2

Friends With Benefits trailer – Kunis és Timberlake előnyös barátsága

Justin Timberlake eddig nem igazán vált sztárrá a filmvilágban, ám erősen azon van, hogy ez is sikerüljön. A közösségi háló (The Social Network) kritikai és anyagi sikere után a Friends With Benefits vígjátékban fog játszani, jövőre pedig az Andrew Niccol rendezésében készülő Now sci-fiben láthatjuk őt.

A Friends With Benefitsben Mila Kunis alakítja a másik főszereplőt, de még Jenna Elfman, Woody Harrelson Andy Samberg, Richard Jenkins és Patricia Clarkson is jelen lesz, no meg Emma Stone is feltűnik, aki a Könnyű nőcske (Easy A) után ismét együtt dolgozhatott Will Gluck rendezővel.  A filmben Kunis egy  fejvadászt alakít, aki munkaerőt keres cégeknek. Sikerül felhajtania egy szerkesztőt, akivel  kénytelen megosztani  az albérletét, majd megegyeznek, hogy lefekszenek egymással, de komolyabb érzelem nem alakul ki köztük, csak barátok maradnak. Azonban a srác beleszeret a hölgybe, de sajnos a csaj mással jár. Bemutató még távol van, csak júliusban kerül a mozikba.

3

Red

Frank Moses minden nap pontban reggel hatkor felkel, beveszi a kis piruláit, csinál néhány felülést, püföli a bokszzsákot, megnézi a beérkezett postáját, majd felhív egy bizonyos ügyfélszolgálatot és mindig ugyanazzal az aranyos diszpécsernővel beszélget. A szokásos rutint láthatjuk, általában így telik a napja a jóembernek. Ám egy este maszkos-gépfegyveresek lopakodnak be Moses házába, aki azonban fél kézzel legyűri őket, majd ementálivá vált házát hátrahagyva felkeresi az ügyfélszolgálatost, mielőtt vele is végeznek azok, akik rátörtek. Ezt követően egykori kollégáit is felkutatja, hogy együtt derítsék ki miért akarják kinyírni őket. Oh, Frank Moses egykor a CIA legjobb bérgyilkosa volt és most fogalma sincs, miért zavarták meg nyugdíjas éveit.

1

Jeremy Renner lehet Snake Plissken

0jrJó ideje szeretnék már megvalósítani a Menekülés New Yorkból feldolgozását (Escape from New York), Len Wiseman Brett Ratnernek adta át a rendezői széket,  amibe később Breck Eisner csüccsenhetett bele. A szkriptet Allan Loeb írta, ami a stúdiónak teljes mértékben elnyerte a tetszését.

Eisner egy korábbi interjúban elárulta, hogy nagyon szívesen dolgozott együtt Timothy Olyphanttal A tébolyultak (The Crazies) remake-jén és ha rajta múlna, akkor azonnal rábízná Snake Plissken megformálását. A stúdió azonban máshogy gondolkodik, ők Jeremy Rennert szeretnék megnyerni a főszerepre és tettek is egy ajánlatot a mostanában felettébb elfoglalt színésznek. Renner nem siet a válasszal, még nem mondott semmit a fejeseknek. A forgatást 2011 elejére időzítették, ám ekkor Rennernek a Bosszú Angyalai forgatásán kell részt venni, ugyanis Sólyomszemet fogja eljátszani, bár azt nem tudni, hogy a karakter mennyit fog jelen lenni a filmben.

2

Ronal, the Barbarian előzetes – A dánok válasza a Conanra?

Cromra mondom, jövőre nem csak egy barbár fogja aprítani az embereket a mozikban. Conan után érkezik Ronal is, amely nem élőszereplős produkció lesz, hanem animációs alkotás és nem az amerikaiaktól kapjuk, hanem a dánoktól, méghozzá 3D-ben. Thorbjørn Christoffersen és Kresten Vestbjerg Andersen rendezésében készül a Ronal, The Barbarian, az ő nevükhöz fűződik a Terhelt Terkel is. Csöcsök, golyszik és hatalmas izmok, mi kell még?

0

Generation um… poszter

A Generation um… drámában Keanu Reeves áll a középpontban, az ő karakterét, illetve annak két ismerősét követhetjük nyomon, akiknek életét a szex, drogok, a züllés határozzák meg, amelyek már rutinná váltak mindennapjaikban. Bojana Novakovic és Adelaide Clemens játsszák a másik két központi figurát, előbbi A sötétség határán (The Edge of Darkness) thrillerben alakította Mel Gibson lányát, utóbbit pedig a Mad Max 4-ben láthattuk volna (de eltolták a forgatást).

3

Ice Cube útjára indítana egy Piszkos Harry-szerű franchise-t

David O. Russell pár hónapon belül hozzálát az Old St. Louis forgatásához és az Uncharted számítógépes játék filmadaptációja is be van tervezve, de bokros teendői mellé beiktatott még egy elfoglaltságot. Ice Cube-bal közösen indítanának útjára egy franchise-t (már ha az első rész sikeres lesz), ami a New Line égisze alatt készülne.

