4

Országúti bosszú (The Rover)

írta Nikodémus

2014-09-országúti-bosszú-01

Egy férfi kel át a poros országúton. Léptei elgyötörtek, mozdulataiból mégis valamiféle izgatottság sugárzik. Egy rosszarcú, agyontetovált kisembert követ, aki egy lepukkant lakókocsi felé tart. Snitt, megkezdődik az alkudozás: a férfinak fegyver kell. Mondja a törpe, egyenként 300 dolcsi, és mutat három pisztolyt. A férfi arca meg se rezdül, s közli, annyi pénze nincs. Jön egy kis verbális izmozás néhány tőmondatban, emberünk csak azt ismétli, ennyi pénze nincs. Majd mikor kézbe veszi az egyik fegyvert, hogy kipróbálja, minden előzetes jel nélkül lepuffantja a kisembert. Az agyvelő fröccsen, biznisz letudva. Brutális kezdés.

David Michôd amúgy is mestere a sokkoló nyitányoknak, s bár éppenséggel nem a fent vázolt jelenettel nyit, az Országúti bosszú alaphangját igen gyorsan megadja ez a borzongatóan direkt felütés. Csakúgy, mint félelmetes debütjében, az Animal Kingdomban.

2014-09-országúti-bosszú-02

A két filmben az is közös, hogy erkölcsi integritásuktól végleg megszabadult, ugyanakkor mégis valamiféle sajátos moralitás mentén cselekvő ember-szörnyetegekről szólnak, akiket rendezőnk rendre egy kívülálló naiv, rácsodálkozó tekintetével láttat. Önmagában is veszélyes koktél ez, amihez nem kellene sem gengszerfamília, sem világégés utáni sivatag. De van, ezúttal az utóbbi. S ahogy John Hillcoat öt évvel ezelőtti remeklésében, itt sem tudjuk meg, mi okozta a civilizáció pusztulását, csak a következmények csapnak arcon, de azok keményen. Sivár vidék, szétmálló társadalom, rothadó emberek, “ölni és élni” mentalitás, düledező sorsok.

Mégsem mondhatjuk, hogy Michôd újraforgatta négy évvel ezelőtti elsőfilmjét, már csak azért sem, mert abban több volt az új arc, itt meg van két világsztár, s egyiküktől megszoktuk az átütő alakítást, a másikuktól meg most ízlelgetjük. Igen, bármennyire is meglepő, Robert Pattinson és a minőség egy mondatban való emlegetésének ideje végre eljött.

2014-09-országúti-bosszú-03

A sztori fél mondatban elintézhető: egy férfi (Guy Pearce) épp egy csehóban iddogál, amikor ellopják a kocsiját. Az üldözés közben belebotlik egy ütőkártyába: az egyik tolvaj sebesült és kissé retardált öccsébe (Robert Pattinson), aki tudja, merre kell a rablók után eredni. Michôd a neo-western és a road-movie műfaji elemeivel játszadozik, de annyira szikár és groteszk ez az egész utazás, hogy tulajdonképpen befelé mutat: antihőseinek lelkébe, akikre még ez a jelző is hízelgő. Mert – ahogy mondtam – valójában ember-szörnyetegek, amiben nem a következmény, hanem az ok az igazán borzalmas. De míg idáig eljutunk, megcsodálhatjuk a gondosan komponált, mégsem magamutogató képeket, a csodás fényképezést, és elmerülhetünk az eszméletlenül jól adagolt atmoszférában.

2014-09-országúti-bosszú-04

Kellenek is ezek a narratívát csendben támogató mankók, mert szereplőinket amúgy nehéz megszeretni: múltjuk elszállt, motivációik szegényesek, és jellemfejlődésük is alig észlelhető. Nem csoda: itt már nincsenek célok, nincsenek távlatok és nincsenek jellemek sem. Csupán széttöredezett lélekkérgek vegetálnak a civilizáció szemétdombján. Őket már nem hatja meg a szenvedés ígérete vagy a képükbe vigyorgó halál büdös lehelete: rég túl vannak mindenfajta büntetésen. Egyvalaki kivételével: ő pedig amúgy is bűne büntetésének elmaradásán rendül meg. Mi pedig a katarzist csiholó katarzis-hiányon.

4 komment

  1. Pattinson ebben a filmben fantasztikus. Kb. a legemlékezetesebb karakter. Én már régebben is emlegettem, hogy nem csak az Alkonyat-filmek alapján kéne mérni a tehetségét. Szerintem jó volt a Vizet az elefántnak idomárjaként, de nagyon jó volt az Emlékezz rám!-ban is. Amúgy ugyanez igaz Kristenre is, ha nem a Twilightot nézzük.

    Hogy a filmről is essen szó: ha az ember megszokja a komótos tempót az első 15 percben, utána egy cseppet sem lesz zavaró a film lassúsága. Az utolsó 20 perc kiváló, a befejezés meg filmtörténelem.

    • Pattinson érdekes, azt hiszem, erősen rendezőfüggő a játékának minősége. Az Alkonyatokban és a Bel Ami-ban rettenetes, itt kitűnő. Ugyanez az érzésem Kristen Stewartnál is: Az Into the Wild-ban jó volt, a Runawaysben is, de ezektől eltekintve nem nagyon sikerült kikeverednie az Alkonyat-kelepcéből.

  2. Nem igazán szeretem, amikor valamelyik szereplő megy-megy előre, nem szól semmit. Pl. tegyük fel, hogy valaki az ötödikről leslattyog a földszintre és ezt mutatja a kamera végig. Ez a film pedig jócskán meg van pakolva az efféle jelenetekkel. Emlékszem, hogy A pankrátornál azt tudtam mondani, hogy ki vagyok békülve ezzel. Itt viszont nekem rontja az élményt. Hiába ragad meg a hangulat, sokszor kizökkentem. Pearce egyébként kiváló, ahogy érzelemmentesen halad előre és lepuffantja az embereket. De van benne érzelem, nagyon is és a film végén ez ki is derül. Azt mondom ha hosszú snitteket meg tudták volna rövidíteni akkor nálam az filmje lenne. Így viszont csak kb 70 %

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


+ 1 = négy