11

Pénzcsináló (Moneyball)

írta Nikodémus

2011-12-pénzcsináló-plakát

A film, ami azért készült el, hogy Brad Pitt végre megkaphassa régen várt és jól megérdemelt Oscarját – bár ezt a mondatot már három éve, a Benjamin Button különös élete bemutatójának környékén is sokan elsütötték, a dolog akkor nem jött be. Most itt az újabb versenyző – meglátjuk, lesz-e királycsináló a Pénzcsináló.

Minden adott a sikerhez: a film gyakorlatilag A segítség  férfi-párdarabja. Igaz történet alapján készült, egy szigorú szabályokkal működő, zárt világba csöppenünk, melynek hőse belülről igyekszik radikális újítását bevezetni és végigvinni. A konfliktus garantált, ám lefolyása nem hisztis, inkább csendben őrlődő karakterekkel, visszafogottan felizzó pillanatokkal szegélyezett – hiszen férfiemberek között vagyunk egy férfisportban. Amely Amerika egyik nemzeti szimbóluma, a baseball. Billy Beane – a végül befutott pályánál szebb reményű egykori játékos – menedzserként próbálja évről évre megoldani a helyzetet, hogy gondosan kinevelt legjobbjait elszipkázzák a gazdag klubok. Miután kispénzű csapatként sokadszor kapnak ki a New York Yankees-től, megelégeli a dolgot, ám egy tárgyaláson felfigyel egy csöndes, köpcös figurára, Peter Brandre (Jonah Hill). A Yale-en közgazdaságot tanult srác egészen különös elmélettel áll elő: tisztán statiszikai alapon térképezi fel a liga játékosállományát, s az alulértékelt játékosokat megvételre, a túlértékelteket pedig eladásra javasolja. Billy azonnal leszerződteti, szembekerülve a csapat edzőjével és játékos-megfigyelőivel.

A segítségnél kevésbé hatásvadász, apró történetszálakra koncentráló cselekmény sava-borsa a kitűnő – arányos és pontos – forgatókönyv és az életközeli párbeszédek – Aaron Sorkin A közösségi háló  után ismét remek munkát végzett. S meglepő, de Brad Pitt úgy alakít nagyot a főhős szerepében, hogy visszafogottan, finom gesztusokkal épít jellemet, miközben teret hagy kollégáinak is (Philip Seymour Hoffman, Robin Wright és Jonah Hill – ő nagy szerencsénkre csak akkor beszél, ha kérdezik). Az igazi drámai csúcspontok nélküli film sajátos világa tehát beszippant, ritmusa nem hagy szabadulni, még ha tudjuk is, sokszor látott helyzeteket kapunk.

A Pénzcsináló alapszituációját és annak kibontását figyelve mindjárt három dolgon is eltűnődhet a néző: a baseball európai sportnéző számára érthetetlen sikeréről Amerikában, a sport mibenlétéről, illetve az azt körülvevő közegről. Mi veszik el a sportból, ha viszonyai közé beengedjük a pénzt, mi több, azt tesszük meg a siker szinte egyedüli fokmérőjének? A globális gazdasági gépezetként működő profi sportban létezik-e még őszinteség, klubhűség, hazaszeretet? Lehet-e egy labdával játszott csapatjátékot egészen egyszerű, szinte motorikus alapelemekre szétbontani, s ez alapján leírni, sőt, a játékosállomány és a taktika kialakításakor vezérkritériummá tenni? A futballkedvelőnek óhatatlanul eszébe jut az európai topfutball és a magyar foci irdatlan különbsége, amikor azt látja, ahogy az öltözők környékén megőszült játékos-megfigyelő saját vélt intuíciójára alapozva kritizálja Billyék új módszereit; s azon is elgondolkodik, hogy ha a közvetítésekben számtalan reklámmal megszakított, első látásra nagyon kevés improvizatív elemmel tarkított (rosszmájúbbak szerint egyenesen unalmas) baseball láthatóan alkalmas alanya a matematizálásnak, akkor az Európában legalább akkora őrületet kiváltó futball fellegvárainak boszorkánykonyháiban hogy is megy ez.