Cube lesz a főszereplő és egy nyomozót fog életre kelteni. Az készítők R kategóriás filmben gondolkodnak, a 70-es évek krimi-és bosszúfilmjei előtt kívánnak tisztelegni, különösképpen a Piszkos Harry előtt. El tudja valaki képzelni, amint Cube egy pisztolyt tart egy bűnözőre és azt kérdezi, hogy „Tudom mire gondolsz. Hat golyót lőttem ki vagy ötöt? Magam sem tudom, nem számoltam ebben a nagy lövöldözésben….” Ha nem, akkor is meg kell barátkozni a gondolattal.

0

Carpenter lesz a producere a The Hell Within brazil horrornak

0jcJohn Carpenter producerként segíti a The Hell Within horror megvalósulását, a filmet Dennison Ramalho brazíl rendező készíti. A forgatókönyvet Jeff Buhler vetette papírra, aki korábban az Éjféli etetést (Midnight Meat Train) írta. Buhler nem kútfőből, hanem a Ramalho által vázolt sztori alapján dolgozik. A projekt brazil-német koprodukcióban készül, a középpontban egy nő áll, aki azért merészkedik a brazil dzsungel mélyére, hogy megmentsen egy lány. Ám kénytelen rádöbbenni, hogy a csaj csak csali volt. Carpenter éppen ráér, befejezte a The Ward horrort és várja, hogy elkészüljön a Darkchylde forgatókönyve, ezen kívül az LA Gothic tervezetet is megfilmesítené, de ennek munkálatai sem mostanában indulnak.

2

Zookeeper poszter és előzetes

A Zookeperben Kevin James egy állatkertben dolgozik, aki nehéz döntés elé kerül: fel kell mondania, különben elveszíti a barátnőjét. Az állatok azonban nem akarják elveszíteni szeretett gondozójukat és úgy döntenek, hogy segítenek neki, ennek érdekében megszegik azt a szabályt, miszerint nem beszélhetnek emberekkel. Adam Sandler egy majmot, Jon Favreau pedig egy medvének kölcsönzi a hangját, az oroszlán pedig Sylvester Stallone szólaltatja meg.  Frank Coraci, a Távkapcs (Click) rendezője vezényelte le a filmet. A bemutató idén októberre volt kitűzve, ám ezt átpakolták 2011 júliusára.

 

0

Hall Pass trailer – Wilson és Sudeikis kimenője

Owen Wilson és Jason Sudeikis házas embereket játszanak a Farrelly fivérek vígjátékában. A két férfi jó barátságban áll egymással, felettébb megörülnek, mikor feleségeik (Jenna Fischer és Christina Applegate) engedélyt adnak számukra, hogy egy hétvégén azt csináljanak, amit csak akarnak. Ha hazatérnek nem tesznek fel kérdéseket.

A forgatókönyvet Pete Jones & Kevin Barnett vetette papírra, előbbi az Ellopott nyár (Stolen Summer), utóbbi pedig az Agyő, nagy Ő! (The Heartbreak Kid) szkriptjét körmölte le. Alyssa Milano,  Alexandra Daddario, Vanessa Angel és Richard Jenkins is fel fog tűnni a vígjátékban, úgy volt, hogy Amanda Bynes is játszott volna a produkcióban, de a pletykák szerint viselkedése miatt meg kell válni tőle, bár a hivatalos indoklás szerint egyéb elfoglaltságai miatt volt kénytelen elhagyni a fedélzetet. Jövő év február 25-én mutatják be a filmszínházak (Amerikában).

0

No Strings Attached előzetes – Kutcher és Portman romantikázik

Ashton Kutcher legutóbb Katherine Heigllel próbált romantikázni, de közbe némi lövöldözés is beleszólt és az összhatás nem is sikerült túl jóra. A színész ezúttal Natalie Portmannal jön össze, ezúttal nem kerülnek elő fegyverek és a vígjáték mellé egy kis drámai hangulat is társul.

A filmet Ivan Reitman dirigálta, aki utoljára 4 éve tett le utoljára egy alkotást az asztalra, akkor A szuper exnőmet (My Super Ex-Girlfriend) mutatták be tőle a mozik. Amerikában január 21-én mutatják be a művet, amiben Greta Gerwig, Kevin Kline, Ophelia Lovibond, Ben Lawson, Olivia Thirlby, Cary Elwes is látható lesz.

3

Just Go With It előzetes

Adam Sandler jövőre 2 vígjátékkal is jelentkezik, a Jack & Jill előtt érkezik a Just Go With It romantikus-vígjáték. Sandler egy nőcsábászt játszik, aki mindenkinek beadja, hogy házas, de a kapcsolata a nejével már régen megromlott és nagyon szerencsétlenül érzi magát. Azonban találkozik egy nővel, akivel hosszabb távra tervezne, ám a hölgyemény megtalálja a gyűrűt és lelép. Emberünk ezt nem hagyja annyiban, ha már úgyis belemerült a sok hazugságba, hát gyárt még néhányat, felkéri egy ismerősét, hogy játssza el elvált feleségét, így vissza tudja szerezni a nőt.

Sandler mellett Jennifer Aniston játssza a főszerepet, de feltűnik még Nicole Kidman, Adam Sandler, Bailee Madison, Heidi Montag, Brooklyn Decker. Anistont elkerülik a nagyobb bevételek, hát Sandler mellett biztosan rámosolyog a 100 milliós bevétel. A produkciót Dennis Dugan dirigálta, aki más sok filmet dirigált Sandlernek. Érdekes, de Rob Schneider nevét nem találtam a stáblistán, ez meg hogy lehet?