A zombik sosem mennek ki a divatból, csak jó produkcióval kell előrukkolni. Remek példa erre Frank Darabont új sorozata, a The Walking Dead. A Zon 261 a svédektől érkezik, az előzetes nagy részében négy ember néz szemet egy hordányi élőholttal, a zombik aztán megunják az ácsorgást és nagy sebességre kapcsolva rávetik magukat a célpontjukra. Kinek ugrik be a Left 4 Dead játék?
Day: 2010. november 09.
Még egy előzetes a Tron folytatásának
Bő egy hónap van még hátra a Tron: Örökség bemutatójáig, feltételezhetően ráerősít a marketingre és még néhány “apróságot” fog közzétenni a filmmel kapcsolatban. Jelen esetben most a soron következő előzetest vehetjük szemügyre, ahol Jeff Bridges megfiatalított ábrázata még mindig furának hat.
Uwe Boll műhelyéből: Blubberella és Bloodrayne 3 előzetes
Ha Uwe Boll rákattan valamire, akkor arról nehéz levakarni. Egy ideig játékok filmes adaptációjával foglalkozott, most pedig a nácikat húzta elő a kalapból. Össze is dobott egy produkciót Auschwitzról, a dráma után pedig elkészítette a Blubberella szuperhős-vígjátékot, ahol a főszereplő egy kb. két mázsás hölgyemény és szétrúgja a katonák valagát.
A Bloodrayne 3: The Third Reich előzetesét elnézve nem tartom kizártnak, hogy a mester a filmet együtt forgatta a Blubberellával. A produkció első része ugyan megbukott, de ez a kis apróság nem zavarja Bollt, a történet 1943-ban játszódik, ahol a főhősnő a szövetségesek oldalán próbálja megállítani a náci vámpírokat.
Lafayette – Jesus – True Blood 3 werkfilm
Megkértek minket, hogy a True Blood 3 évadáról tegyünk ki egy werkfilmet,
mi pedig ennek örömmel eleget is teszünk.
Két név: Sookie és Bill. Igen, a True Blood – Inni és élni hagyni című HBO-sorozat két főszereplőjéről, a mások gondolataiban olvasó pincérnőről és a 100-as évei végét taposó vámpírról van szó. Őket már senkinek sem kell bemutatni. De november 23-tól itt a harmadik évad, vadiúj szereplőkkel. A következő videóban egy régi, jól ismert szereplő, Lafayette mutat be egy újoncot, az ápolóként dolgozó Jesust, aki új szereplőként csatlakozik a sorozathoz a harmadik évadban. Ha szívesen megismernéd a többi karaktert is, keresd fel a http://trueblood.hbo.hu/ weboldalt, ahol sok egyéb érdekesség mellett további bemutatkozó videókat is találsz.
A videó után pedig a True Blood második évadáról olvashattok.
Schrader rendezi a The Jesuit filmet
Paul Schrader, az Ördögűző: Dominium (Dominion: Prequel to the Exorcist) és az Ádám feltámadása (Adam Resurrected) jövő év márciusában lát hozzá a The Jesuit bosszúfilmhez, a forgatókönyvet is maga vetette papírra. A főbb szerepekre Willem Dafoe, Michelle Rodriguez, Paz Vega és Manolo Cardona szerződött le.
A filmben egy Neto nevű fickó Texas déli részén sínylődik a börtönben, lehúzza a kiszabott büntetést és magában elhatározza, hogy lezárja a múltat, inkább feleségének és 10 éves fiának szenteli életét. Ám a nejét kegyetlenül megölik, fiát pedig elrabolják, Neto pedig keserű szájízzel veszi tudomásul, hogy álmai szertefoszlottak. A férfiből előtör régi énje és a tettesek nyomába ered. Kár volt felébreszteni az alvó oroszlánt, Neto ugyanis Texas legrettegettebb embere volt, akit úgy ismertek: A Jezsuita.
Schrader két éve vállalta be az Extreme City indiai film ledirigálását, ám ehhez eddig még nem kezdett hozzá. Biztosra vehető, hogy még várhatunk erre egy ideig, mivel a The Jesuit forgatásának a kezdete már közel van.
