinstein Co. jött ki győztesen a “csatából”. A forgatókönyvet Brian Miller körmölte le és Trevor Cawood fogja rendezni a filmet, aki eddig effekteket készített és leginkább a tévé világában ténykedett (pl Csillagkapu, Sötét angyal). Az Apollo 18 úticélja a Hold lett volna, ám a NASA úgy döntött, hogy lefújja az utat, ám a történet szerint nagy titokban csak elindult az űrhajó, majd földet (bocsánat, holdat) érvén idegen lények után kutattak. Máris kitűzték a bemutatót 2011 áprilisára, tehát a készítőknek bele kell húzniuk.

A másik egyelőre cím nélküli projekt is a Fox égisze alatt formálódik és az űrben fog játszódni, az akció-thriller ötlete Alex Litvak és Mike Finch fejében született meg és Bekmambetovot érdekelné a film, de addig nem kötelezné el magát teljes mértékben mellette, míg a forgatókönyvet nem látta.

Már csak az a kérdés, hogy mi van a Dark Moonnal, hisz’ ennek a középpontjában is az Apollo 18 állt és ugyanazzal a sztorival bírt, mint Carwood-féle filmverzió, csak ezt Olatunde Osunsanmi dirigálta volna a Warner berkein belül.

1

Bangkok Knockout előzetes

Úgy gondolom, hogy Panna Rittikrai neve  első és sokadik hallásra sem fog mondani semmit. Ő koreografálta meg az Ong Bak harci jeleneteit, akárcsak a The Boudyguard filmnél. A Bangkok Knockoutot már egymaga dirigálta, alább megnézheted az előzetest és ahogy sejteni lehet leginkább az akciójeleneteket emelik le, lesz itt ütés-rúgás. Remélhetőleg jobban sikerül, mint az Ong Bak 3.

2

Jön a Cowboy Ninja Viking

A Zombieland írói Rhett Reese és Paul Wernick  az Image Comics egyik képregényéből, a Cowboy Ninja Vikingből hoznak össze egy forgatókönyvet. A történet szerint a kormány többszörös személyiségzavaros embereken kísérletezik, annak érdekében, hogy létrehozzák a legjobb kommandósok egységet a terroristák ellen. Ám egy idő után a dolgok rosszra fordulnak a “Tripletnek” nevezett alanyok irányítása kicsúszik a kutatók keze közül, majd megszöknek. A gyilkosok kézre kerítésével a Cowboy Ninja Vikinget bízzák meg, aki továbbra is hűen szolgálja a kormányt.

Az írópáros két forgatókönyvvázlatot is írt a Deadpoollal kapcsolatban, ám egyelőre azt várják, hogy kerítsenek egy rendezőt a projekt élére, akivel egyeztetni tudnánk a további munkát. A film akkor veszi fel a fonalat, mikor még a főhős nem viselt maszkot, láthatjuk, hogy miképp került az X Fegyver programba és hogyan ültetik bele Wolverine lemásolt öngyógyító képességét. A kísérlet után egész teste eltorzult, ezért is kénytelen maszkot hordani.