Sikerül-e a nagy kísérlet? A film helyett az élet ad választ: ma már a ’moneyball’-nak nevezett módszert használja minden csapat a ligában. Ahogy arra is, hogy Brad Pittet szólítják-e majd a 2012-es Oscar-gálán. Én odaadnám neki – de inkább Az élet fájáért.

imdb: 7,9
rottentomatoes: 95 %

Büdzsé: 50 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 74 millió dollár
Eddigi összbevétel: 103 millió dollár

11 komment

  1. Az a baj ezzel a kritikával, hogy amellett hogy nem fogalmaz meg önálló véleményt, nem mond többet a film sztorijánál (akkor még ajánlónak el is menne).

    “A Pénzcsináló alapszituációját és annak kibontását figyelve mindjárt három dolgon is eltűnődhet a néző:”
    Nah ennél a résznél vált nyilvánvalóvá, hogy nem vagy tisztában sajnos azzal, mit akartak a történet írói elmondani a történettel. Az, amit te hiszel, az nem más, mint az alapfelállás.
    A történet okkal ér véget úgy, ahogy.

    És remélem, mikor felteszed a “Sikerül-e a nagy kísérlet?” kérdést, akkor nem arra célzol, hogy abban látod beteljesülni a történetet, hogy a módszert azóta mindenhol átvették.
    De ez ismét csak azt igazolja, hogy számodra ez egy sportfilm volt, amiben van dráma.

    Lehet csak én éreztem így, de a film végére az az érzésem volt, maga a baseball nem is volt igazán fontos ebben történetben…

  2. daniM: ott a pont, egyetértek. hiányzik a végítélet. nekem bejött, ma néztem meg moziban, visszafogott kis film volt, jókor jó helyeken vágtak, egyszerűen elkapott az egész. ragozhatnám mi tetszett benne, de ezekkel úgy is tisztában van azzal aki látta, szóval én repítek neki egy 9/10-et.

  3. Osztom a véleményed. A baseball köré épített, s ahhoz szorosan kapcsolódó történet hihetetlenül jól fel van építve. A baseballról szól, és mégse. Billy vállalkozása ésszerű, és merész, viszont többről van szó csapatépítési tematikánál. Pökhendi viselkedése (alapvető konfliktusforrás; már-már tiszteletlenség az idősek iránt) tovább rontja, hogy támogassák forradalmi ötletét, de végül is az a két ember, aki számít mellette áll, s ez amire épít. A nagyszabású terve mögött, ott lapul a saját belső vágyódása, amely végtelenül egyszerű. Ennek megvalósítása miatt a folyamatos vívódás megértése kissé nehezen jön át, úgy éreztem, hogy teljesen elzárkózik. Talán ezzel magyarázható az aktuális állapota.
    A “pénz szaga van mindennek” élettapasztalat taglalását nem erőltetik amiért külön köszönet, ahogy Billy jellemfejlődésének szinten tartásáért is.
    Brad Pitt újra megmutatta, remélem ezt másik is el fogják ismerni.

  4. Emlékezetes film volt, főleg a vége tetszett, amikor már tényleg átment teljesen drámába az egész és semmi köze nem volt egy sportfilmhez, jóvolt, h a tetőpontnál tényleg lehetett izgulni, nem csak a csapatért és Pitt is szép alakítást nyújtott, de ezt enélkül a borzalmas plasztikai műtét nélkül is megtehette volna, mert borzalmas amit műveltek az arcával, remélem visszakapjuk a jellegzetes alakját, mert szinte felismerhetetlen volt. Szval jó volt az alakítása, de Oscar-t azért énis inkább Az élet fájáért adnék neki, mert ott tényleg teljesen átadta a karaktert félelmetes volt, h mennyire lehetett egyszerre utálni, sajnálni és szeretni is.