Új rendezőt keresnek a Dűne projekt élére
Peter Berg egy ideig arra koncentrált, hogy Frank Herbert klasszikus regényéből, a Dűnéből filmet készítsen. Ám Berg végül úgy döntött, hogy átadja a lehetőséget másnak és inkább a Torpedó (Battleship) sci-fi akciót dirigálja le. A Paramount ezt követően Pierre Morelt hozta a fedélzetre, aki lelkesen bele is vetette magát a projektbe, az fejében azonban más elképzelések kavarogtak, mint elődjének, ezt vázolta is a stúdió fejeseinek, akik áldásukat adták arra, hogy Berg addigi munkáját kivágja a kukába, ezen kívül 3D-ben szerette volna elkészíteni a filmet. Azonban Morel is felállt a rendezői székből, inkább a produceri szekcióban foglalt helyet.
A Paramount gőzerővel keresi a megfelelő rendezőt, ugyanis ha tavaszig nem látnak hozzá a forgatáshoz, akkor a jogok kikerülnek a kezeik közül, így az eddigi anyagok is kárba vesznek, a belefeccölt pénzt sem látják viszont. A legutóbbi forgatókönyvet Chase Palmer írta, amit azonban az új direktor biztoan meg fog változtatni a saját szájíze szerint. Ha megvan a rendező, utána már csak színészeket kell toborozni, már csak az a kérdés, hogy ki fog ráérni tavasszal Hollywoodban.
2016-ban látnak hozzá a Trainspotting folytatásához?
A RopeOfSilicon oldalnak alkalma nyílt arra, hogy beszéljen Danny Boyle rendezővel. Szóba került a Trainspotting folytatása, amelyről az elmúlt évek alatt többször is hallani lehetett, Boyle pedig megerősítette, hogy valóban be van tervezve.
“A Trainspotting 2 szerintem meg fog valósulni. De ez csak az én véleményem, szemlátomást sok embert érdekelne. Úgy vélem, hogy a filmhez valamikor biztosan hozzá fogunk látni.” – mondta Boyle. A folytatás 10 évvel az első rész vége után veszi fel a fonalat, de a rendező úgy tervezi, hogy a második felvonás forgatásával 20 évet vár, hogy a színészeken biztosan meglátszódjanak az évek. Tehát elvileg 2016-ban látnának hozzá a klasszikussá vált Trainspotting második részéhez.
6 év áll Boyle rendelkezésére ahhoz, hogy meggyőzze Ewan McGregort, hogy szerződjön le a sequelre. A színész ugyanis nem akarja a remek Trainspottingot tönkrevágni a folytatással. Irvine Welsh már megírta a második részt és ki adták Pornó címmel és McGregornak nem nyerte el a tetszését.
De Niro és Pfeiffer együtt tölti a Szilvesztert
A Warner stúdió joggal remélhette, hogy a Valentin nap (Valentine’s Day) sztárokkal telepakolt romantikus filmje szépen fog termelni a kasszáknál, ezért felkérték Katherine Fugate forgatókönyvírót, hogy írja meg a folytatást, ami Szilveszter napján játszódik. A stúdió azt remélte, hogy már idén decemberben a mozikba küldheti a produkciót, Fuguate igyekezett is, ám a stúdió valószínűleg belátta, hogy ilyen gyorsan nem tudnák összedobni az alkotást, ezért inkább jövőre tették át a bemutatót, a New Year’s Eve romantikus filmet Garry Marshall rendezheti meg.
Lea Michele és Abigail Breslin már a fedélzeten tartózkodott, jelenleg Robert De Niroval és Michelle Pfeifferrel egyeztetnek, valószínűleg láthatjuk Hilary Swanket és számítanak Ashton Kutcherre is. De Niro egy elkeseredett, haldokló fickót formálna meg, Pfeiffer pedig egy fusztrált titkárnőt alakíthatna. Swank a Times Square-en megrendezett szilveszteri ünnepség producerét játszaná, Kutcher karaktere pedig utálná ezt a napot. Egyelőre nem tűnik túl vidámnak, de mivel romantikus-vígjátékról van szó bizonyára a könnyedebbre veszik a hangulatot.
Újabb előzetes a Narnia 3-nak
Michael Apted rendezésében érkezik a következő Narnia film, amelyben a “gyerkőcök” újra visszakerülnek az előző két részben látott világba, ahol Caspian herceg oldalán keresik a régóta eltűnt nemeseket. 3D-ben is látható lesz az alkotás.
És egy szinkronos előzetes