Jesus Orellana animációs cyberpunk sci-fi rövidfilmje a posztapokaliptikus jövőben játszódik, ahol az élet megszűnt létezni. A Kernel projekt egyik “terméke” lép működésbe, a Rose cyborg megpróbálja helyreállítani a Föld ökoszisztémáját, ehhez régebben eltett növényi mintákat használ fel. Orellana egyébként tervezi a mozifilmváltozatot, amely elvileg nem animációs lesz.
Kate Beckinsale füstölgő pisztolyokkal – a bosszú visszatért… bár kicsit drágábban. Az első három rész költségvetését sikerült 50 millió alatt tartani (az első még csak 22 millió dollárba került), addig a negyedik már 65 millió dollárt emésztett fel. Elég bátor húzás, mivel az Underworld a mozikban nem az a kasszarobbantó franchise.
Múlt hónapban látott napvilágot a S.O.S. szerelem folytatásának az előzetese, most pedig a 3D-s második rész posztereit szemrevételezhetitek. Sas Tamás rendezése december 15-én kerül a mozikba. Sas a Presszóval és a Kalózokkal vált ismertté a 90-es évek végén, akkor még inkább kedvelték műveit, mint utálták, tavaly a Szélcsenddel és a Szinglik éjszakájával nem sok dicséretet gyűjtött be. Reménykedjünk, meg így is kellene már egy új magyar vígjáték, az utóbbi időben volt ilyesmi?
November 17-ével kezdődően négy héten keresztül kalózkodás elleni akció indul a budapesti mozikban, amelynek célja: megakadályozni, hogy a filmekről jogosulatlan kép-, illetve hangfelvétel készüljön.
Az illegális másolatok elleni harc talán egyetlen módja a mozitermek folyamatos felügyelete az előadások ideje alatt, hiszen ma már akár egy mobiltelefonnal is készíthető kiváló minőségű felvétel.
Erre az ellenőrző feladatra vállalkozik jó néhány járőr – a moziüzemeltetők és a filmforgalmazók megbízásából. Ők a Filmlovagok: járják a mozikat, beülnek az előadásokra, és kiszűrik az illegális felvételek készítőit.
Az akciót a Filmforgalmazók Egyesülete és a Mozisok Országos Szövetsége együtt szervezi, a lovagok a ProArt – Szövetség a Szerző Jogokért egyesület segítségével készülnek a feladatra.
Bruce Willisnek egymás után két DVD-s projektben is sikerült belecsusszannia, a Setup még érthető is, de a Catch .44 szereposztása láttán nem gondolná az ember, hogy a mozikat elkerülve rögtön a tékákban landol. Azaz december 9-én New Yorkban egy-két filmszínházban leadják, de mivel december 20-án már jön is a DVD látható, hogy a forgalmazó nem bízik a sikerben…és egyáltalán nem olyan rafinált, csavaros, mint ahogy az előzetes akarja beállítani.
Mellesleg elég régóta tervezgetik a produkciót, egy bizonyos ponton Burt Reynolds játszhatta volna Willis karakterét és Maggie Grace, Sarah Roemer, Lauren German, Kate Mara, Lizzy Caplan fordult meg a film környékén. Végül Malin Akerman, Deborah Ann Woll és Nikki Reed szerződhetett le. A három hölgyet azzal a feladattal bízzák meg, hogy nyúljanak le egy drogszállítmányt, ám a dolog nem megy olyan könnyen, mint ahogy az elsőre látszott és még néhány átverésre is számítani lehet.
Aaron Harvey dirigálta a filmet, Harvey eddig egyetlen alkotást vezényelhetett le, nem valószínű, hogy a The Evil Woods horrorról túl sokan hallottak volna.
Brett Ratner lemondása után Eddie Murphy is lelépett, így az Akadémiának mihamarabb újabb producert és házigazdát kellett találnia. Nem kellett sokat keresniük, Brian Grazer elfogadta a felkérést. Grazer volt a producere a Hogyan lopjuk felhőkarcolót (Tower Heist) filmnek, aminek éppen Ratner volt a rendezője. Pár órával később bejelentették, hogy Billy Crystal helyettesítheti Murphyt, a színész mondhatni veteránnak számít, eddig nyolcszor lehetett a show házigazdája.
“Azért vállaltam el a felkérést, hogy az a fiatal hölgy a gyógyszertárban ne kérdezgesse a nevemet folyton, mikor beállítok receptekkel a kezemben.” – viccelődött twitterén Crystal.
Tom Sherak az Akadémia elnöke legendás komikusnak és Oscar ikonnak nevezte Crystalt, hozzátette, hogy nagyon örül annak, hogy a színész visszatér az Oscar színpadára.
Az Universal égisze alatt készülhet el Dave Berry és Alan Zweibel regényének, a Lunaticsnak a filmverziója. Steve Carell játszhatja el az egyik főszerepet, most még nem tudni, hogy ki a legesélyesebb a másik fő karakter megformálására.
Barry Pulitzer-díjas szerző, több, mint 20 éven keresztül szerkesztette a The Miami Herald humorrovatát, több paródiát és poéndús regényt vetett papírra. Zweibel Emmy-díjas író, többek között a Saturday Night Live és a Late Show with David Letterman tévésorozatok berkein belül dolgozhatott.
Carell játszhatja Philip Horkmant, aki kisállatkereskedést vezet, hétvégente gyerekeknek tart fociedzést. Alaposan összeszólalkozik egy másik focikedvelő fickóval, nézeteltérésük durván elfajul, ami hatalmas félreértésekhez vezet, majd kénytelenek együtt menekülni, miközben katonák, terroristák, rendőrök és medvék üldözik őket.
Roland Emmerich az Anonymus után visszakanyarodik a megaköltségvetésű látványfilmek térfelére, következő filmje elvileg a Singularity lesz. A 175 millió dolláros projekt forgatókönyve nincs valami jó állapotban, ezért az előkészületeket leállították és Ray Kurzwell jövőkutatót és feltalálót kérték fel, hogy rázza gatyába a történetet. Az eredeti elképzelés szerint 2012 márciusában kezdődhetett volna a forgatás és 2013 májusában került volna a mozikba az alkotás. A stúdió azt reméli, hogy a munkálatok kezdetének tolódása nem lesz kihatással a májusi bemutatóra.
Felröppent, hogy az Anonymus csalódást keltő eredménye (3 millió dollár) született meg a döntés, de ezt mindkét fél cáfolta. Szóval Emmerich tényleg törődni kezdett a forgatókönyvvel?
A cselekmény a jövőben játszódik, egy nanotechnológia szakértő sérült fiát úgy menti meg, hogy nanorobotokat juttat testébe, aminek következtében a srác nagyobb erőre tesz szert. Erre fel is figyel egy cég és mindent megtesz annak érdekében, hogy elkapják apát és fiát.
Tegnap futott be az előzetes, ma a posztert is láthatjátok. Háttérben a természet által benőtt építmények, szereplőink egy nagy sárkánygyík (vagy ilyesmi) elől menekülnek, de nem biztos, hogy ez az útirány biztonságos, hatalmas tojásokon keresztül rohannak keresztül.
Kathryn Bigelow eleve egy Oszama Bin Laden-es filmet szeretett volna elkészíteni, de mikor kiderült, hogy a világ egyik legkeresettebb emberét lelőtték a forgatókönyvet gyorsan átírták. Hivatalosan Jason Clarke, a sajnálatos módon rövid ideig élt The Chicago Code sorozat főszereplője szerződhetett le a filmre. Clarke az egyik kommandóst fogja megformálni, akit Bin Laden elfogására küldenek. Korábban Joel Edgerton neve merült fel a Kill Bin Laden projekt kapcsolatban, azonban őt már nem emlegetik.
Tom Hardy, Jennifer Ehle, Guy Pearce, Idris Elba, Rooney Mara és Nina Arianda játszhatnák a többi fontosabb karaktert, egyelőre még nem írtak alá, de erre jó eséllyel hamarosan sor kerülhet. A forgatás 2012 elején venné kezdetét és ha minden jól megy akár az év végén mozikba is küldhetik.
Jason Statham azt csinálja amihez ért: szétver mindenkit. A Safe akciófilmben pedig van elég ellenfél, betörendő koponya. Karaktere (hát mi más lenne) egy ex-kommandós, éppen egy metrómegállóban üldögél, amikor észreveszi, hogy talán szüksége lehet rá. Az egész new york-i alvilág egyetlen kislány nyomában lohol, aki fontos számok tudója. Azzal, hogy Statham szárnyai alá veszi a lányt eléri, hogy a triádok, az orosz maffia és a korrupt zsaruk is egy emberként üldözzék őt.
A forgatókönyvet írta és a filmet rendezte Boaz Yakin. Az úriember korábban olyan alkotások szkriptjén dolgozott, mint a Perzsia hercege: Az idő homokja (Prince of Persia: The Sands of Time) vagy a Dirty Dancing – Piszkos tánc 2. (Dirty Dancing – Piszkos tánc 2. Dirty Dancing: Havana Nights). Rendezőként az Emlékezz a titánokra (Remember the Titans) és a Nagydumás kiscsajok (Uptown Girls) filmeket szállította le.