  5. @daniM: A véleményem ott van az írásban a filmről. Azt ne várd, hogy pontozzak vagy százalékozzak, nem tettem eddig sem és nem is fogom.

    “Nah ennél a résznél vált nyilvánvalóvá, hogy nem vagy tisztában sajnos azzal, mit akartak a történet írói elmondani a történettel.”

    Szerinted mit? Kíváncsi vagyok, komolyan.

    Hogy sportfilm lenne, emlékezetem szerint nem írtam le – nem is tekintem igazán annak a Moneyballt, de az alkotók sem, ez nyilvánvaló.

  6. @ForgerON: “A nagyszabású terve mögött, ott lapul a saját belső vágyódása, amely végtelenül egyszerű. Ennek megvalósítása miatt a folyamatos vívódás megértése kissé nehezen jön át, úgy éreztem, hogy teljesen elzárkózik. Talán ezzel magyarázható az aktuális állapota.”

    Szándékosan nem lőttem le ezt a szálát a filmnek (csak utaltam rá), mert többek között ez adja a film sava-borsát.

    Jók a meglátásaid, egyetértek veled.

  7. @nikodémus: Nem fogom tudni leírni, hogy ezt, meg ezt akarta Sorkin papa mondani, csak utalni tudok rá.

    Mikor én felálltam a film végén, az utolsó jelenet ott visszhangzott a fejemben.
    (Amikor megnézik a felvételt a játékosról, aki elüti a labdát, becsúszik, és görcsösen kapaszkodik a home plate-nek nevezett kőizébe, miközben nyomhatná a home run-t.)
    Aztán ezt értelmezze mindenki úgy, ahogy akarja. Valamint nekem Pitt karakterének célja sem volt olyan egészen papírformaszerűen egyértelmű.

    Ezzel nem mondtam túl sokat, de ez van. Számomra ez a két dolog szolgáltatta azt az érzést, hogy még utána is velem maradt a film.

  8. @nikodémus: Köszi!
    Tervezem, hogy a közeljövőben megtekintem újra, érdekel néhány részlet. Felidézve a látottakat az tetszett még igazán, ahogy csapat szervezése történt. Mint egy sakk játszma, előretervezés, rizikó, és ellenreakció. A két játékos pedig Billy és Art. Csak utóbbi nem volt tisztában, hogy mit is játszik.

  9. Igazából nekem nem jött be annyira,mint sokaknak. Brad Pitt tényleg jól hozta a szerepét,de semmi nagy kihívása nem is volt ebben a szerepben. Sport-dráma teljesen mértékben,de inkább drámának tekintenék rá,főleg a film vége felé. Semmi többet nem nyújtott,mint egy jó történettel megáldott dráma.Sőt hiányoltam belőle az erős karaktereket,akik belevittek volna a hosszú párbeszédekbe valami stílust,esetleg valami kevés humort. Tanulságos történet, jó szereposztással,kevés sporttal(bár igaz nem is azon volt a hangsúly). Jó film,de kétlem megakarom nézni újfent a közeljövőben. Ebben a kategóriában a Warrior, Fighter sokkal meggyőzőbbek voltak.
    7/10

  10. Ami leginkább zavart a filmben az Hill. Ahogy próbált Pitt mellett komoly képet vágni…nem kellett volna beletenni, nem való efféle filmekbe, inkább színpadon humorizálna.

    Egyébként szépen bemutatja ezt a sportot, ahol bárki egy csettintéssel lecserélhető. Ha nem így képzelték, hát akkor eladják, a cél a győzelem és a pénz. De ha már eleve a színfalak mögötti dolgokra koncentrálnak, akkor bemutathatták volna kissé kegyetlenebbül és mondjuk érdekfeszítőbben. Mert kissé olyan volt, mintha a baseball rajongóknak szólt volna.
    70 %

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *