1

Röviden: Arena, Flypaper, The Woman

Arena: Emberek millió kedvelik azokat a sportágakat (is), ahol a szorítóban / ketrecben / porondon egymást csépeli, üti vágja a két fél. Nem számít újdonságnak, hogy egyes producerek, írók gondolataiban felmerült: „Mi lenne, ha véresebb sportot mutatnának be, esetleg az izgalmas műsor ne csak nevében hangozzon túlélőjátéknak?” Az Arena nem az első produkció, amelyben a sok vérre és több erőszakra éhes közönség némi pénzért cserébe széles vigyorral nézheti, ahogyan a „játékosok” apró darabokra cincálják egymást. „A” kategóriás alkotás a témában kevés akadt, de a B kategórián belül bátran nevezhető igényesebbnek a Halálfutam és talán még A halálraítélt is nevezhető közepesnek. Az Arena mintha a Deadliest Warrior sorozatot vette alapul, ahol a készítők a történelem legnagyobb, legismertebb katonáit küldték egymás ellen, hogy lássuk, ki nyerte volna a csatákat. Ebben különféle fegyverrel felvértezett felek küzdenek meg egymással, a cél a túlélés, miközben az illegális játékokat közvetítő Logan (Samuel L. Jackson) alaposan megszedi magát. A kivitelezés minden szinten borzalmas, a véres küzdelmek nélkülöznek bármiféle fantáziát, abszolút nem látványos és ehhez még társul a színészek borzalmas játéka. Kellan Lutz lenne az Arenába bekerülő új hús, szurkolni még csak véletlenül sem lehet neki, Katia Winter meg alig várja, hogy ledobhassa a ruháját magáról, ha már színészkedni nem tud. Samuel L. Jackson pedig úgy formálja meg karakterét, mintha most kezdte volna a szakmát (esetleg pont ezt kérték tőle?), egyszerűen félelmetes, hogy mennyire lejjebb adta.. A Vámpírnaplók kedvelői sem örülhetnek, Nina Dobrev úgy két perc után kilép a képből. A rendezői teendőket ellátó John Loop remélhetőleg visszamenekül oda ahonnét jött, a speciális effektek farigcsálásához.

flypaperFlypaper: Légypapír. Milyen papír vonzza leginkább az embereket? A jó kis ropogós bankjegyek… amiből rengeteg van különféle bankokban, a sok pénz pedig képes összesodorni néhány érdekes embert egy helyre. Tripp (Patrick Dempsey) aprópénzváltása után rohanna a gyógyszertárba, hogy megvegye a szükséges gyógyszereit, ám fegyveres alakok bukkannak fel, egyszerre két csapat is. Egy bank – két rablóbanda: az egyik profi, a másik teljesen amatőr. Tripp pirulái híján nem tud megmaradni a fenekén, hiperaktivitása és pörgő gondolatai során több érdekességre is felfigyel vagy rájön és ezt szépen meg is osztja fogvatartóival és túsztársaival. Felüti a fejét a bizalmatlanság, mindenki gyanúsan méregeti egymást. Ugyan a játékidő mindvégig a bank épületében játszódik, mégis elég nagy a jövés-menés, nem ragadunk le sokáig egyetlen helyszínen vagy szobában. A film nem veszi komolyan magát, szórakoztató és humoros, az íróknak ezen felül sikerült belepakolniuk egy megoldandó rejtélyt, kiderül, hogy nem csupán a pénzre megy ki a játék, valami más áll a háttérben. Dempsey szimpatikusan játssza a túlságosan is aktív túszt, tethezálló karaktert játszhatott el. A többiek inkább csak asszisztálnak neki, ugyan akad egy-két érdekesebb figura, de vagy keveset van jelen vagy feldobja a talpát. Sajnos a szórakozásba alaposa belerondít a két redneck rabló, rájuk sajnos kevés figyelmet fordítottak írás közben, a duó ugyanis felettébb idegesítő és ez a film élvezetéből is levon. 60 %-ot megérdemel.

