3

Animal Kingdom – A rettegés birodalma (2010)

írta Nikodémus

Ez a film kőkemény. Nem a benne szereplő macsók vagy feszes akciók miatt (ilyesmit úgysem sokat látunk), hanem könyörtelensége okán. Olyan szinten lemezteleníti szereplőit, hogy már szinte fáj a nézőnek, amit lát. Az Animal Kingdom-ot ezért kell megnézni – a betevő fájdalom-adagért.

Már a kezdőjelenet is elsősorban lelkileg sokkoló, és ahogy haladunk előre a nem túl mozgalmas, ám annál pontosabban adagolt cselekményben, gyorsan kiderül, nem egy szokványos gengsztertörténettel van dolgunk. Pedig itt van minden és mindenki, aki számít: hálózatát irányító, kedves, ám kegyetlen, s ezúttal nőnemű keresztapa (Jacki Weaver), az ipart dörzsölten űző nagymenők (akik persze igen gyorsan berezelnek, ha az életükről van szó), lepusztult utcák, fakó képek, korrupt rendőrök, valamint egy zöldfülű srác (James Frecheville), aki épp most igyekszik beilleszkedni ebbe az öntörvényű világba. A film azonban nem a külsőségekre – a nagy szállítmányokra, a leszámolásokra vagy a féktelen partikra – koncentrál, hanem megmutatja, mi játszódik le a bűnözést életmódszerűen folytatók lelkében. Mert van olyan nekik, ne legyen kétségünk. Ez pedig nekünk rosszabb, mert túl könnyű azt gondolni, hogy lélek-nélküli gyilkológépek, s így semmi közünk hozzájuk. Ó nem, nem ússzuk meg az alászállást. A nyomasztó hangulat minden grammja precízen ki van számítva, melynek következtében még bűnfilmektől is szokatlan súllyal telepszik ránk az őrületbe hajszoló bizonytalanság. A család tagjai közül erre ki-ki különbözőképpen reagál: van, aki bosszút esküszik, van, aki fülét-farkát behúzva menekül, van, aki csak áll és csendben vár a végzetére. Későkamasz hősünk pedig – mint egy riadt kismadár – rémülten tekintget a frissen kapott család iránti hűség és a finoman közeledő rendőr (Guy Pearce) kínálta megszabadulás serpenyője felé. Választania kell, ám az biztos, hogy megváltást nem nyerhet. A földi kárhozat ugyanis itt és most kezdődik, az ördög meg ott bujkál mindenkiben.

2011-11-Animal-Kingdom-3

Mindegy, drogok, fegyverek vagy prostik – csak a lelked számít. Ha így döntesz, vállalnod kell a következményeket: nem elég, hogy felperzsel benned mindent, ott belül, valahol nagyon mélyen mindvégig szűkölsz is közben. Ez a vonyítás jajdul ki ebből a kegyetlen filmből. A rendező David Michôd nevét pedig jegyezzük meg jól.

3 komment

  1. Nagyon jól indított, de valami zavart benne és a végén rá is jöttem, a főszereplő. Érdekes módon az összes szereplő teljesen totálisan jól van megírva, de a központban álló srác elég sokszor csak néz maga elé, már már szefósnak tűnik. Gondolkodtam, hogy adjak-e 80 %-ot, végül csak 75 -ot nyomnék rá, mert még kissé vontatott is volt egy-két helyen. Ennek ellenére ajánlom mindenkinek, érdemes megnézni.

    Lassan megértem, hogy miért szerepelnek csak drámák az év végi toplistákban a művészfilmeseknél. Ez az év elég gyenge volt szórakoztatófilmek terén, ha ez így megy, akkor még egy év és tényleg csak drámákat fogok lesni:)

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


× nyolc = 40