Ari Folman, a Libanoni keringő (Waltz with Bashir) animációs háborús dráma után ki/bejelentette, hogy megfilmesíti Stanislaw Lem egyik művét, a Futurológiai kongresszust. A rendező egyfajta animációs-élőszereplős ötvözetet készít, élőszereplős felvételekből 70 perc, az animációból pedig 50 pernyi lesz a Congressben. A filmet 2013 januárjában szeretnék bemutatni.
Day: 2011. december 23.
The Detachment előzetes
Tony Kaye a 90-es évek végén hívta fel magára a figyelmet, az Amerikai História X (American History X) drámával, illetve a forgatást követő Edward Nortonnal való veszekedésével. Azóta sajnos nem sikerült újra a rivaldafénybe kerülnie, pedig készített még néhány alkotást. A Detachment drámája túl van néhány fesztiválon, de eleddig még nem került a mozikba, ennek végre elérkezett az ideje, 2012 márciusától válthatnak jegyet rá az amerikaiak (és talán egyszer mi is).
Adrien Brody egy helyettesítő tanárt formál meg, aki elég cinikusan tekint hivatására. Ám három nő alaposan megváltoztatja gondolkodásmódját. Marcia Gay Harden, Christina Hendricks, William Petersen, Lucy Liu, Blythe Danner, Tim Blake Nelson és James Caan erősítik az alkotás fényét.
“Tony Kaye látásmódja az amerikai iskolarendszerről egyszerre megrendítő és egyedi. Le vagyunk nyűgözve, hogy ezt a fontos történetet ilyen tehetségekkel teli stábbal készíthetjük el” – mondta Austin Stark producer. Brody egy helyettesítő tanárt fog alakítani, aki soha nem marad sok ideig egy iskolánál.
Rogen lesz a The B Team főszereplője
Seth Rogen lesz a producere és a főszereplője a The B Team akció-vígjátéknak. (A cím bizonyára A szupercsapatra utal, amelynek az angol megfelelője a The A Team volt.) 2008 nyarán merült fel a film gondolata, Derek Guiley és David Schneiderman szállították le a forgatókönyvet, de azóta nem igazán sikerült haladni a produkcióval, de Rogen képbe kerülésével beindulhatnak az előkészületek.
A történet egy nagymenő kémről szól, ám mégsem annyira szuper, mint ahogy magáról gondolta, mivel elkapják. Embereire hárul a feladat, hogy kiszabadítsák, de a gond az, hogy ők még soha nem voltak terepen, inkább a high tech kütyük kifejlesztésével foglalatoskodtak, szóval egyáltalán nem az volt az álmuk, hogy egyszer majd akciózhatnak.
Képregényfilmes hírek: Konvertált Bosszúállók, Küklopsz spin off-ot akar, Svédelt Batman
A Disney bejelentette, hogy A bosszúállók 3D-ben fog a mozikba kerülni. Nem így forgatták, hanem átkonvertálják. Van rá elég idejük. Ezzel együtt közzétettek két bemutató dátumot is, az egyik 2014. április 4., a másik 2014. május 16., ekkor érkezik két Marvel film. Azt nem árulták el, hogy mely szuperhősök mutatkozhatnak be ezeken a napokon, csak találgatni lehet. Mivel a Vasember 3 és a Thor 2 2013-ban fut be, így elképzelhető, hogy a Hangya teszi tiszteletét a vásznakon, a másik pedig Doctor Strange lesz,
Az ET Online interjút készített James Marsdennel, aki Küklopszot formálta meg az X-Men trilógiában. Marsden elmondta, hogy sajnos nem mindegyik karakternek jutott elég idő, ráadásul az első X-Men a két folytatáshoz hasonlóan Wolverine központú volt. Nem hiszi, hogy Küklopszot úgy előtérbe tudnák hozni, ahogy szeretné, de a karakter megérdemelne egy esélyt, egy spin offot.