0womanThe Woman: Jack Ketchum mesterin tudja bemutatni az emberi természet negatív oldalát, a gonoszságot. Elég csak a Redre vagy éppen a Girl Next Doorra gondolni. A horror-drámában egy ügyvéd a vadonban figyelmes lesz egy nőre, aki láthatóan egész életét a természetben élte le. A férfi hazacipeli magával és kikötözi azzal a céllal, hogy civilizált embert neveljen belőle. De kinek mit jelenet a civilizált szó? És a családfő szótárában vajon mi állhat ezen szó alatt? Már az elején sejthető, hogy Chris Cleek (Sean Bridgers) birtoka körül valami nem stimmel. A lánya folyamatosan szomorú, sírós arccal közlekedik, a háziasszony is csak csendben tesz-vesz, láthatóan súlyos teher nyomja a vállát. Érezhető, hogy Cleek nem éppen példás férj és családapa, Bridgers fizimiskája pedig tökéletes arra, hogy némi idő elteltével rühelljük. Ezzel elvileg kellőképpen el lehet érni, hogy a néző beleélje magát a filmbe, azonban a rendező ezt mégsem éri el. Ugyan vannak válogatott borzalmak és kiderül, hogy ebben a világban a férfiak az igazán gonoszak. Hiába a jó színészgárda, hiába lehet gyűlölni a civilizálni szándékozó „jóembert” mégsem köt le igazán a film, nem jön el a várva várt döbbenet, szörnyülködés vagy öröm a legvégén. 50 %-ot adnék csak rá.

8

Titanic 3D poszter

Jön az egykori sikerfilmek 3D-s konvertált változatának a hulláma. Az Oroszlánkirály 3D több, mint 90 millió dollárral fejelte meg az amúgy is tekintélyes bevételét, ráadásul ezt követően újra ki lehet adni DVD-n. George Lucas is javában konvertálgatja a Star Warst és a 3D-s őrületet elindító James Cameron is érkezik egy alkotással, 2012-ben újra elsüllyed a Titanic. A rendező nno alaposan túllépte a költségvetést, végül filmje 1,8 milliárd dollárt fialt, amelyet azóta senkinek nem sikerült megközelítenie, csak magának Cameronnak, az Avatar jött, látott és új csúcsot állított be.

0

Képek a Butterből

Jim Field Smith, a Túl jó nő a csajom (She’s Out of My League) rendezője készíthette a Butter vígjátékot, amelyben Ty Burell egy vajszobrász bajnokot alakít, feleségét Jennifer Garner játssza. Adoptált kislányukat Yara Shahidi formálja meg, kiderül, hogy neki is nagy tehetsége van a vajszobrászat terén, tehetségét kamatoztathatja az évente megrendezésre kerülő versenyben. Olivia Wilde prostiként tündökölhet, Hugh Jackman egy autókereskedő lesz és Ashley Greene, Alicia Silverstone tűnik még fel a produkcióban.

11

Nem sietős a Bioshock

Gore Verbinski próbálta megvalósítani a Bioshock mozifilmet, azonban nem sikerült a stúdióval megegyezni a költségvetésben. A népszerű játék filmadaptációja legalább 150 millió dollárt emésztett volna fel és a korhatár besorolás is vita tárgyát képezte. A tervezet jelenleg parkolópályán várja, hogy valaki ismét megpróbáljon kezdeni vele valamit.

Ken Levine, az Irrational Games egyik fejese az Indistry Gamesnek adott interjúban elárulta, hogy a projekt továbbra sincs elfelejtve, még mindig nem került le a napirendről. “Nem éget minket a vágy, hogy mindenáron elkészüljön a mozifilm. Számunkra és a Take-Two számára leginkább az a fontos, hogy a:) a rajongók megkapják azt, amit szeretnének és b:) valami játékkal összhangban lévőt mutassunk be azok számára, akik nem ismerik a Bioshockot, így ez egyben egy jó reklám is lehetne.” – mondta Levine, majd hozzátette, hogy természetesen vannak különbségek a filmek és játékok között, de a filmnek ugyanabból az alapanyagnak kell építkeznie, mint a már bemutatott világ vagy történet. Mindenesetre nem lesz nagy probléma, ha nem tudják megcsinálni a filmet.

0

Joon-hoo tavasszal kezd hozzá a Le Transperceneige képregényfilmnek

Bong Joon-hoo, A gazdatest (Gwoemul) rendezője utoljára két éve tette le az asztalra a Madeo krimit, azóta nem forgatott újabb alkotást. Úgy volt, hogy a Le Transperceneige francia posztapokaliptikus témájú képregényt fogja vászonra vinni, ám erre még várhatunk, ugyanis a rendező időközben egy másik képregényre vetett szemet.

A Snow Piercer előkészületei javában folynak, a forgatás Prágában indulhat márciusban. Song Kang-ho szerződött le a főszerepre, a színész és a rendező nem először dolgozik együtt, korábban A gazdaest és A halál jele (Salinui chueok) alkotásoknál egyesítették erejüket.

Egy vonaton játszódik a cselekmény, a szerelvénynek nincs úticélja, csupán folyamatosan halad előre a hófödte világban. Hatalmas háború pusztított a Földön, az utolsó túlélők ezen a vonaton utaznak, világvége ide vagy oda a társadalmi ellentétek még mindig erősen jelen vannak.

0

UIP hírlevél

0uip

Két hónapig szendvicsen élt Banderas

            Nagyjából húsz éve nem eszik szendvicset Antonio Banderas, és ennek megvan az oka. Amikor 31 évesen Amerikába ment, hogy A mambó királyait leforgassa, szinte egy kukkot nem beszélt angolul, ezért nem tudott ételt rendelni, kénytelen volt a sarki csemege kínálatából táplálkozni. – A forgatás előtt beiratkoztam a Berlitzbe, és napi nyolc órát angolul tanultam, de ettől még jó darabig nem mertem a napi élethelyzetekben megszólalni – meséli az 51 éves sztár. – Étterembe sem mentem, nem akartam az étlapon mutogatni, és a szállodában a szobaszervizzel sem mertem kommunikálni. Volt viszont egy csemegebolt abban az utcában, ahol a hotel is állt, és kiszúrtam egy Rodriguez nevű eladót, aki mexikói bevándorló volt. Hozzá jártam dumálni, és azokat a szendvicseket ettem, amiket náluk lehetett kapni. Nagyon finomak voltak, és elég nagy volt a választék, de két hónapon keresztül csak azt kajáltam, úgyhogy ma rá se tudok nézni.

            Banderas azóta olyan jól megtanult angolul, hogy csak a hangjával el tud adni egy filmet, hiszen ő szólaltatja meg Csizmást, a kandúrt az azonos című animációs filmben. Az erős spanyol akcentus nem probléma, mert a macsek kasztíliai vagy hasonló származású. A film egyébként már 156 millió dolláros összbevételnél tart, és becslések szerint végül elérheti majd a háromnegyed milliárd dolláros álomhatárt, mint a Shrek-sorozat részei, amelyekből a macskahős vétetett.

            (Puss in Boots – hazai bemutató: 2011. december 1.)

0

Felicity Jones leszerződött Warren Beatty következő filmjébe

Elég nehezen jön össze Warren Beatty régóta tervezgetett filmje Howard Hughes-ról. A Paramount kihátrált a projekt mögül, a New Regency viszont továbbra is kitart és próbálják összeszedni a szükséges költségvetést, Beatty pedig hozzálátott a szereplőválogatáshoz. Korábban úgy hírlett, hogy Rooney Mara került legközelebb ahhoz, hogy aláírja a szerződést. Azonban most kiderült, hogy Felicity Jones játszhatja el azt a fiatal lányt, aki először Hughes sofőrével jön össze, később pedig beleszeret barátja főnökébe.

Beatty írta a forgatókönyvet és ő rendezné a filmet, sőt a címszereplőt is megformálná. Jones 28 éves, Beatty pedig 74, vajon ez a románc miképp fog festeni a vásznakon úgy, hogy ne háborodjon fel pár tucat ember és szervezet? Andrew Garfield, Justin Timberlake és Alden Ehrenreich neve merült fel a sofőr szerepére, Jack Nicholson, Anette Bening, Owen Wilson, Alec Baldwin is szóba került a mellékkarakterek megformálására. Bizonyára akkor lendül be igazán a projekt, ha összeáll a büdzsé és Beatty látja, hogy mikor kezdhetné el a forgatást.

1

David Yates rendezi az Alan Turing filmet?

Október első felében derült ki, hogy a Warnernek irtózatosan tetszett a Graham Moore által papírra vetett Alan Turing matematikusról szóló forgatókönyv és a stúdió fejesei mihamarabb szeretnék beizzítani a forgatást. Ron Howard érdeklődését fejezte ki a projekt iránt, de mivel eléggé elfoglalt a Warner inkább David Yatest próbálja beleültetni a rendezői székbe. A legutóbbi Harry Potter filmek direktorának az asztalán ugyan van már néhány tervezet (pl. a Doctor Who mozifilm), de ezek egyike sincs még olyan állapotban, hogy hozzá lehessen kezdeni a munkálatokhoz, így talán Yates is beadja a derekát. Az The Imitation Game címre keresztelt filmben Leonardo DiCaprio lehetne a főszereplő, legalábbis most így fest a helyzet.

Alan Mathison Turing brit matematikus, a modern számítógéptudomány egyik atyja. Nagy hatással volt az algoritmus és a számítógépes adatfeldolgozás hivatalos koncepciójának kidolgozására az általa feltalált Turing-gép. Szabályba foglalta a ma már széles körben elfogadott Church–Turing-tézist, ami alapján tudniillik minden más számítási modell és más gyakorlati számítási modell azonos a Turing-géppel vagy annak egy részegységével. A II. világháború alatt sikeres erőfeszítéseket tett a német rejtjelkódok feltörésére. A háború után az egyik legkorábbi digitális számítógépen dolgozott, és később közreadott egy provokatív írást, a gondolatébresztő „Tudnak a gépek gondolkodni?” címűt. (wikipedia)

0

David Gordon Green rendezheti a Q-t

0qA Columbia vetette szemet a Q című regényére, felvették Evan Manderyvel a kapcsolatot és hamarosan rátehetik a kezüket a megfilmesítési jogokra. David Gordon Green veszi kezelésbe a projektet, a forgatókönyvet maga írja, majd a rendezői teendőket is ellátja.

A történet szerint egy fickót meglátogatja jövőbeli énje, arra figyelmezteti, hogy még véletlenül se házasodjon össze, szakítson menyasszonyával, mondja le a betervezett esküvőt. A férfi eleget tesz az utasításnak, bár rettenetesen bánja tettét és soha nem tudja kiverni a fejéből, hogy elhagyta szerelmét. A jövőbeli alak újra és újra felbukkan és folyamatosan tanácsokkal látja el.

Green az  Ananász expressz (Pineapple Express) vígjátékkal vált igazán ismertté, majd a füves vonalat követve elkészítette a Király! (Your Highness) fantasyt, majd még idén A bébisintérrel jelentkezik (The Sitter).

24

Érdekességek: filmes fegyverek

Az alábbi cikkben a filmekben látott fegyverekről ejtünk szót. Egy akciófilmet mi is tenne igazán akció dússá, ha nem a benne látott harcok, amiket rendszerint valamilyen fegyverrel vívnak? Golyózápor, robbanások, kézitusa, fegyverarzenál, vagy ellenkezőleg csupán két egymással farkasszemet néző hatlövetű, a pattanásig feszült helyzetben. Többször is megesett, hogy egy-egy film kedvéért új típust készítettek az adott modellből, vagy változtattak rajta, hogy egyedi legyen. Az is előfordult, hogy néhány fegyveralkatrészt felhasználva készítettek teljesen új koncepciót. Hollywood mindig is trükközött, s tette ezt sok esetben akkor is, mikor hasonló külsejű fegyverekkel helyettesítettek más fegyvereket. Tehát hol az eredetit, hol replikát, hol egyszerűen csak játékfegyvert használ az álomgyár. Hogy átfogóbb képet adjunk e harcászati eszközök filmekben betöltött szerepéről, készítettünk egy leírást. A filmvilág fegyvereinek érdekességeit szedtük össze szubjektív módon.

poszt_kép3.jpg